Kék villám
Szöveges ítélet
Már az Octavia I RS-ek is tetszettek. Aztán amikor egy ismerősöm vett magának egy kéket, és elvitt egy próbakörre és megmutatta magát a kocsit, akkor elhatároztam, hogy kőkemény spórolásba kezdek.
8 hónap múlva már el is adtam a régi kocsimat és elkezdtem nézegetni a használt autó piacot. Sokat gondolkodtam rajta, hogy dízelt vagy benzinest vegyek, de számolgattam és rájöttem, hogy évi 15000 km-es futás mellett a benzines sokkal jobban megéri nekem.
Meg is néztem párat, majd végül is vettem egy kéket. A kocsiban 40000 km volt. Egy pár dolog esztétikai hibás volt benne, ezeket nem lett volna muszáj kicserélni, de én kicseréltem. Továbbá pár alkatrész ki lett cserélve, ezeket leírtam a hibalistába. Pár szó akkor magáról az autóról:
A kocsit kívülről egy széria Octaviától, elég sok minden megkülönbözteti. Felszerelték például egy dekoratív hátsó szárnnyal, az egész autót kicsit leültették gyárilag, mutatós első és hátsó vészhárítók kerültek rá, és a gyári Zenith felnik valami parádésak. Ráadásként pedig olyan színekkel is lehet rendelni, amilyennel egy széria Octaviát nem.
A TFSi motor (győri motor) maga nagyon jó, de gyárilag (200 LE) nem egy nyakletépő típus. Hiába, azért az EURO 4-es környezetvédelmi norma érezteti hatását itt is. A kocsi meg lett húzva, így most körülbelül 240 lovas. A különbség ég és föld. Én már így adnám át az új tulajnak, amikor megveszi a szalonban. A fogyasztás teljes mértékben jobb láb függő. 7.5 litertől felfelé, szinte bármennyit meglehet vele etetni. A motor rettentő nyomatékos már 1800-as fordulattól megvan az összes forgatónyomaték, és majdnem egészen a leszabályzásig nem is tűnik el, de szinte felesleges is addig forgatni. Körülbelül 15000 km alatt eszik meg a motor 1 liter motorolajat. Még mielőtt valaki azt mondaná, hogy úristen, annak mondanám, hogy egy turbós autónál mindig van résveszteség, ugyanis a turbó tengelyét olajfilm réteg keni, és ezt az olajat valamennyire a turbó el is csipegeti.
A belső tér nagy, kényelmes. Gyárilag bőr-hasított bőr ülések vannak benne. Az ülések nagyon jól tartanak, hosszabb úton (400km után) azonban kicsit már fáj benne a hátam. Állítható deréktámasz van az ülésen, de nem sokat ér. Az ülés hasított bőr része kicsit kényes, gyorsan koszolódik, figyelni kell rá. A belső anyagok felhasználása jó, átlagon felülinek azonban mégse nevezném. Sok benne az olyan fröccsentett műanyag, amivel annak idején az első Suzukimban találkoztam. A belső tér kellően nagy, hátul nagy a láb és fejtér, 4 embernek kellőképpen kényelmes hosszabb utakon is. A csomagtartó 560 literes. Kategóriájában szerintem abszolút benne van az első háromban. Rengeteg dolog belefér, szinte komoly kihívást jelent, hogy megtöltsem egy-egy hosszabb túra során :-)
A futómű kellően sportos és lágy is egyszerre. A kocsi 225/40 R18-as gumikon gurul. Alacsony sebességnél viszonylag lágy és finom a futómű, nem annyira érezni, hogy peres abroncsokon gurulunk. Nagy sebességnél is kellőképpen biztonságos, a kocsi eleje még nem lebeg 240 km/h sebesség mellett sem. A lengéscsillapítók és szilentek viszont nem nagyon bírják a magyarországi utakat, terepakadályokat. Többen is cseréltek már 70 000 km környékén lengéscsillapítókat, szilenteket. Az RS viszont nem egy kanyarbajnok. Lehet vele gyorsan kanyarodni, mert ereje és széles gumija van, viszont a kanyarok gyors egymás utáni fűzőgetésénél bizony egy jóval gyengébb autó könnyen meglephet és le is léphet minket, de az RS szerintem nem is erre való.
A nálam töltött eddigi 8 hónap alatt megszerettem az autót nagyon, megvagyok vele elégedve, de azért azt nem bírom megemészteni, hogy a Seat megkapta a 240 lovas TFSi motort, a Skoda pedig nem és nem is fogja ! :(
Hibalista
- Első lengéscsillapítók, első futómű szilentek, hátsó lengéscsillapító ütközőgumi...
Ide hordtam szervizbe
Autó Fatér Kft.
Gyorsak, pontosak. Az Imi mindig meg szakérti :o))
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 40000 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 20000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 11 l |
Előző autója? | C2 VTS | Következő autója? | Új Octavia RS |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.3/10) |
