FRenetikus filigrán spanyol szerető
Szöveges ítélet
2 évnyi kiküldetés és a szolgálathoz járó vatta új A3, A4-esek után a következő paraméterekkel kerestem autót magamnak: Legyen jól eső érzés ránézni, lehetőleg friss legyen, adjon vezetési élményben valami pluszt, ésszerű fenntartási költségekkel tudjak mellette még gyűjteni, viszont ne is érezzem nagy visszalépésnek az új AUDI-k belseje után.
Így esett a választásom egy elég magasan felszerelt 2015-ös FR LEON-ra. A fenti paramétereket az autó maximálisan túltejesítette, pedig az AUDI nagyjából teljes palettája mellett volt alkalmam legalább 2000 kmt az alábbi autókkal is vezetési élményeket gyűjteni: MX-5 2.0 160 lovas változat, CUPRA ST Leon 300 lóval, 2014 320d szedán, 2019 RS3 szedán, hogy csak a csipősebbeket említsem. Na, de a vetítési alapok ismertetője után kezdjünk is bele.
A külső mindig szubjektív, de metál fényezéssel, LED lámpákkal 18-as csinosabb papucsokkal szerintem a mai napig az egyik legdögösebb kompakt, ha nem a legdögösebb. Talán az új LEON eleje még jobb, de hátulról nekem a 3-as LEON még ma is jobban tetszik. Szóval szívesen néztem rá vissza a parkolóban.
Belső: Na ehhez azért mindenképp kell legalább egy FR vagy az Excellence felszereltség, ültem sima LEON-ba is, hát az elég puruttya volt, az FR-em után. A kormány dizájnban, ergonómiában is top, még akkor is, ha az alja a kor trendjének megfelelően le van csapva. Az ülés alcantara-val borítva nem csak emel jó pár szintet a minőségi beltér benyomásán, de 800 km után sem fáradsz el benne, egyszerűen hibátlan. Megfelelő az oldaltartása, jó a gerinctámasz is, csakúgy mint az üléslap hossza, najó, hogy meg legyen a decens távolság az AUDI-któl, itt azért hiányzik a kihúzható combtámasz. Apple car-play-el, króm meg téli pakett-el igazából nem éreztem komoly visszalépést egy közepesen felszerelt A3 után.
Sőt a hátsó lábtér nem csak a haverokat, de engem is meglepett, 180 cm-es ember mögé még feszengés nélkül befér egy 190 cm-es is, és lehajthatott ülésekkel két bicikli is vagy egy felújítós IKEA kör sem kihívás.
Szóval, külső, belső, praktikum pipa. De egy VW konszernes autónál nem mindig magától értendő a vezetési élmény, add-e pluszt a sportosnak spanyol márka FR változata?
Add még hozzá határozottan. Kicsit féltem a csatolt lengőkaros hátsó felfüggesztéstől a korábbi autók után, de ez szerencsére alaptalannak bizonyult. Szinte hihetetlen, hogy tudják ennyire jól behangolni ezt a viszonylag egyszerű felfüggesztést, így a konszern mérnökei. Már az első métereken érzed, hogy feszes, de még sem bánt az igazán nagy úthibákig. Ha pedig elkezded forszírozni a tempót, na akkor jön az igazán döbbenet. Tulajdonképpen egy teljes osztrák szerpentin túrát letudsz anélkül, hogy eszedben jutna az alulkormányozottság szó!
Utólag bevallom a választásban szerepet játszott a Laptiming-os srácok által Kakucson futott 50,6 mp-es köridő, pedig az csak egy 125 lovas változat volt. Ez ha jól tudom a mai napig kategória messze legjobb ideje. Hogy is lehet ez? Hogy verhet el ennyire 125 lovas autó egy 240 lovas Giuletta QV-t, egy 300+ lovas Stinger-t, még akkor is ha ez egy rövid, technikás pálya? Az ügyesen hangolt futómű, ehhez még összességében egy kezdő vegán recept lenne csupán, ehhez több kell, amit legkésőbb az autó műszaki lapját böngészve észre is veszünk. A 150 lovas hengerlekapcsolásos változat is megáll 1250 kg alatt!
Ehhez jön még a pontos, viszonylag jól súlyozott kormány érzet, ami bár nem egy Alfa Giulia, Giuliettea, de mindenképpen jobb, mint az érzést legfeljebb mesékből ismerő AUDI-k. A váltó is pozitív meglepetés. Ez sem a kategória csúcsa (MX-5), de határozottan jobban tetszett, mint a Bömösben.
Ahol viszont felszereltség és motorizációtól függetlenül érzed a visszalépést a prémiumoktól, az a futómű zaj és az erőteljesebben beszűrődő szélzaj, azért ez sem vészes, például egy korabeli 3-as Mazdánál mindenképp halkabb, de nem semmi extra.
Na de szíve az van-e? Jaein, ahogy egy művelt sváb mondaná. Hosszan utána olvastam a TSI-knek és szerencsére kellő ismerőssel rendelkezek a konszern motorfejlesztésnél dolgozóinál, akik közül nem egy, ilyen motorral felszerelt autót hajt. Állítólag a 2014-es utáni 1.4 TSI-k a legmegbízhatóbb volumen turbó motoroknak számítanak, a későbbi 190 lovas kétezres még jobb a kettős befecskendezése miatt, de azok meg nem 6 litert esznek.
Fajlagosan is az egyik leghatékonyabb motor, többek között a hengerlekapcsolás miatt, de amit ebben a könnyű, relatíve áramvonalas testben művel, az minden képzeletemet felülmúlta.
Ha betartjuk a 100-at, 60-at országútón, akkor a 4-essel kezdődő értékek nem challange-k. A rekord 4,3, de ehhez már csak lehelni szabad a gázpedál irányában. A 2 hengerezést nagyjából 2900-ig fordulatig tudja, ami pályán domborzattól és széljárás függvényében 130-132km/h-t jelent óra szerint. Addig szinte dízelesen eszik és a felett sem száll el, tartós 180-200km/h felett, németbe kijáráshoz továbbra is a 2000-res dízelt venném, de mivel már nem kell annyit pályáznom… városban pedig kevesebbet eszik a dízeleknél, és akkor nehogy visszakanyarodjak a könnyebb súly miatti, jobb súlyelosztás, balansz, kanyartulajdonságok ajnározások felé… Nagyátlagban 6,0-6,5 liter, de utóbbiban már jó adag rosszalkodás is benne van. Muszáj csatolnom néhány képet, mert tapasztalat nélkül én is gyanakodva olvasnám ezekeket az értékeket.
Szóval meglepő takarékosságot tud felmutatni, nagyon élhető, már alul is nyomatékos, szépen építi fel magát, középen kifejezetten erős, de már 5000-5200-nél lead mindent, és talán ez utóbbi miatt nem mondható klasszikus élmény autónak. Egyszerűen hiányzik az igazán lelkessége fent, elmarad a tűzijáték, a dráma és ezen tovább ront a porszívó hang is. Kéne rá egy sportosabb kipufogó, dedikált szeleppel, ami gombnyomásra nyílik és magas fordulaton elkezd üvölteni, meg talán, ha hátsó kerekes lenne. Na akkor valószínűleg soha nem akarnék más autót.
110 és 170 ezer kilométer között szolgált engem hibátlanul. Szerettem, Ez alatt a kötelezőkön kívül semmit sem kért. Az élményeket és takarékosságot telente és azon kívül kura szerűen 100-as benzinnel igyekeztem meghálálni.
Szóval egy gyönyörű spanyol, aki kellemes a hétköznapokra, nem kér negyedévente gyémántgyűrűt, minden nap ad valami pluszt, elég jó átlagai vannak az ágyban, de életed menetét valószínűleg nem vele fogod elkövetni, igaz nem is ígérte, pedig hát vékony, dögös, és még jól is főz..
Őszintén nehezen tudom elképzelni, hogy lesz-e olyan autóm, ami ennyire sok mosolyt csal az arcomra, praktikus is és ennyire alacsony költségekkel fenntartható.
A mai napig mosolygok egy-egy jobban felszerelt FR Leonra.
Hiányzik na….
Hibalista
- Semmi.
Ide hordtam szervizbe
Őri Péterék
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2015 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 4 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 110000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 67000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | AUDI A3 2.0 150 TDI 2019 | Következő autója? | Passat GTE |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (9.8/10) |
