Ganaj Turbo
Szöveges ítélet
Tudni kell róla, hogy ez a Van, tehát a 2 személyes TGK kivitel.Céges autóként került hozzám ez a kis Ganaj (sajnálom, de kicsit emlékeztet egy szargalacsint görgető morcos bogárhoz), 45ekm-rel fél éve. Eleinte fenntartásaim voltak vele, de a használat során megszerettem. Elég fürge a 68le-s Peugeotból származó HDI blokkal ez a kis TúróDiesel. Ahogy ez a (főleg kis ccm) Common-Rail dízeleknél szokott, 1500-as fordulatig nagyon gyenge, elég könnyű vele lefulladni (ami után hirtelen nehezen akar elindulni, 2-3mp után viszont simán, csak ez kellemetlen mondjuk a kereszteződésben egy sáv közepén, mikor egy jóóóó nagy kamion közeleg....). Olyan 1800 körül kezd el tölteni csiga barátunk, majd az igazi meglódulás kb 2200-nál kezdődik, egészen 3200 körül-ig, akkor érdemes elváltani, hogy megmaradjon a dinamizmus. A motor csak olyan 4000 körül kezd kifulladni teljesen, addig viszonylag még vonszolja magát, ez egy emelkedős előzésnél jól jöhet, amikor nincs idő váltogatni. Viszont a 2000 és 3200 közti dinamizmusát még 5.ben is megőrzi. Ami negatívum, hogy akár +1 személyt is eléggé megérzi, főleg ha van rakomány is. Üresen viszont meglehetősen dinamikus kis vadmalac. Fogyasztása város+dinamikus vidéki használat mellett 5 körül mozog. Cuccokkal pályán 130-40 körül klímával valamivel 6L fölé kúszott. Nyugodt max 120-as vidéki tempóval 4,5 L körüli. És a hangja is olyan komoly dízeles, nem az a kis varnyú hangú dízel, bár hidegen ez is riasztóan hangos).
Kanyarban a VAN kivitele miatt üresen vigyázni kell és a gumit 1,8bar fölé nem szabad fújni, mert elpattog.
Amúgy meglepően stabil még a nyomvályús magyar utakon is. a 130-as utazó meg sem kottyan neki, ekkor pont háromezren áll a fordulatszám cájger. Én 150 felett nem hajtom (ekkor 3500 a fordulat, amúgy is minek sietni ;)), a vége óra szerit 170 körüli. Féke is kimondottan jó az üres súlyához, ABS-es, viszont pár száz kiló után elég nyúlós lesz (hál isten nem sokszor van benne komoly súly, nem arra való, kb 500kg a terhelhetősége, de ennyit nem ajánlok).
Világítása szerintem átlag feletti, a tompított is remek, de a refi iszonyú erős. Itt meg kell említenem pár apróságot: A h4 tompított izzók közül valamelyik kb 3 havonta kiég, illetve a világításkapcsoló szarakodik néha, mert felkapcsolva csak a helyzetjelzőt adja rá, a tompítottat nem, refit kell piszkálgatni, akkor magához tér. Van úgy, hogy lekapcsolva a kapcsolót égve marad a tompított (de semmi más, se műszerfal, semmi) a gyújtás levétele után is. Szóval itt valami gebasz van.A váltón (ami egyébként elég jó, pontos, csa a rüki recseg, mint állat)érezni már egy kis lötyögést, de más elhasználódásra utaló jelet nem mutat magáról az eltelt közel 75e km alatt.
Kényelme átlagos, az ülés ülőlapja kicsit rövid, ez 200km feletti egyhuzamban történő utazásnál zsibbasztja kicsit a combot. Kormánya fel-le állítható, illetve van benne kormányról vezérelhető CD, ami nagy találmány, átülve más autókba, mindjárt annak a gombjait keresi a bal mutató és fuck ujjam-hiába. Amúgy ez a gyári egység CD-t hallgatva kimondottan szépen szól a 2 hangszóró ellenére is, mondom úgy ezt, hogy a saját autómban komoly hangminőségű hifirendszer van (persze azt nem közelíti meg, de kellemes). Rádiót hallgatva már nem ilyen rózsás a helyzet.
Itt meg kell említenem az érdekes felszereltséget:
A már említett ABS és Kormányról vezérelhető CD, szervo, 1db lufi, klíma, részletesen állítható szakasos ablaktörlő (asszem ez is extra, mert sok autóban nincs, és az is jópofa, ha be van kapcsolva az első ablaktörlő, rükibe pakolva el kezd integetni a hátsó is). Viszont nincsen benne kp-i zár (riasztó van!), illetve a majdnem együtt vásárolt tesójában létező, de ebben csak vak gombként operáló hátsó csomagtartó nyitó gomb. A kp-i zár és a gomb együttes hiánya igen kellemetlen perceket szerzett már 2x is, ugyanis a kulcsot bezártam a csomagtérbe (pótkulcs persze a több száz km-re lévő cégközpontban). Első alkalom annyira nem volt súlyos, mert az első ajtók nyitva maradtak, így a ráccsal leválasztott rak-csomagtérből egy dróttal ki tudta a kedvesem piszkálni (amúgy a rácsot nem nehéz kivenni, felül 2 csavar, alul meg valami gyári patentek, amiket 1x kivettem, azóta gyors kötözővel van visszafogatva). A 2. eset már súlyosabb volt, mert akkor az első ajtók zárva voltak, és amint kattant a csomagtérajtó már tudtam, nagy a gáz (természetesen azt is csak kulccsal lehet nyitni). Természetesen késében voltam egy messzi megbeszélésről, de sebaj jött a szaki fél órán belül és potom 6 ezerért kinyitotta. Ollá, fasza. Na azóta nyitás után nem veszem ki a kulcsot a zárból.
Összességében kellemesen csalódtam a kis cocában, mert dinamikus, igen takarékos, viszonylag kényelmes, és kisebb dobozkákból sok belefér. A személy tesókról nem tudok nyilatkozni, de azt mondják a kollégák, akiknek van, hogy a Fusionnál sokkal jobb kis gép (mind 2 típusból van néhány a cégnél). A Fuska ezzel a motorral közel sem olyan dinamikus és egy nagyobb oldalszéllökésénél fel akar borulni és hangosabb is).
A használt ára szinte potom ezeknek a VAN-oknak, 6-700e+fa ért már van a faceliftes malaclámpás.
Ha véleményed van, anyáznál vagy csak dumálnál egyet:
akos696@gmail.com
Hibalista
- Világításkapcsoló
Ide hordtam szervizbe
Automeister Kaposvár (Mitsubishi)-Céges partner, nagyon korrekt
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2008 |
Kényelem | (6) | Használati időtartam | 0 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 45000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 30000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző autója? | 316i | Következő autója? | 528iA Touring |
Ennyire szerette | (7) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.4/10) |
