Ki ne mond a nevét
Szöveges ítélet
Előre szólok, nem tudok objektív lenni. Aki ilyen sorokra vágyik, kattintson el innen.
Kockáztatom, hogy a történetem a kukában végez, de egy picit bízom abban, hogy nem ez lesz a sorsa.
A történet így kezdődik:
Húszas éveim közepén jártam, imádtam - már akkor is - az autókat. Ennek megfelelően sűrűn is váltogattam őket. No, nem a sok milliós luxus vasakat, ne irigykedjen senki sem.
Volt egy majdnem új Swiftem, fullextrás volt, elektromos tükrös, klímás kis autó volt. Hibátlan volt, de szeretni nem tudtam s az volt az előnye, ami a hátránya is: igénytelen volt. A 17. szülinapomra kapott 14 éves Trabinak jobb volt a laprugós rugózása, mint... Na mindegy, az a poszt nem arról szól.
Azt lecseréltem egy kétszer annyi idős 'A' Vectrára, amiben csak egy szervókormány volt és egy tetőablak. Iszonyú jó autó volt. 248.000 km-rel vettem, de nagyon egyben volt.
Viszont már öregecske volt, egy évvel később lecseréltem. Sokat nézelődtem - s szemem elé került a Seat Cordobának ez a sportos változata. Rákattantam erre a típusra. Tetszett, hogy csak két ajtós, gyárilag szép szárny van rajta és a sportos forma mellett még nagy csomagtartója is van.
Többet megnéztem és kipróbáltam - nagyon tetszettek, de egyiket sem mertem megvenni. S akkor elém sodort az élet egy Fiat Punto II Sportingot. :) Azt vettem meg a Cordoba helyett s nem bántam meg: olasz autó mániássá tett. Két évig voltam boldog vele, imádtam. Két év után meguntam - a jót könnyű megszokni, vágytam egy kis változatosságra. Vettem egy Bravo-t, minden színre volt fényezve, Marea óra és könyöklő volt benne, stb. Szerintem az a világ egyik legszebb autója. De kitelt az ideje, azt is eladtam.
S akkor újra autót kezdtem keresni. Hónapokig jártam a kereskedéseket, bújtam a hirdetéseket és alkudoztam szimpatikusabbnál szimpatikusabb nepperekkel. Ezek a hónapok kitörölhetetlen élményekkel gazdagítottak.
Több álmatlan éjszakán voltam túl, amikor nem tudtam, hogy a szerelmemet vegyem meg, egy 156-os Alfát, vagy egy ugyanannyiba kerülő, de fele annyi idős Daewoo Kalost.
S akkor fény gyúlt az éjszakában: Seat Cordoba Sportline.
Dobogó szívvel ugrottam a használt autókat kínáló portál elé s örömmel böngésztem a kínálatban.
Viszonylag hamar találtam egy megfelelő(nek tűnő)t, felhívtam az eladót, összefutottunk, megnéztem az autót, hosszasan elbeszélgettünk. Szimpatikus volt a srác s az autó is tetszett, így előleg lett a műsor vége.
Eee ö'öm é' bódottág - mondaná Matisz papa - én is így éreztem.
Ekkoriban egy 1,3-as "bomba" erőmű Ibizát használtam, szervókormány nélkül.
A Cordoba vezetése az Ibiza után élmény volt. Ha nyomtam, akkor ment és ha kanyarodni akartam nem kellett lendületből tekergetnem, tépnem a kormányt. Kövezzetek meg: élmény volt vezetni a 75 paripás vasat. (Bevallom, ezen a mondatomon most én is mosolygom.)
Pár nap alatt elintéztünk mindent, átvettem az autót s vigyorogva repesztettem vele.
Pár hét múlva már nem éppen vigyorogva.
Az autó jó volt, egészen kényelmes, valóban lehetett vele haladni s nem is evett sokat. A formája pedig nekem még mindig tetszett.
De belül, jááááj.
Mint említettem, előtte olasz autóim voltak. Lehet szídni őket, de nekem bejöttek. Mindkettő hibátlan volt s egy olyan érzés is alaptartozék bennük, amit a németek most tanulnak. Az autó minden pontján lehetett érezni, hogy embereknek készítették. Mindent megterveztek, hogy a tulajt szolgálják, s ha éppen nem csak használati tárgyként szemléljük, találunk olyan részleteket, melyek simogatják a szemet, mely könnyíti az élete és szépek.
S ezek után ültem be nap, mint nap a Cordiba.
Aki még nem látott ilyen Cordobát belülről, hunyja le a szemét. Képzeljen el egy ronda szürke műanyagot maga elé, melyre egy mégrondább feketét tettek. Ebben helyezték el az órákat és kapcsolókat, melyek nem igényeltek formatervezői bravúrt. Egy szakközépiskolai szakrajz órán szebbet rajzolnak a büfészakos tanulók - ők ugyanis nem csak vonalzót, de egyéb sablonokat is használnak.
A Seat műszerfalának tervezői azonban csak a körzőt és a vonalzót ismerték, szépérzékük pedig nem volt. S mindezt - mint említettem - egy Auchanos wc ülőke minőségével sem vetekedő műanyagba ültetve.
Reggelente mérhetetlen szomorúsággal ültem be az autóba s depressziósan, az életet és a fekete műanyagot unva szálltam ki.
Nem, ez nem valami hatásvadász túlzás - ez a szomorú igazság.
Így használom az autómat immár két éve.
Nagyjából hibamentes volt, leszámítva, hogy letört a belső kilincs, de ezen nem csodálkoztam, a szeátklubban már mondták, hogy ez típushiba. Aztán ahogy átléptük a 100.000 km-t, elkezdett ingadozni az alapjárat - kapott egy új alapjárati motort cirka 56.000 forintért. Igaz, nem új autót vettem, akkor pedig benne van a pakliban az ilyen csere.
Aztán amikor két éve nálam volt, munkából hazafelé lerobbantunk. Életemben nem jártam így, pedig 15 éve autózom, volt mindenféle autóm s egy időben sofőr voltam - minden autót igyekeztem kiváló állapotban tartani, hogy ne maradjak az út szélén.
Cordi ezzel nem törődött, egy péntek este egyik pillanatról a másikra megállt menet közben s - aznap - többet nem indult.
Gyors telefon a családban s jött értem a megmentő egy vontatókötéllel a csomagtartójában. Autó hazahúz, akksisaru levesz - hátha a komputer kapott valami fals jelet.
Másnap haverokkal lementünk Balatonra egy napra, Cordi pedig otthon pihent a hűvös kertben.
Vasárnap tettem egy próbát, akksisaru visszatétel után pöccre indult. Minden oké, meggyógyultunk - gondolhattam volna.
Nem tettem, óvatosabb vagyok ennél.
Először csak kisebb távokra használtam az autót, közelben lakó haverokhoz ugrottam át, majd dolgozni mentem vele, végül az agglomerációban tevékenykedő ügyfelekhez is kimerészkedtem. Heteken, hónapokon át hibátlan volt. Így kezdtem megnyugodni.
Két hónappal később lementünk Hévízre három napra. Az első nap esős volt, szabadság szempontjából nem telt ideálisan de az autó jól működött.
Másnap sem volt túl jó idő, átkrúzoltunk Kehidakustányba, majd Sümegre a várhoz. Aztán a várnál beütött a krach: az autó nem akar beindulni. Az önindító forgat, de vagy szikra nincs, vagy üzemanyag.
Akksisarut levettem s sétáltunk még két órát. Az autó ekkor sem indult, én pedig sóvárogva néztem a körülöttem mozgó autókat: a Svédországból hűségesen ideérő Volvot, a kisnyugdíjas húszéves, de nagyon patent Samaráját és a helyi vagánycsávó porba ültetett kettes Golfját. Minden autó működött, csak az én hőn szeretett, ápolt Cordobám sztrájkolt.
Aztán egyszer csak beindult.
Óriási hévvel tapostam a gázba s robogtunk vissza Hévízre, illetve Hévíz felé. Amit elterveztem nem valósulhatott meg, a sors, az istenek vagy csak simán az elektronika nem akarta: Hévíztől 7-8 kilométerre, egy sűrű erdős szakasz kanyargós részén megállt az autó. Óvatosan lehúzódtam az út szélére, s miután két - egymástól kb 100 méterre lévő - kanyar között álltam meg, visszasétáltam a kanyar bejártáig az elakadást jelző háromszögemmel. Friss, tiszta levegőben sétáltam - akár élvezhettem is volna.
Szertartásszerűen akksisarut leszedtem s imádkoztam. Párom csendesen olvasott, próbálta nem észrevenni a felelőtlen vezetők mutatványait, akik mind a háromszöget, mind az autómat figyelmen kívül hagyva száguldoztak, több balesetveszélyes szituációt kiváltva.
A kis - de egyre jobban utált - szeát pedig nem akart beindulni. Bizony, volt, amikor visszatettem a sarut, akkor sem. :)
A sötétedés közeledtével két helyi srác állt meg egy Fiat Unoval. Kicsit nézték a gépet, s megállapították, hogy a benzinpumpának lehet baja. Erre én is gondoltam, mert amikor gyújtást adtam, nem hallottam azt a tipikus kis elektronikus zúgást.
Nem volt náluk vontatókötél, persze, nálam sem. Azonban előkerült egy vékonyka kötél, amit 4-be hajtva megfelelőnek ítéltünk meg. Így egy másfél méteres kötélen rángattak el Hévízre.
Szerencsére páromnak még nem volt része vontatásban, teljesen nyugodt volt, míg az Uno vezetője oda nem szólt, hogy "Fék és kormány nélkül azért óvatosan, oké?"
- Te húzol, légy te óvatos - gondoltam magamba. Később átkozva magamat, hogy miért nem mondtam neki hangosan. Olyan hetven kilométer/órás sebességnél már én is izgultam picikét.
Arról nem is beszélve, hogy párom elfehéredett s azt hajtogatta végig: "meghalunk, meghalunk, add, hogy ne halljunk meg". Persze nem végig ezt, néha lecserélte az "állj meg, én kiszállok" rövid mondatra.
Sajnos nem bírtam megállni, mint említettem, vontattak. :)
Így ez a hét kilométer életem végéig elkísér: a kormányt kifehéredő újjvégekkel markolva figyeltem 70 km/órás sebességnél a másfél méteres kötelet s hallgattam a feleségem léleképítő mantráját: meghalunk, meghalunk...
Így telt a szabi második napja, harmadik nap pedig reggel vonattal - vert seregként - indultunk haza, a cserbenhagyó Cordobát cserben- és Hévízen hagyva.
Lassan értünk haza - alattunk Budapest határánál a vonat is lerobbant. :)
Következő pénteken visszamentünk az autóért, vittem benzinpumpát és odahívtam egy keszthelyi szerelőt, hogy cserélje ki nekem.
Együtt értünk az autóhoz, s kérte, mutassam meg, mi a probléma. Ráindítottam, s a Cordi beindult. Az autószerelő felajánlotta, hogy kicseréli a benzinpumpát, de véleménye szerint nem az az autó baja. Hogy mi, azt viszont nem tudja megmondani, mert az autó - most - hibátlanul működik.
Gyorsan autóba be s irány az otthon biztonsága. Gond nélkül tettük meg a 220 kilométeres utat.
Azért, ha már megvettem a pumpát, kicseréltettem az egyik jól bevált szerelővel - s használtam az autót tovább. Ismét csak óvatosan, majd egyre messzebb. Hibátlanul működött.
Lassan el is felejtettem a dolgot. Haverok szóltak, hogy augusztus 20-án lesz egy autós találkozó Siófokon, menjünk le. Menjünk - gondoltam.
Több autóval - 12 ember 10 autóval - lementünk Siófokra. Megálltunk a Tesco parkoló mögött, kis duma, ismerkedés azokkal, akik ott vártak minket, fényképezkedés - majd indultunk le a partra fürdeni. A Cordobák istene azonban nem feltétlenül értett egyet a tervemmel - csak nagy imádkozás után indult be az autó. Mosolyom nem volt sem boldog sem őszinte.
Nagy nehezen leértem a partra s akkor az egyik srác elővette a szerszámos ládáját, mert ő bizony autószerelő. Nagyon rendes volt, azonnal szerelésbe kezdett s megállapította, hogy nincs szikra. Néhány csatlakozót megpucolt s az autó beindult! Óriási kő esett le a szívemről, nagyon nagyot fürödtünk a Balatonban s én akkorát ökörködtem, mint még sosem.
Este megvártuk a füredi, almádi-i, siófoki tűzijátékot s negyed 11-kor indultunk volna haza - de a Cordoba nem indult....
Szerelő srác próbálkozott - ezúton is ezer köszönet Szöllősi Lacinak - de már nem adott életjelet a gyászos vas.
Bajban derül ki, kik is a barátok - s nekem szerencsém volt. Senki sem hagyott ott, hazavontattak Siófokról Budapestre. Éjjel 3-ra értünk Pesterzsébetre.
Hosszú hétvége után felhívtam az egyik bejáratot szerelőt, hogy nézze meg a vasat. Átjött, hozott mindenféle mérőműszereket, kimérőlámpát - vagymit - s kérte, mutassam meg, mi a baj. (Kedves olvasó sejtheti mi következett...)
Világ láss csodát: a Cordoba beindult...
Most itt tartunk.
Ismerősök mindig ajánlanak valamit: kábeleket cseréltessek ki, gyújtáskapcsoló a gond, a kulcsom rossz, nem ad jelet az immobileisernek, a tarfóval lehet baj, a komputer rossz, vagy a légtömegmérő, stb...
De nem tudni, mi a baj. Most használnom kell a kocsit s ha megállok akárhol, akkor oda, helyszínre kell hívni azonnal a szerelőt.
Addig pedig nem marad más hátra, mint seggszorítva ülni s rettegni, mikor áll meg az autó ismét. Mikor nem fog beindulni? Hol nem fog beindulni?
S mindezek mellett van egy olyan autóm, mellyel csak a kerületben, az otthonomtól maximum 10 km-re merek eltávolodni.
Amikor megvettem a két Fiatot, a baráti körömben mindenki hülyének nézett. Amikor megvettem a VW Systemes Cordobát, a vállamat veregették, amiért végre autót vettem.
A két digó vas hibátlan volt végig. Azt tudom csak mondani: Forza Italia.
Seat Cordoba Sportile - én így (nem!) szeretlek...
Ui: a kérdésre, hogy 'MEGÉRTE-E AZ ÁRÁT' azt válaszolnám, hogy 'JAJ, DEHOGY, RÜHELTEM!', de nem fogadja el a válaszomat a rendszer.
Ui2:ugyanitt olasz autót vennék. :)
Hibalista
- Nem tudom pontosan. :)
Ide hordtam szervizbe
Több ismerős autószerelő próbálkozott vele. Mind lelkiismeretes és korrekt volt - a többi az autó hibája.
Értékelése: 10
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (2) | Évjárat | 2001 |
| Kényelem | (5) | Használati időtartam | 2 év |
| Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 90000 |
| Megbízhatóság | (1) | Vezetett km | 29000 |
| Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 7 l |
| Előző autója? | Bravo | Következő autója? | Csak olaszt - amit szeretni is lehet. |
| Ennyire szerette | (1) | Megérte a pénzét? | nem |
| Verdikt | (3.3/10) | ||
Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan