Nem is olyan rossz ez a házasság
Szöveges ítélet
Úgy vélem, objektív ítéletet csak azután lehet mondani, ha az autónkat megismertük, annak minden jó és rossz tulajdonságával együtt. A jelenlegi autómba ( újonnan vásároltam ghia felszereltséggel + extrák: ülésfűtés, ESP, kiegészítő fűtés, fényszóró mosó) 1 év alatt 30.000 km tettem bele így most már merek véleményt mondani (mindezt amellett, hogy volt szerencsém jó pár hasonló kategóriájú autót kipróbálni, vagy tartósan vezetni.) Először a negatívumokról:
- Túl széles a középkonzol, így nagyobb, termetesebb embereknek a lábhely egy kicsit szűkös.
- Az esőérzékelős ablaktörlő többször teljesen ötletszerűen működik. Általában idő kell hozzá, hogy „bemelegedjen”.
- Autópálya menetben, vagy ha sokáig nem használom a kuplungot az egyszerűen felkeményedik (állítólag típushiba), majd egy-két lenyomás után újra normálisan működik.
- A számítógép csak az átlagfogyasztást mutatja (a pillanatnyit nem) így csak a tapasztalat mutatja mikor, milyen sebességgel optimális a fogyasztás.
- Gyenge fényerejű ködlámpák, melyen izzócserével lehet segíteni (H-8 helyett H-11)
Konkrét hibák:
- akkumulátor egyik cellája zárlatos volt, ezért több alkalommal nem indult az autó (a diagnosztikai eszköz szerint jó volt az akkumulátor, de miután megtörtént a csere a hiba is megszűnt)
- hátsó lámpánál egy tömítés gyári hibája miatt az utastérbe becsöpögött a víz (2 hónap alatt találták meg a hibát és javították meg a szervizben.)
- Szoftverfrissítés után ESP megbolondult, újabb szoftverfrissítés ESP megjavult, de újabb elektromos probléma állt elő, ugyanis a fényszóró állító motorok a fékpedál ! lenyomására elkezdenek dolgozni, valamint a lámpák fényereje változik, a gázpedál érintésére.Most újabb szoftverfrissítésre várok.
Pozitívumok:
- Erős, alacsony fogyasztású motor.(Igen dinamikusan vezetek, de nem esik nehezemre egy-két gyors előzés, vagy nagysebességű utazótempó tartása.Vegyes üzemmódban nyáron 6 , míg télen 6,5 liter az átlagfogyasztásom.)
Télen kiegészítő fűtéssel (nem állófűtés!) 5-7 perc alatt meleg levegőt fúj az utastérbe a fűtőrendszer. Aki ismeri a dízeles téli közlekedést, az tudja, milyen nagy előny ez.
- Az ESP nagyon jó extra, (teljesen kikapcsolható), de a hangolását kissé sportosra vették, mivel viszonylag későn avatkozik be.
- Futómű számomra remek, az autó úgy fekszi az utat, mintha odaragasztották volna. A kormányzás gokartos a rásegítés ereje 3 fokozatban szoftveresen állítható, bár ennek túl sok gyakorlati haszna nincs. Az úthiba elnyelő képessége is megfelel a magyar utaknak.
- A fék is megfelelő, bár az adagolhatóság, a fogási pont néha változik. Fáradási hajlamot nem érezni rajta.
- A váltó rövid úton pontosan kapcsolható de egy kis karcosság van benne.
- Beltér ergonómikus kialakítású, jól kilátok belőle.Ülések kényelmesek, kormány, váltó kézre áll, így könnyű beállítani az optimális helyzetet.
- A kezelőszervek, kijelzők egyszerű, letisztult formájúak, konzervatív autóvásárlók igényeinek megfelelőek. Könnyen, gyorsan tájékoztatnak, bár hiba, hogy a gyári CD-s fejegység mutatja a pontos időt (fejegység csere esetén külön időmérő órát is be kell építeni, amit én egy Suzuki Swift órával oldottam meg).
- Felhasznált anyagok jó minőségűek, kellemes tapintásúak (Ghia felszereltség esetén), de az összeszerelés minőségén még van mit javítani, ugyanis a műanyag elemek egy része nyikorog, cincog hideg időben, vagy rossz úton. A karosszéria ugyanakkor rendkívül masszív, érezni, hogy van benne anyag.
- Az autón egyébként otthon, vagy szükséghelyzetben könnyű elvégezni a kisjavításokat (izzócsere…stb.) de nem árt ezeket legalább egyszer gyakorolni.
Szervizekről röviden:
Ha egy kicsit értesz az autókhoz, az autódhoz, ill. az autószerelés alapjaihoz, és ismered a jogaidat valamint elég határozott vagy és odafigyelsz mindenre úgy kezelhetők a szervizek egyéb esetben mindenki kösse fel a gatyáját.Nekem alapvetően nincs problémám a Ford szervizekkel, de a népítéletben olvasott sok negatív vélemény elég lesújtó képet mutat.
Hibalista
- akkumulátor
- hátsó lámpánál beázás
- szoftver hiba
Ide hordtam szervizbe
Ford Miskolc
Értékelése: 6
Másik szerelő értékelése
Ford Eger
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2005 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 30000 |
Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | megane | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.4/10) |
