A "Fjúzsön"
Szöveges ítélet
Próbálok objektív véleményt írni a Fusionről, ahogy olvastam egy pár népítéletet ez sokaknak nem sikerült. Az autó most féléves, közel 10 ezer km van benne. 0 km-esen vettem, újonnan, tehát én járattam be, vigyáztam rá, és ezt szerintem meg is fogja hálálni.
Alapvetően egy kocsit a saját kategóriatársaihoz kell viszonyítani, és így kell róla véleményt formálni is, hiszen csak valamihez viszonyítva állíthatjuk egy autóról, hogy jó vagy rossz. Aki egy 10 milliós autóból ül be a Fusionba, az biztos nem fogja annyira élvezni a benne eltöltött perceket, mint aki az évek alatt összekuporgatott pénzéből veszi meg ezt az „álomautót”. A lényeg tehát, hogy nem S Mercihez kell viszonyítani ezt a kocsit, hanem a hasonló kaliberű kocsikhoz, például : Opel Meriva vagy Nissan Note.
Mielőtt megvettem a kocsit, természetesen más márkák típusait is nézegettem, de egyik sem volt olyan jó, vagy éppen nem nyújtotta azokat, amiket a Fusion. A Meriva-tól a nagy fogyasztás tántorított el (ismerősök, meg egy pár népítélet szerint már az 1.4-es Meriva is közel 9-10 litert eszik…), a Note meg egyszerűen nem tetszik, és ráadásul sokkal kisebb is, mint a Fusion. Szóba jöhetett még a Seat Cordoba, de abban hátul még egy gyerek is alig fér el (190 cm vagyok, szóval eléggé hátra toltam a vezetőűlést…), tetszett a Peugeot 307 is, de erről lebeszéltek, miszerint ha megvenném, vegyek mellé egy jó autószerelőt is! Szóval jött a Fusion, ami számomra, illetve a család számára a legmegfelelőbb választás volt.
Akkor most rátérnék a Fusion elemzésére, jellemzésére:
Motor: 1.4 16v, 81 lóerő. Nem hangzik soknak, de a kocsi tömege csak 1080 kg, szóval elég jól tudja mozgatni a könnyű kasztnit ez a motor is. Gyorsulási adatokkal nem szolgálhatok, nem is arra való ez a kocsi, meg már én sem vagyok az a „piros lámpánál gyorsulós”… A végsebessége viszont egész jó, tudja a 180-at, az utazósebeségge pedig 150 (ezt tudja hegyen, völgyön).
Fogyasztás: Igazából a vezetési stílustól függ, de 7 liter körüli. Országúton nagyon jól fogyaszt, ez köszönhető a hosszú ötödik sebességnek, hiszen például 3000-nél megyünk 110-zel, 4000-nél pedig 150-nél. ( a hasonló,más márkájú benzines 1.4-esek, sőt még 1.6-osok is magasabb fordulaton hozzák ezt a sebességet, ergo többet is fogyasztanak…az 1.4-es Cordoba például már 90-nél 3000-es fordulaton pörög).
Váltó: Szerintem nagyon jó, könnyen jár, pontos. Olvastam egy népítéletben, hogy valakinek reccsen a váltó, nem veszi be a fokozatot elsőre…Erre a szervízesek azt mondják, hogy a Fordok (Fiesta, Fusion, de még a Mondeo is) nem szinkronizált váltóval vannak ellátva, tehát azt kell csinálni, hogy kinyomjuk a kuplungot, várunk 2-3 másodpercet, és azután tesszük hátramenetbe! Érdemes kipróbálni, így nem reccsen, semmi hangja nincs!
Futómű: nagyon korrekt, kiváló úttartása van a kocsinak, egyáltalán nem dől meg, hiába magas felépítésű. (Mondjuk az is segít, hogy az autón 15”-os kerekek vannak, 195-ös gumikkal…)
A belső: Írták, hogy sok a kemény műanyag. Ez már nem teljesen igaz, hiszen a ráncfelvarrott, újabbik (2005-től) Fusion műszerfala már puha műanyag, egyedül az ajtó az, ami kemény műanyagból van, de szerintem ez is a praktikumot szolgálja, nagyon könnyű tisztán tartani. Ültem már L200-asban is, ott meg minden csupa, olcsó műanyag, pedig az jóval drágább kocsi.
Felszereltség:
Szerintem igen komoly, néhány éve a kocsi a "bőrön és automatán kívül full" kategóriába tartozott volna: ABS, EBD, ködlámpa elöl-hátul, szervo, távirányítós központizár, elektromos ablakok, elektromos-fűthető tükrök, fedélzeti számítógép, gyári CD-s rádió (Sony), bőrkormány, bőrváltó, késleltetett belső világítás, LÉGKONDI, állítható kormány és vezetőülés, távirányítóval nyitható a csomagtartó is, vezető- és utasoldali légzsákok, indításgátló (PATS), ledönthető anyósülés (asztallá alakítható), és a két kedvenc: "coming home" és a "leaving home system" ( vagyis kiszállás után meghatározott idő után kapcsolódnak le a lámpák, illetve mikor kinyitom távirányítóval az ajtókat, akkor felkapcsolódnak a lámpák. ) Szóval a felszereltsége nagyon jó, remélem nem hagytam ki semmit a felsorolásból.
Most ennyi jutott eszembe, természetesen majd még leírom a többi tapasztalatomat a kocsival kapcsolatban.
Az autó nekünk tehát nagyon bevált, eddig semmi sem romlott el (mondjuk új autónál ne is legyen baj). Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki egy megbízható, könnyen fenntartatható családi kocsit szeretne korrekt áron!
(Ezeket a képeket csak azért teszem fel, hogy bizonyítsam mennyire szép autó a Fusion, van benne fantázia…minden csak pénz kérdése :) )
----------------
2008. március 8.
----------------
Az autóba most már 11000 km van, azóta sincs semmi gond vele, mondjuk nagyon megkímélt, szóval ez elvárható. ( az autó még földúton sem volt, új korától garázsban alszik, a fordulatszámmérő pedig csak ritkán emelkedik 3500-4000 fölé...: szóval ettől jobban kímélni nem nagyon lehet egy kocsit, szerintem :) )
---------------
2008. június 3.
---------------
Megtörtént az első éves szervíze a kocsinak. Olaj, olaj- és levegőszűrő csere volt, és teljes átvizsgálás. Az autóban most már 14000 km van, és azóta sincs semmi gond vele.
Kicsit szépítgettük is azóta, kapott: alufelniket, Llummar hővédő fóliázást, króm csomagot ( egyenesen Németországból rendelve, itthon szinte semmi optikai kiegészítő nincs hozzá. Még a szalonban is megdicsérték a kocsit, hogy milyen szépen néz ki így, meg elkérték a címet, ahonnan rendeltem a kiegészítőket :) )
Hibalista
- Még semmi.
Ide hordtam szervizbe
Nem volt még szervízben.
2008. június 3.: Megtörtént az első éves szervíz (olaj, olajszűrő, levegőszűrő, teljes átvizsgálás) a nyíregyházi Carmo-ban. Ajánlom mindenkinek őket, korrekt, precíz, gyors munka.
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2007 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 9800 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | Talán C-Max. |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (8.2/10) |
