Drága hobby gazdagoknak
Szöveges ítélet
Manapság a bogarazás inkább a pénzesebbek hobbyja.
Egyesek beleszeretnek, és képesek minden pénzüket rákölteni, mások pedig ezt kihasználva verik át a gyanútlan lelkes kezdőket.
Mára a konstukció már sajnos elég elavult. A kedvelői inkább az autó adta élményt kedvelik, nem pedig annak praktikumát.
Értsd, kicsi, kényelmetlen, lassú (ellenben sokat fogyaszt), fenntartása pedig igen költséges. Már csak a bezinköltség is jelentős, nem beszélve arról, ha valami elromlik, vagy az idő múlása (kopás, elhasználódás, stb.) miatt cserélni kell.
Ha pedig felújításra kerül a sor, akkor határ a csillagos ég.
Azt javaslom, ebbe senki ne fogjon bele amíg nincs rá legalább 2M Ft-ja, valamint elég műszaki ismerete, a jó szakeberekről nem is beszélve.
Ezek nélkül ugyanis vagy elfogy a pénze a műveletek vége előtt, vagy ott verik át, ahol tudják (vagy mindkettő).
Az egyediesített bogarak pedig már tényleg csak a vastagabb péntárcájuaknak valók, mivel itt a költségek akár sok milló forintra is rúghatnak, aminek az eredménye, hogy lesz egy több millós autójuk, amit csak hétvégente, vagy csak egy-egy találkozóra hoznak elő. Ez pedig már igen messze áll az autó eredeti céljától. Ez már nem csupán közlekedési eszköz, hanem egy igen dráda hobby, melyet nem sokan engedhetnek meg maguknak.
Éppen ezért senki ne kezdjen megfontolatlanul bogárvásárlásba, ugyanis ha egy használható példányhoz akar hozzájutni, akkor mélyen a pénztácájába kell nyúlnia, különben csalódás éri. Állandóan javíthatja, szerelheti, foltozgathatja, aminek úgyis az lesz a vége, hogy vagy eladja (így még a befektetett pénzét sem kapja vissza), vagy felújítja.
Hobbyautónak kiválló, hétköznapokra senkinek nem ajánlom.
Hibalista
- Én belefogtam az autóm felújításába, így a lecserélt alkatrészek száma kb. 200-ra rúg, ezért a felsorolástól inkább eltekintenék.
Ide hordtam szervizbe
Csak annyit, hogy Debrecenben Simonyi Lászlót nagyívben kerüljék el.
Értékelése: 1
Képek az autómról
Fenntartási költség | (1) | Évjárat | 1970 |
Kényelem | (2) | Használati időtartam | 5 év |
Teljesítmény | (2) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (5) | Vezetett km | 0 |
Szerviztapasztalat | (1) | Átlagfogyasztás | 12 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (2) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (1.8/10) |
