DDS: Henry Ford a világ miatt forog a sírjában
Szöveges ítélet
Mindig is céges autó volt. 58000 km-rel került hozzám. Előtte kaphatott anyait és apait egyaránt. Ehhez képest mégsem egy túrós hátú, közös paripa, hanem egy jó kis autó, kisebb hibákkal. Most van benne 82000 km. Bejártam vele a fél országot.
Felszereltségét tekintve a mai elvárásoknak teljesen megfelel, a teljesség és a fölösleges pénzkidobás igénye nélkül:
- Dupla digitális klíma
- Sok sok légzsák
- minden irányban állítható kormány
- fűthető motoros tükrök
Először a hibákról: A Budapesti parkolás örömteli részeként sikerült úgy megállnom hogy nem tudtam a vezetőülés ajtaját kinyitni a helyhiány miatt. Az anyósülésről próbáltam kiszállni a kocsiból. Kellemetlen, amikor egy kézifék kar, és egy váltó rúd állja az utatokat, és egy megcsúszás a fölöttük történő átmászás során roppant mód meglepő helyzetet produkálhat. A sikeres átjutást követően az ajtó nyitás pillanatában éreztem, hogy valami nem oké, mert megszorult a kilincs. Én, a budapesti parkolási helyzettől és egyéb akrobatákat megszégyenítő mozdulatok miatt megbolygatott és feltüzelt lelkem következtében egy kissé határozottabb voltam a szoruló kilinccsel szemben. Ennek eredménye hogy egy nagy kattanást követően a szorulást felváltotta egy pihe könnyű járás, azonban az ajtó nem nyílt. Örömteli kiáltásokkal konstatáltam, hogy megöltem az ajtót. Kulcs vissza, gyújtás ráad, ablak lehúz, ajtó kívülről kinyit. Kiszálltam és hálát adtam annak, aki feltalálta a műanyagot.
A Focus úgy került hozzám, hogy enyhe jobb kanyarnál és kisebb úthibáknál fura kotyogást éreztem a kormányban. Ez a kotyogás nem is zavart, hiszen ritkán fordul az ember jobbra, és még kevesebbszer találkozik kissé bordázott, hibás útfelülettel, nemde? :) Érdekes, hogy egyenesben sosem jött elő a hang. Azonban 80.000 km környékén már azt éreztem, hogy országúton és autópályán nem tart egyenesen az autó. Állandó ellenkormányzásokkal korrigálva ment csak, így megérett a komolyabb átnézésre. Kiderült, hogy kormánymű a ludas. Felújítás lett belőle. 3 napot vártam az autóra, de erre fel is készítettek.
A vezető oldali ülés furán nyöszörgött. (Ezt más ítéletnél is olvastam.) A nyöszörgés addig tartott, amíg egy városi gázadásnál behuppantam magam mögé. Az ülés jobb hátsó részénél tört el, talán a magasságállító rész. Állítólag típushiba. Meglepő volt, ám utólag belegondolva, balesetveszélyes helyzetet is produkálhatott volna.
A motor, 1.6-os, pont elég. Tipikus 16 szelepes, de a rövid váltó miatt a halott fordulat tartományt hamar elhagyva, lehet vele haladni. 8 körül eszik, de ez lehetne sokkal kevesebb is, ha 130-nál nem 4000-et pörögne a motor, ötödikben. Okos elképzelés, hogy az 1.3 mázsát megmozgassuk 100 ménessel, BUT WHERE IS THE 6TH GEAR??! Igen, a hatodik sebesség minden problémát megoldana. Így meg marad a 110-120-as autópálya tempó, vagy különben lezabálja a nadrágodat, a motor kopásáról meg nem is beszélve.
Az elektromos gázpedál minden eddigi vezetési gyakorlatomat újragondoltatta velem. Egy fél másodperces késéssel kell számolni a pedál lenyomása és a motor felpörgése között. Először fulladós, mert nem vagy hozzászokva. Utána meg megszokod. Mintha kis manók lennének pedál mögött, akik épp alszanak, így idő kell a főnök ostorcsapásaira reagálni, és a lustálkodásból munkába állni.
A 205-ös 16 colos gumi rendkívül jó tapadást garantál, a gödröket kellemesebb vele átvészelni. De ezen kívül csak visszafogja az autót, és növeli a fogyasztást. Szerintem egy 195-ös gumi jó kompromisszum lenne.
A futómű amúgy tökéletes. Kissé kemény, és bár én a hullámzósakat szeretem, azért néha jó érzés megrángatni kanyarokban. És jól végzi a dolgát. A hátuljánál érzem néha azt egyenesben, hogy kátyúknál a gödör irányába egy picit elmozdul az autó feneke. Nem vészes, de megemlítést érdemel.
A gyári ablaktörlő lapátokat másodjára cseréltettem, mert a gyári egyben-gumik mindig maszatot és csíkot hagynak. A csere után sem lett jobb.
Kormányszervó teljesen kitekert kormánynál sikító hangot ad. Állítólag ez normális, illetve "mindegyik ilyen". Nem foglalkozom vele, bár parkolásnál kintről hülyének néznek, mégis együttérző mosollyal figyeltem egy fiesta-t ugyanezzel a hangjelenséggel a parkolási manőverek közben.
Mindent egybevetve a nagyobb hibákat orvosolva, az apróbbakat megszokva és elfogadva, hogy nem 30 évvel ezelőtt élünk, amikor minden termék a vásárlók hosszú távú elégedettségét hivatott szolgálni, akkor azt mondom, hogy egy jó autóról van szó. Újonnan semmiképpen nem vennék (semmilyen autót sem), de használtam 4 évesen 1 és 1,5 milliót megér. Masszív és megbízható autó. A Daewoo Kalos (előző céges autóm) után egy bunker. Henry Ford azóta forog a sírjában, amióta műanyagból kezdték el előállítani a korábban acélból gyártott alkatrészeket. Henry leszármazottai biztosan elégedettek, ha nem alattuk törik el az ülés, akkor biztosan.
Én egy 4-es osztályzatot adnék, de csak mert nem az enyém, és így nem is vagyok elfogult.
Hibalista
- - Vezető oldali ülés nyöszörgése, később eltört alattam- javítás - - Kormánymű felújítás, de ez valószínűleg egy korábbi ütésnek volt köszönhető (mint utólag kiderült, a jobb első felni ütöttségéből következtettünk erre). - - Jobb belső ajtó kilincs eltört. A belső szerkezet egy műanyagja adta meg magát. - csere - - Tompított izzók rendszeres kiégése - csere csere, először dráma, utána már röhejesen egyszerű, annak ellenére hogy ki kell szedni a lámpatestet. - - Váltó nem megy vissza középre balról, ezért a kettes után mindig keresnem kell a hármast. Az elején ez fura volt, az után megszoktam. Másik Focus-ban nem tapasztaltam ezt. - - Ha sokáig belső levegő keringetésre van kapcsolva (bp-en elég sűrűn élek ezzel a lehetőséggel) a digitális klíma, akkor az újbóli külső levegőre kapcsolásnál megbolondul a hőfok szabályzó része, és jóval hidegebbet nyom be, mint az eredeti állapot. - - A hátsó ablak fűtés bekapcsolása után kb 10 percig nem történik semmi, utána fél perc alatt leszedi a párát. - - Csomagtér ajtónál egyszer beázott a kocsi, nagy eső után. - - És egy nem hiba, csupán magasra tett mércém túláradó elvárás-sorozatának egyik háklis megnyilvánulása: - Jó időben történő haladás esetén, az első ablakok lehúzásakor a vezető/utas (bal vagy jobb oldali ablaktól függetlenül, akkor is ha egyszerre, akkor is ha külön-külön van lehúzva) arcába vág a levegő. Távolra ültetnek minket a mostani autóknál a gyártók az első szélvédőtől, így az oldalsó ablak is hatalmas, jóval több levegőt engedve be így. Mintha egy 10 évvel ezelőtti autónál pont magunk mögé ülnénk be. Tényleg nem hiba, csupán egy bosszantó apróság, amihez a Rover 600-asomból átülve, nem vagyok hozzászokva. :)
Ide hordtam szervizbe
Céges flotta autó, ezért a flotta kezelő intézte a szervizt, valamelyik budaörsi szakszervizzel. Időpont leegyeztet, szerviz kijön a telephelyre, és elviszi az autót, majd visszahozza. Ez az elején kényelmesnek is tűnt, de harmadjára is fölöslegesen említettem telefonban a futómű felől érkező fura hangokat (ez volt a kormánymű). A kilincs törésnél megállapították hogy mit kell beszerezni a javításhoz, de sosem lett általuk kicserélve. Három hónap eltelte után a hiányosságokat és a semmit tevést többször jeleztük a flotta kezelő felé, akik felmondták a szerződést a szakszervizzel.
Értékelése: 1
Másik szerelő értékelése
A korábbi szerviz levesbe aprítását követően átkerültünk a XVI. kerületi Újszász utcában található F1 Gumiszerviz Kft-hez (a név nem kötelez, ugyanis kaucsukon felül, márkafüggetlen gépjármű szakszervizről van szó). Itt a fölajánlások - hogy hozzák-viszik az autót - ellenére én magam vittem el hozzájuk a kocsit. Minden általam felvetett hibát elhárítottak. Itt derült ki hogy nem futómű, hanem kormánymű hibáról van szó. Itt javították meg az ülést is, miután eltört alattam, meglepő módon Mondeok-ban állítólag már kétszer csináltak hasonló javítást. Pozitív, hogy nem cserélték a komplett ülést, hanem javították az eltört egységet benne. 9 pont, de csak mert a hölgy kuncsaftok láthatóan elsőbbséget élveznek a szervizes uraknál.
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 58000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 24000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | Kalos 1.4 | Következő autója? | amit kapok a munkámhoz |
Ennyire szerette | (7) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.3/10) |
