Szárazföldi lazac
Szöveges ítélet
Először is a címadásról:
Történt egyszer egy csodaszép májusi napon, amikor is hazafelé tartva a rend éber őrei éppen országos ellenőrzést tartottak, és sikeresen kihalászták szerény személyemet is a közlekedők sorából. A helyszínen intézkedő jól szituált úriember pedig az LZC rendszámot a rádión LAZAC-ként jelentette be az irodába, majd pedig csodálkozva tekintett be az utastérben röhögő 5 személyre, hogy vajon mi a vidámság oka, persze utána szondáztatás következett, nem-e innen ered jókedvünk. Végül persze minden gond nélkül tovább hajtottunk.
Ennyit előszónak, most pedig térjünk rá a lényegre:
Az autót 2012 októberében vásároltuk közeli ismerősünktől, ő azért váltotta le igen gyorsan, mivel Pesten használta és a munkahelye olyan közel volt, hogy szegény TdCi-nek ideje sem volt felmelegedni, viszont sok ideje lett volna eltömődnie a DPF szűrőnek és károsodni a motornak. Így aztán "kedvező" áron hozzájutottunk, az egyébként Németországból behozott autóhoz.
Szervíz könyvvel, új téli gumikkal felnin, csomagtértálcával, utángyártott gumiszőnyeggel, spéci tolatókamerás/érintőkijelzős/dvd-s/navigátoros atyaúristen mindenbigyós központi kijelzővel, szóval minden nagyon hasznos extrával felszerelt Focusról beszélünk. Természetesen Titanium-X felszereltségű, a bőrt és a xenon kivéve.... valahogy egyik sem hiányzik túlzottan.
Az ülések rendelkeznek fenékmelegítőkkel, amit bár én eddig hülye extrának tartottam, kimondottan jó szolgálatot tesz a téli napokon, amikor a diesel még 30 fok celsius körül brummog, a fotelek már leolvasztják a csájníz kabát nejlon borítását.
A felszereltséget tovább nem is feszegetném, aki ismeri a típust, vagy vásárláson töri a fejét, úgyis átnézte már a listákat és prospektusokat, hogy melyik szinthez mi is tartozik pontosan. Nálam kiegészítést jelent a fent emlegetett csodakijelző ( egyébként felettébb hasznos, bár néha idegesítő az erős fénye, és az *itt jegyezném meg az érintő kijelzős képernyőkhöz: nekem igencsak nehézkes menet közben bármilyen funkció elérése, ugyanis menet közben az autó rázkódik, az ujjamban nincs stabilizátor és egy szó mint száz: nem túl díjazott nekem az érintős vonal, ami felé halad az autóipar :) ). A hozzá tartozó tolatókamera pedig teret enged a beteges szabályos parkolási hajlamomnak, és mindig kicentizgetem a tökéletes beállást ( megfordulások lerövidítésénél is jól jön ) .
Külsőre eleinte nem igazán nézegettem ezen típusokat, az 5 ajtós igazán sosem tetszett, de a sedan sem volt egy vágyálom számomra, a kombiról nem is beszélve. Aztán a kor előrehaladtával ( öregszem ) egyre inkább szemet vetettem a puttonyos autókra. Minél többet nézegettem eme remekművet, annál inkább elfogott az érzés, hogy nekem ilyen kell. Titanium felszereltség lévén itt az első lámpa búrák fekete műanyag hátteret kaptak, ami szerintem kimondottan jól néz ki, sokkalta jobban mint az eredeti fehér/króm egység.
Gyárilag sötétített ablakokkal egészen dinamikus a hátsó traktus is ( itt jegyezném meg, hogy a tetőlécek kimondottan fel tudják dobni az autót és a nélküle használt kombik nekem nagyon sutának tűnnek... másrészről ha kell rögtön fel tudunk rá dobni 75 makói hagymát ).
Most pedig a lényeg, amire mindenki igazából várt, milyen is maga az autó:
A motorról sokaknak vannak előítéletei. Sokaknak magától a márkától vannak előítéletei ( a jól ismert berögződött "me magyar vagyok oszt én tudom, hogy 3F-et soha...). Két éve használom az Focust, ez idő alatt 60 000 km-t raktam bele nagyjából, ezidáig teljesen probléma mentesen. Rendszerint hordom gyári szervízbe Szegedre, valamint az olajcsere periódus idő felénél ( 10 000km ) ismerős szerelőhöz. Meghálálja szerintem ezt a kis törődést, hogy rendszerint többször cserélek benne olajat. Konkrét műszaki probléma eddig nem akadt vele, előéletében sem volt, amikor vásároltuk a vezérlést és az első lengéscsillapítókat cserélték, én féket cseréltettem, de ezeket adta az előző tulaj, precízen dokumentálva.
Több mint valószínűnek tartom, hogy a km-óra tekerve lehetett, de ez persze nem bizonyított.
Az 1.6-os dízel kerregő nagyon jól teszi a dolgát, jól húz, mindig van benne tartalék, az előzéseket teljes biztonsággal tudom végrehajtani 5 személy és tekintélyes csomagmennyiség mellett is. A fogyasztása.... maga az álom... sosem gondoltam volna, hogy egyszer olyan autóban fogok ülni, ami 110-nél folyamatos országúti haladáskor 3.8 litert ír fogyasztásnak. A városi 5-6 liter körül lehet, a kombinált pedig 4.5-4.7 körül alakul.
Tehát, ha valaki fél esetlegesen a magasabb javítási költségektől, annak nyugodt szívvel ajánlom, hogy a hétköznapokban fogyasztásban mindenképpen visszahozza az árát.
Eleinte örültem volna a 2.0 TdCi-nek, lévén, hogy fiatal vagyok és azért szeretem, ha nem hagy ott a lámpánál néha a kiszuperált ezeröcsi, de abszolút meg vagy elégedve ezzel a konstrukcióval is, bátran választható a kisebbik kerregővel.
Másik hatalmas rémisztő mumus: DPF szűrő :O
Talán egyszer találkoztam egy olyan problémával, mikor nagyon sok kis utat mentem vele városban, hidegben és a hazafelé úton mintha kihagyott volna a motor, vagy letiltott volna menet közben... először komolyan meg is ijedtem. Után eszembe jutottak a jó öreg Totalcaron olvasott előismereteim és kiégettem magas fordulaton... ezután a gond megszűnt. Előtte/után sosem volt még semmi jel a DPF meghibásodására. Nemrégen a szervíznél cseréltek benne regeneráló folyadékot ( elég borsos ára volt, de amit meg kell tenni...).
133 000km-nél járok jelenleg és hiba mentesen fut, persze a későbbiekben még elválik történik-e valami szegénnyel.
A futóműről nem kell mesélnem, azt mindenki ismeri, aki olvasott Ford-ról, vagy tulajdonában volt... álom, leginkább ez jellemzi.
A fékek kellően harapósak, jól adagolhatóak, kormányzás is tökéletes. Műszakilag nem igazán tudok fogást mondani, de tekintve, hogy fiatal autóról beszélünk, könnyen lehet, hogy csak később fogom a kék ovális anyukáját megemlegetni :).
Beltérben megszokott középkategóriás minőség uralkodik. Ahova nyúlsz ott nagyon puha, nagyon minőségi, nagyon szép, ahova nem nyúlsz... oda ne is nyúlj inkább, recseg, ropog, érdes... valahol spórolni kell. A színek és formák hozzák a megszokott Német minőséget és esztétikát. Kicsit akár unalmasnak is lehet mondani, bár egy-két króm betét feldobja. Ami igazán zavaró tud lenni, a nagyon körülölelő műszerfal. Sokszor nem túl kényelmes a térdeknek, hogy nem lehet igazán kinyújtózkodni, fészkelődni. Valamint egy érdekesség ( ezt focusos ismerősök is megjegyezték ) mind az anyós, mind a vezető oldalon a padlón található egy pukli, ami miatt ha hátrahúzzuk a lábunkat, már nem fér el kényelmesen. Lévén, hogy nem autószerelő vagyok én nem akartam szétvagdosni a burkolatot, hogy vajon mi lehet az.
Az üléskárpitok tartósak, jól takaríthatóak, de könnyen is koszolódnak, szinte minden meglátszik rajtuk.
A helykínálat elégséges, elöl nagyon jól el lehet férni, a fent említett hibáktól eltekintve is. Hátul két embernek tökéletes, háromnak már csak rövidebb utakra ajánlom, vagy gyerekeknek. A csomagtér mérete is megfelelő, nem volt még olyan, hogy egy horgászat/airsoft/utazás alakalmával bármi nem fért volna be.
Gyengeségének tartom még a fényezést. Az előző autóménál ( Suzuki Swift, 2010-es évjárat ) persze jobb, de itt is könnyen tud sérülni a kavicsoktól, könnyen karcolódik. A szervízben azt mondták ők még nem találkoztak a problémával, de én elég sok utcán parkolónak megnéztem az első sárvédőív utáni küszöblemezt és ott is tapasztaltam, hogy az íve miatt ( behajlik a kerék mögé ) a gumiból kicsapódó darabkák teljesen lemezig képesek lebontani. Orvosolható védő fóliával, vagy javító festékkel. Nagynyomású mosás közben sikerült többször leszakítani a csomagtartóról a betűket, mígnem teljesen új feliratot ragasztottam fel, azóta nincs ilyen probléma.
Lazacot szinte folyamatosan nagy távok megtételére használom ( Pécs-Szeged, Szeged-Pécs, Budapest-Szeged stb... ), egyetemistaként a többi sorstársam szálítva, kényelmesen, a buszra való várakozást kizárva. Eddig tőlük sem érkezett panasz, és nagyon szívesen jönnek velem.
Airsoft "módban" is eddig bement minden elhagyatott laktanya, erdő, reptér közepére, a legrosszabb földúton is, dugig pakolva gépkarabéllyal és gépkarabéllyal őrültködő, fanatikus utassal.
Egy szó mint száz, teljes mértékig ajánlom az autót bárkinek, nem mondom, hogy sportos, de lehet vele azért izgalmasan vezetni, nem mondom hogy luxus autó, de azért bőven kényelmes, kényeztet és magzat burokként viselkedik, nem mondom hogy óriási, de azért bőven elfér benne minden felszerelés, csomag, szállítani való, nem mondom, hogy tökéletes, de melyik autó az?
Kiváló apukáknak, családoknak, horgászoknak, airsoftosoknak, kirándulóknak, bárkinek, aki szeretne egy kényelmes, jó autót, jó pénzért kapni :).
Félre a három F-t, nyugodtan vegyenek hát egy F-et a háromból, de győzzük már le a sztereotípiákat, hány teszt és megannyi használt teszt bizonyítja, nincs olyan, hogy rossz márka és rossz típus... annál több a lusta, hozzá nem értő sofőr, aki addig jut el, hogy megveszem, aztán "mögy ez ameddig köll, nem költök rá semmit" ... igenis használati tárgyakról beszélünk, komoly igénybevételekkel. Szeressük az autónkat, cserébe ő is szeretni fog minket.
Végső konklúzió, előnyök, hátrányok:
Előnyei: - jó fogyasztás
- jó menetteljesítmények
- kényelmes és ergonómikus beltér
- 5* futómű
Hátrányok: - bizonyos helyeken gagyi műanyagok a beltérben
- gyenge, sérülékeny fényezés
- viszonylag drága alkatrészek
Szervíznek Fordosoknak, de bárkinek bőszen ajánlom a Hovány Kft. bármelyik állomását országszerte. Kedvesek, bármit elmondanak, gyorsak, pontosak. Abszolút pozitív pont jár nekik!
Tisztelt Olvasó! Köszönöm, hogy eddig végigolvastad ezt a sok-sok betűt és szavat, ami szerény elmém szüleménye. Remélem hozzá segítettelek egy jó vélemény kialakításához az autóval kapcsolatban. Persze, ha eddig elolvastad, akkor hasonlóan autós örült lehetsz mint én, ez pedig jó hír! :)
Hibalista
- -izzó csere 119 000km-nél ( előtte elvileg 68 000-nél volt cserélve ) - -hangszigetelő/burkoló elem az anyós ülésnél leszakadt ( csere ) - -recsegő hang a kormány tekerésekor kis sebességnél ( szervízben utólag beállították ) -
Ide hordtam szervizbe
Ford Hovány SzegedSzeged, Algyői út 40.
Értékelése: 10
Másik szerelő értékelése
Ismerős szerelő
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 2008 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 71000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 62000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 4 l |
Előző autója? | Swift 1.3 GLX Hello | Következő autója? | Mondeo |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.1/10) |
