Az egyszerűség gyönyöre
Szöveges ítélet
Tudom, a Dacia nem épp patinás márka, és a magyarországi renoméja sem épp makulátlan. Ennek ellenére, szégyen nem szégyen, én nagyon is szerettem ezt a rozsdás szekeret.
Erdélyben élek - ez tudom egyáltalán nem releváns általában egy autó megítélésénél, azonban a Logan-nál nem lehet elvonatkoztatni ettől, hiszen teljesen más képet kapunk róla, ha abban a környezetben vizsgáljuk az autót, ahova megálmodták. Az autót akkor fújta a szél elém, amikor másodéves egyetemista voltam, még 2015-ben. Nálunk sajnos még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető a tömegközlekedés (gondolok itt a vonatokra) egy civilizáltnak - uram bocsá, elfogadhatónak. Nem, nem a kényelemről beszélek, aludtam én már asztal alatt is egy szőnyeggel takarózva, viszont az a kemény 7 órás vonatút, amit a 260 km megtétele felemésztett Kolozsvártól Csíkszeredáig azért a pofátlanság határát súrolja. Nem egy egyetemista, ingázóbarát időintervallum no!
Ha undorral is, de elfogadtam volna egy autót inkább (höhö). Szívesen beújítottam volna egyet, álmokból annyi volt, mint Sziget fesztiválon a bokasüllyedés, csupán a pénzügyi oldala volt kivitelezhetetlen. Sajnos nálunk nem túl gyakori, hogy egyetemistaként saját autót vesznek. De, ahogy a mondás tartja: csalánba nem csap villám, így a szerencse is mellém pártolt, mikor jóapám felvetette, hogy van náluk a cégnél egy Dacia Logan, amit senki nem használ, mert túl ócska az eladási ügynököknek, ezért csak ott rohad a parkolóban. Több se kellett, be se fejezte a mondatot, én már húztam is a cipőmet.
A parkolóba érve meg is pillantottam a dák csodát. Egy hófehér 2005-ös dízel Logan volt, kívülről egész tűrhető megjelenéssel. Ami szemet szúrt nekem, az az alufelni volt. Hát, el tudtam volna képzelni bármelyik másik autón is, nagyot dobott az egészen. Belülről már más volt a helyzet, ez főleg annak köszönhető, hogy azelőtt sokáig apám "autógyilkos" munkatársa vezette - hogy érzékeltessem, hogy ez mit jelent, képes volt egy tökéletes állapotban levő 2006-os Skoda Superbet egy év alatt felismerhetetlenségig lelakni. Na de, mindez engem a lehető legkevésbé sem érdekelt, én bárminek örültem aminek négy kereke van, motor hajtja és gurul. Be is pattantam, és elhajtottam - a többi már történelem.
"A Dacia egy vicc autó, valahol a Trabant és a Lada közötti kultuszautóként képzelem el, ami a nosztalgiázó tömegek és a "bezzeg én még mezítláb hegesztettem öntöttvaskerítést tükörjégen, s nem csak bementem az áruházba megvenni azt" típusú fanyalgók védelmét élvezi" - gondoltam én. Mára én is a Logan védelmére kell, hogy kelljek. Bárdolatlan, igénytelen, de a maga fapados módján bájos és nagyon is szerethető volt. Kalandozásaim során temérdek történet született, aminek szerves részét képezte ez a négykerekű csodamasina.
Na de milyen is volt ez a kocsi? Kezdjük a külsővel. Az első szériás Loganok nem voltak túldizájnolva. A kora 21. századi Románia elvárásainak tökéletesen megfelelt, és még így is az addigi Daciakhoz képest (az 1310-es, a Solenza, a Super Nova) még így is luxusautó hatást keltett. A kerekek... háát, fogalmazzunk úgy, hogy láttam már DH bicikliken is vastagabb abroncsokat, mint amivel ezt a kocsit megáldották. A karosszérián díszítőelemeket kár is keresni, egyedül csak a két fröccsentett visszapillantó az, ami kitüremkedik a formából. Végtelenül egyszerű - így lehet a legjobban jellemezni. Én mégis mindig úgy éreztem, még kicsi koromban is, hogy olyan "autó formája" van, annak ellenére, hogy mindig úgy tűnt, mintha hiányozna a közepéből legalább 20 centi. Valamiért túl rövidnek éreztem, főleg annak fényében, hogy ellenben a méreteihez képest elég széles is volt. Fennhordja az orrát - akarom mondani a fenekét, mivel a far röhejesen magasan van az orrhoz képest - kicsit olyan, mintha fenékbe rúgták volna. Azonban ismerve az itteni útpadkákat, talán nem is baj. Ugyanez igaz a hasmagasságra is, amivel nem egy olyan úton el tudtam surranni, amin egy modern igásló már nem.
Na de mi van ennek a szörnyetegnek a belsejében? Aaaaa, igazából semmi. Szívesen mesélnék én a technikai zsenialitásról, szívesen sorolnám fel iskolásan az extrák és kiegészítők végeláthatatlan sorát, megnevezve, hogy mi mennyibe kerül, mikor gyártották, szériaszám, hogyan nézne ki egy csendéletben egy tál alma társaságában Hollandiában, igazából nincs miről beszélnem. Ha extrákat kellene említenem, akkor ehhez hasonló földi hívságokat kellene mondanom, mint ablaktörlő, hátsó ködlámpa, visszapillantó tükör... Igaz, meg kell jegyezni, hogy a kommunizmus és az azutáni években Romániában ezek is jóformán extráknak számítottak sok helyen. De ne legyünk már telhetetlenek... Vagyis, szervó, abs, esp, kipörgésgátló? Mik azok és minek kellenek ugyebár? Úgy van, ez a földi csoda minden "felesleges" hercehurca nélkül jött le a gyártósorról. Meg kell mondanom, egész formás alkarom kerekedett a 3 évi parkolgatástól. A belső tér is ugyanazt az egyszerűséget követi, mint a külső. Az elől ülőknek még azt is meg merném kockáztatni, hogy kényelmes is lehet az utazás. A hátul ülök viszont lehet sűrűbben fognak pisiszünetért könyörögni. Ami nem tetszett benne az az akkori Renaultokra oly jellemző műanyag-fétis. Minden műanyag. Még csak pofátlanságból sem vontak be semmit egy talpalatnyi kárpittal, vagy bár egy befőttes gumival. Ennek megfelelően minden zörgött, mint egy kávéautomata. Egyik barátom - aki szintén egy Logant vezetett - megjegyezte, hogy milyen kényelmes, imádja az olyan autókat, amikben olyan kényelmesen be lehet költözni. Na már most ez azt jelentette, hogy két darab pohártartó (ami érdekes módon tökéletesen egy dobozos sör méreteire volt tervezve), a kesztyűtartó, az ajtókban levő... fiók? és az a polcocska látta el a tárolás feladatát, amit az anyós ülés felőli légzsák kispórlásával szereztek. Igen, egy darab légzsák volt benne. Nem csoda a románoknál elterjedt mondás volt a régi daciasoknál, hogy "Se szervő, se abs, se légzsák - férfiként halunk meg". Az ülések azonban szokatlanul kényelmesek voltak, hosszabb utakon sem foglaltam időpontot hátmasszázsra. A műszerfal tulajdonképpen négy dolgot mutatott: sebesség, fordulatszám, idő és a kilométereket. Ennél több nem is kell igazából, bár az számomra megfejtetetlen tény, hogy a két indexet miért nem tudták külön kijelzőre tenni. A "légkondi" egy egyszerű ventilátort jelentett, ami nyáron nem tudta a hőgutát elűzni - sokszor melegebbet fújt, mint a kinti hőmérséklet - azonban télen... Ajjajjajj, pillantok alatt kifűtötte az autót. (Kicsit gonoszkodva) már ha a fűtőszál éppen működött. A visszapillantó tükröket egy pálcikával lehetett belőni, amihez természetesen mindig el kellett mozdulni a vezetőpozícióból, így azokat belőni külön szakma volt. Szervó hiányában nem a "tetőtéri lakos" félkezes vezetési stílus passzol hozzá, de egy-két hét alatt hozzá lehet szokni, bár a hármas fordulás minden körülmények között nehézkes.
Na de milyen vezetni? Egy élmény, s ezt a szó legpozitívabb értelmében mondom. Maga a motor egy 1.5-ös DCI volt, amire én egy panaszt sem tudok ejteni. Bár az a 65 lóerő, amivel ez a szekér rendelkezett nem volt épp haverok előtt felvágásra alkalmas, mégis, soha nem éreztem úgy, hogy hiányozna valami. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy az egész autó üresen 1 tonnát nyom, s ezt az 1 tonnát pofátlan fürgeséggel képes dobálni ez a 65 lóerő is. Ehhez mondjuk nagyban hozzájárult az is, hogy nem a biztonságra gyúrtak rá a Dacianal, ezért joggal érezheti magát az ember egy koporsóban, ha beleül. Kispórolták az anyagot belőle no. Ennek ellenére én nem is kívánhattam volna jobbat. Az itteni útviszonyok amúgy sem teszik lehetővé az autópályázást, itt divatos a szerpentin, a kanyargó út a mezőben, a kilométerenként következő falvak az útszakaszokon, a Hold felszínét idéző útviszonyok. Ezekhez pedig nem is kell több, mint amire ez a Logan képes. Ehhez persze merni is kell vezetni ezt az autót, és itt nem a nagyoskodás beszél belőlem. A legtöbb fiatal sofőr életében van egy "Fittipaldi-korszak", amikor megpróbál minél sportosabban vezetni - persze a jó ízlés határain belül. Nálam is megvolt ugyanez, bár nem tudom mennyire lehet egy Logant sportosan vezetni, de nem én voltam az akiket kerülgettek az úton. Nem egy Mercedest és BMW-t kerültem ki a szerpentineken, és nem 100 km/h volt a végsebesség, amit konstans el tudott érni. Meglepően dinamikus vezetési élményt biztosított, és rekord idő alatt eljuttatott A pontból B pontba. Persze, ha autópályáról volt szó, ott már gondban volt. Nem azért mert nem volt képes a GPS szerinti 130 km/h-ra, csupán a román autópályákat szeretik a dombokra építeni, aminek hála az emelkedőkön rendre elfogyott a szufla a motorból. Annak ellenére, hogy meglehetősen tempósan, és odanyomósan vezettem, a fogyasztásom soha nem ment 4-5 liter fölé.
És itt következik a legnagyobb előnye ennek az autónak: a fenntarthatóság. Bátran tudom ajánlani bebukófélben levő cégeknek ügynökautónak, mivel a fenntarthatósága nevetségesen alacsony. Ezt nem pusztán az üzemanyag felhasználásra kell érteni, hiszen az alkatrészek a földben teremnek ehhez a kocsihoz, így nagyon is olcsóak. Bár, a legtöbb problémát meg lehet oldani egy csavarhúzóval és egy spárgával.
Egyetlen dologgal nem tudtam mit kezdeni: a dák csodákra oly jellemző rozsdásodással. Igen, ez az a bizonyos rozsdásodó műanyag, ami a mai tudomány határait feszegeti. Tegyem hozzá, alkalmam volt a kolozsvári fergetegesen gördülékeny és észszerű közlekedésben csúnyán meghúzatni az autót, így a rozsda először ott jelent meg. Gyakorlatilag szinte kilyukadt a jobb hátsó ajtó. De a rozsda mindenhol támadott, nem csupán ott, amit picit talán indokolatlannak éreztem. Az autó külsőleg hamar elfogadhatatlanná vált, viszont maga az autó még mindig kifogástalanul működött. A motor még -30 fokban is gondolkodás nélkül, egyből begyúlt, holott a legtöbb dízel azért picit köhögve kel életre.
Aztán ez év januárjában letettem a lantot, hisz végre módomban állt birtokba venni az első saját autómat egy 2008-as 5-ös kombi golf személyében. Hogy hiányzik-e a Logan? Némiképp. Az a stabilitás (tudom, meglepő, de tényleg) amivel szelt a kanyart, az a dinamikusság, az az ordító menetszél, és az az elégedettség, amikor a városban villogó nájlongengszert a prémium kocsijában magam mögött hagytam a szerpentineken még jó sokáig meg fog maradni.
Nem egy jó autó, nem egy igényes autó, de nem is kell sokat várni tőle. A romániai utakra ennél tökéletesebbet kívánni se lehetett - bár talán most, hogy haladunk a modernitásba mi is, lassan ide is elavulttá válik. Ez volt az igazi népautó, ami mindenki számára elérhető volt. Igazából mindent a maga módján kell értékelni, nincs értelme Volkswagenekhez, meg Toyotákhoz hasonlítgatni, mert nem arra tervezték. Ennek a lényege az, hogy eljuttasson A pontból B pontba. Semmi egyéb (szó szerint semmi), de azt tökéletesen teljesítette.
Hibalista
- Jobb hátsó lengéscsillapító (kérdéses, hogy az autó hibájából, vagy az én hibámból) - 12000 forintból kicserélték mindkét hátsó lengéscsillapítót egy mezei szervizben. Az áramkör bolondult meg néha, ami miatt a lámpák működése zavarodott meg (fék benyomásakor a ködlámpa is felkapcsolódott, a hosszúfényre kapcsoláskor nem volt sima az átmenet a tompított fényről, egy ponton egyik sem égett), de ezt egy egyszerű csavarhúzóval meg lehetett babrálni. A rozsdásodást leszámítva csak a szokásos szervizelés volt szükséges.
Ide hordtam szervizbe
Peugeot szerviz, Csíkszereda, Erdély. Jóformán semmi komoly dologgal nem fordultam szervizhez, általában csak a szokásos időnkénti szervizre vittem, és azt mindig jól és olcsón megcsinálták.
Értékelése: 10
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2005 |
| Kényelem | (3) | Használati időtartam | 3 év |
| Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 165000 |
| Megbízhatóság | (6) | Vezetett km | 50000 |
| Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 4 l |
| Előző autója? | Focus | Következő autója? | Golf |
| Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
| Verdikt | (8.6/10) | ||
Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan