A projekt az IHM támogatásával jöhetett létre. Írjon ítéletet! Írtam, de hogyan szerkeszthetem?

Ha az indapass elötti időkben írtam ÉS megadtam az email címet.

Az ítélet alján lévő mezőbe írja be azt az email címet, amivel egykor írta az ítéletet. Ekkor egy emailt kell kapjon a további teendőkkel.

Ha nem adtam meg emailt, vagy már nem tudom mit adtam meg, esetleg megszűnt az a cím.

Írjon a nepitelet@mail.totalcar.hu címre, ahova küldje el a probléma leírását illetve az ítélet linkjét.

Már indapassal írtam az ítéletet

Ekkor az ítélet alatt megjelenő sárga indapass boxon keresztül kell belépnie. Belépés után az ítélet alján lévő linkre kattintva szerkesztheti azt.

Autók » Mazda » Mx-5 (2005-2015)

Mx-5 1.8 Challenge 

Az ítélet értékelése
4,0(13 db)

Tibor

Szöveges ítélet

Nehéz a típusról ömlengés nélkül nyilatkozni, tehát előfordulhat, hogy a szokásos, ezerszer elhangzott közhelyeket tudom csak ismételgetni.

A megítélés körülményei:

Először is kezdjük azzal, hogy nagyon nem mindegy, hogy az úrvezető miből ült át az mx5-be, vagyis a megítélést nagyban befolyásolja, hogy előtte szaladgálós autónak egy Carrera GT volt-e használatban vagy egy 100-as Skodát kapott néha kölcsön. Tehát a korrektség kedvéért: előtte egy dízel Grande Puntóm volt (van), azelőtt pedig átlagos teljesítményű benzines kompaktokat vezettem, már ha kölcsönadták. Erős autóm sosem volt, még kölcsönbe' sem.


A vásárlási döntés körülményei:

A döntés legfőbb oka, az, hogy sokakhoz hasonlóan én is öregszem. Ez többek között azt is jelenti, hogy nemsokára 30 leszek, családom még nincs. Tehát már túl öreg vagyok ahhoz, hogy ne legyen egy jó kis hangulatos autóm, vagyis vagy most veszek egyet vagy majd ha kirepültek a gyerekek. Ez utóbbival az a gond, hogy vagy meg sem érem vagy olyan nagy sörhasam lesz/rossz ízületeim lesznek/röhejes kopasz öreg leszek hogy már nem tudom használni a gépet. Tehát "most vagy soha" vagy hogy nagyanyámat idézzem: "Az a jó, ami már megvan".

A másik ok a barátnőm erős ráhatása, aminek eredményeként végül közösen vettük Tibort. A legtöbb lyány az ő korában már pont nem örülne egy ilyen döntésnek, ti. ők csak beleszeretni akarnak a kabriós csávóba akit apává és/vagy papuccsá alakítanak. Egy ilyen döntési pontnál (már ha egyáltalán fel meri hozni Apa) "hülyevagyjózsi, nemhogy a közös házra, gyerek egyetemi éveire, az én zsírleszívásomra, mittudoménmire költenénk, egyébként is vegyünk Oktáviát, a szomszéd Dezsőéké is olyan szép nagy meg ezüstszínű, meg minek száguldoznál, biztos kurvázni akarsz, inkább egyed a pörköltet csöndben tovább, anyámmitszólna, felborulszmajd". Na ez nem volt, ellenben "racionális" döntésként arra jutottunk, hogy jobb egy élményautó + egy hétköznapi-szállítós-melós mint helyettük egy szalonautó, ami élvezetet nem nyújt, cserébe unalmas. Végül egymást támogatva és bátorítva normálisan meg tudtuk beszélni, hogy a kétszemélyes autót az esetek ~90%-ában tudjuk használni, azaz két fő + egy kiskutya + ezek csomagjai beférnek, és lesz egy szép, sportos autónk, amit lenyitott tetővel tudunk használni az év 6-8 hónapjában. Ja, és nem elhanyagolható tényező, hogy mindketten szeretünk vezetni (itt nem a "legyorsulom a kettes Golfot a városban" jelenségre gondolok, hanem órákig kanyarogni egy jóillatú kihalt alpesi szerpentinen fíling-re)

Tibor milyen az előítéletek fényében?

Pár nap használatot követően sokat nem lehet elmondani, de azért mégis megpróbálom. Főleg az előzetes aggodalmaimról nyilatkoznék, ezek a sok szakértő nyilatkozata alapján alakultak ki bennem:

- Külföldről ne hozass be autót, mert lopott, totálkáros, vízkáros, nem lehet itthon eladni, csak a magyar, az a jó, de csak akkor, ha megvan a szervízkönyvében minden pecsét: Ez nem jött be. Inkább az állapotot néztük, ill. nézettük egy szakemberrel. Ha a motor-futómű-váltó-elektronika-karosszéria oké, akkor pár karc nem zavar.

- Nem lehet benne elférni, beszállni, huzatos, megsüketülsz: Ez testalkat kérdése, ki kell próbálni. Bizonyos magasság felett tényleg nem ajánlanám, de egy átlag 185 alatti embernek nem okozhat gondot a napi használat. Biztos nem olyan csendes, mint egy Lexus LS600, de akinek ezzel gondja van, az tényleg ne ilyet vegyen, mert az autó pont nem erről szól, ez kb. olyan, mintha vennél egy citromot és beleharapás után reklamálnál, hogy savanyú, ugye világos, hogy hol az ellentmondás. Nyitott tetővel 120 körül teljesen jó, esetleg sapka, kendő kell. Mivel két főnél több sehova sem fér el, a csomagtartó pont elég. Cementet, hulladékvasat nem ezzel fogsz szállítani, aratásnál sem helyettesíti a pótos IFA-t. Nekünk adtak dizájnos krómozott csomagtartó-rácsot, arra fel lehet kötözni bőröndöt, sőt, sílécet, biciklit is.

- Télen megfagysz benne, vagy nem is, előtte már meghalsz az első kanyarban, mert kitör a hátulja azonnal: Erről nem tudok nyilatkozni, télen még nem használtuk, de nem valószínű egyik sem. De, mégis tudok, azóta eltelt két tél. Tehát: mivel kicsi a kabin és indokolatlanul nagy a motor lökettérfogata (vagyis jó sok hulladékhőt termel) ezért elég hatékony a fűtés, hamar és jó meleget bír adni. A szélvédő sem 25m2, mint egy modern autóban, ezért a páramentesítés <10sec. Viszont az igaz, hogy ha nyitott tetővel otthagyjuk akkor telemegy hóval és nem érjük majd el a pedálokat a kupacon ülve.

- Fogyaszt, mint állat: 80% pösti dugó, kis pergetés: ~8 l/100 km, szupermodern dízel punto ugyanilyen használat mellett 6-6,4. Nem hazudok.

- Alul gyenge: Ugye ez ízlés, megszokás kérdése. Nincs egzakt meghatározás arra, hogy mi gyenge vagy erős, aki megkérdi, hogy "Na, milyen, jól megy?" annak azt mondom: ülj be, úgyis az érzés a lényeg. Ezt felesleges is tovább ragozni.

Pozitívumai Tibornak:

- Futómű zseniális, nem túl kemény, nem kell félteni, mindeközben tart is kanyarban, fékezésnél.
- Kormányzás rettentő közvetlen, nagyon eltalált, azonnal reagál. Extrém kis körön meg lehet fordulni.
- Beltere, annak ergonómiája kiváló, az egész minőségi, valahogy tartósnak tűnik.
- Motor hangja, ordítás, hörgés.
- Szép, egyszerű forma. Dögös.
- Normálisan szerelhető, nincs túl sok elektronika. A kézikönyve 455 oldal, vagyis rábízzák a felhasználóra az izzócseréket vagy pl. a tető cseréjét.
- Hátsókerékhajtás.
- Viszonylag olcsó rá a gumi.
- Még a pesti forgalomban is rendkívül udvariasak vele. Taxis maga elé enged. Senki sem akar leszorítani.

Végül: igazi boldog emberré tesz Tibor. Komolyan, még a Nap is kisüt. Majdnem mindenki mosolyog rád,a kisgyerekek integetnek, naponta megkapom a "szépautó, vagyány" bekiabálást. Mióta megvan Tibor fiatalabb lettem. Meg jóképűbb. Már várom az első igazi hegyi túrát, talán még jobban beleszeretek.

Negatívumai Tibornak:

- A oszlop mögötti minioszlop alja rohad kissé.
- Ha nem vigyázol könnyű benne türhőnek lenni. Bevágsz valaki elé, mert úgy érzed, hogy mindenki áll a forgalomban, nem is érted, miért nem haladnak. Ez kívülről nézve biztos nem szimpatikus. Ahogy az sem, hogy duda helyett önkéntelenül is a motor pörgetésével jelzek néha.
- Néha megtalálnak a versenyzők (régebbi BMW, Civic, Leon). Beállnak mögém vagy mellém, nem is értem, mit akarnak. Nem versenyzek, a boldogságfelhő szövetén ezek az impulzusok nem jutnak át.

Update + 9000 km után:

Az említett rozsdásodás alkatrészcserével megoldódott, ránézésre kicsit módosítottak az ablakvezető sín anyagán az újabb verziónál. Megnéztem néhány másik NC-t és náluk szintén rohad, nem tudom mennyire vészes probléma, mindenesetre a legrosszabb megoldás az újrafényezés (ez drágább lett volna, mint a hibátlan bontott alkatrész), ennél eggyel jobb a szintereztetés legalábbis tartóssági szempontból, de ezt mindenki maga döntse el.
Ami fontos még, hogy meg kell akadályozni a rozsdásodás kiváltó okát, t.i., hogy víz kerüljön a sín és a kédergumi közé (ami aztán frankón befolyik az ajtó mélyére belülről bomlasztva azt, mint az elhajló jampi a KISZ szervezetét), ill. szemrevételezéssel feltételeztem, hogy a sín és a gumi között lévő kis szivacska is szépen megtartja a vizet. Tehát kívülről szigeteltem ezt a pár cm-es szakaszt hő- és UV álló szilikonnal a barkácsboltból, ezzel az ötlettel a szerelő is egyetértett. Talán beválik.
Viszont beleestem a tipikus kabriós hibába: tavaszra olyan mély-merülésbe került az akksi, hogy menthetetlen lett. Helyette kalciumost javasolt a riasztószerelő, ami - azon kívül, hogy a csontokat is erősíti - jobban bírja állítólag az időszakos használatot és megbír pár teljes lemerülést is.

Fény derült még Tibi három hibájára ezen kívül:

1. A sör.
Ha hosszú útra mész tilos üveges sört szállítani a csomagtartóban, ugyanis annyira felmelegíti a hátsó kipufogódob a csomagtér alját, hogy kilövi a sörital a kupakot. Ezen kívül fel is melegszik és kárba megy az innivalód. Ugyanúgy típushiba, hogy a hegyi faluban vett vagy oda felvitt üveges sör többnyire összetörik a cél előtt a csomagtartóban még mielőtt fel tudna melegedni. Vagy erre mondják, hogy ön dönt: iszik vagy vezet?

2. Motorhiba.
Egy hosszabb (1000km) út utáni napon észleltem, hogy a légszűrőház és a motor között lévő valami (talán légtömeget szabályozó motor) ráadott gyújtásnál zúg. Teljesen elkeseredtem, próbáltam óvatosan hajtani és néztem vezetés közben az út szélét, hogy hova lehetne lehúzódni ha hirtelen leállna a motor. Eltelt még 2000 km és csak nem akart leállni. Hazaérve felhívtam a Mazda Mestert aki telefonon megmondta a megoldást: annak zúgnia kell. Visszagondolva akkor voltam az autóval először tökéletes csöndben, így azelőtt nem vehettem észre a zúgást.

3. Bogarak
Nem tudom mi van ezekkel a bogarakkal, de a sötét magyar autópályákon Tibi nagyon mohón eszi őket. Elég neki 200 km és olyan mocskos lesz a pofája meg a szélvédője, hogy nem győzik utána a darazsak lelegelni a maradékokat, konkrétan nem volt olyan cm2 a szélvédőn, ahol ne lett volna kenődés. Azt tudom, hogy országunk bogarakkal jól ellátott, de más autónál nem volt ilyen fokozott a helyzet. Lehet azért, mert nagyon alacsonyan kúszik, meg orra sincs nagyon és aztán ez a két tényező egymás kezére játszik bogártömeggyilkossá téve Tibort.

+1: Csajozni lehet vele?

Nem. Aki arra számít, hogy majd a piros lámpánál akarata ellenére orális közösülésnek kedvezményezettje lesz az autó okán...az ne számítson arra. Viszont az 50 feletti melósok szemében szinte ellenállhatatlan lesz az autóvezető.

+ mégegy: Versenypályán milyen az autó?

Jó. Rövid, szűk, kanyargós pályán. A gyors irányváltásokat bírja, ha szerencsés az ember egy gyors bal-jobb (vagy fordítva) kombináció után egy láthatatlan kéz visszalöki a megcélzott ívre (kikapcsolt DSC-vel) az autó farát, ezt gondolom a multilink futómű műveli. Nos, ez poén. Ha nem szerencsés, mint pl. én, akkor a túlkormányzástól kipördül a 3,14csába. A tapadását illedelmesen veszti el, először finoman megköszörüli a torkát, hogy "Khm, igazán nem alkalmatlankodnék, de hamarosan leküzdi a perdület oldalirányú erőhatása a gumik tapadását itt Ön mögött, esetleg megfontolhatna némi gázelvételt", majd ha nem reagálunk enyhén megkocogtatja a vállunkat, hogy "No-no, ez talán túl gyors lesz", és így tovább. Szóval jóindulatú ez a Tibi, hagyja, hogy játszódjon a júzer, csak az előrehaladott elpofátlanodás/bénázás bekövetkeztekor veri pofán, de akkor is csak egy poliuretán házipapuccsal. Már csak meg kellene tanulni vezetni.

Hibalista

- - első stabilizátorrúd - - ékszíj feszítő görgő

Ide hordtam szervizbe

Mazda Mester

Értékelése: 9

Másik szerelő értékelése

undefined

Értékelése:

Képek az autómról

Fenntartási költség (8) Évjárat 2008
Kényelem (9) Használati időtartam 0 év
Teljesítmény (9) Km vásárláskor 95000
Megbízhatóság (9) Vezetett km 10000
Szerviztapasztalat (8) Átlagfogyasztás 8 l
Előző autója? Grande Punto 1.3 multijet Következő autója? Wartburg 312
Ennyire szerette (10) Megérte a pénzét? igen
Verdikt (9.0/10)  
 
Ítélet értékeléséhez be kell jelentkezned.
 

Mazda Mx-5 2005 (2005)

További ítéletek (9 db)

Szűkítés: jól megírt| képes| hosszú
Cím / Modell Időpont Hossz Km Ítélet Ért.

Népítélet-kereső Népítélet-kereső

  • Fenntartási költség
  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Ennyire szerette
  • - Évjárat (mettől meddig)