Focus: Meglátni és megszeretni
Szöveges ítélet
Kezdeném azzal, hogy a családban van Fóka 1-es típus. Ahoz képest sokat fejlődött az autó szerintem. Mintha eggyel magasabb kategóriába ülnék bele. Jobban össze van rakva, masszívabb, kényelmesebb, elegánsabb, biztonságosabban érzi magát benne az ember. A műszerfal egyszerű de mégis elegáns, mindent könnyen megtalálni. Valóban megerősítem azt az állítást, hogy közelebb áll a Mondeohoz, mint a Fiestához, ami ehez képest fapados.
2007.10. 25.
Egy Suzuki Swiftről váltottam át a Focusra. Hát ég és föld a különbség, nem cserélném vissza. Mondhatom, hogy tökéletes az autó egyenlőre. A váltója még kicsit nehezen jár, de majd bekopik azt mondják.
Tapasztalat: a futómű tényleg fenomenális. Mentem esőben, hóban és egy pillanatra sem éreztem bizonytalanságot. Azonban oda kell figyelni a gázpedálra. Ha 3000 fölé megy a fordulatszám, jóval többet eszik a gép. 3-ban célszerű előzni, az mehet 120km/h-ig nyugodtan. Viszont 100-nál célszerű már csak 4-be visszatenni, mert 4000-es fordulatnál adja le a legnagyobb nyomatékot. Az 5-ös fokozat pedig ha eléri a 3500-at, megindul, mintha turbó lenne benne. Ez nagyon tetszik. 160-ig jól húz, aztán már nehezen gyorsul, de nem is kell, mert jönnek a rendőrök.... Mondják, hogy sokat pörög 130-nál autópályán (3750), de tessék megnézni a teszteket, a Citroen C4 és a Honda Civic is többet pörög. Ez ugyanannyit, mint az Opel Astra, és az drágább! Ha valaki nem szereti, hogy pörög a motor, vegyen dieselt! :)
Az autó nagyon tágas. Elég nagy a csomagtartó is. (Mindíg elfér minden benne.) Azért szeretem ezeket a típusokat, mert lehajtott hátsó ülésekkel bármit bele lehet tenni. Pl.: kerékpár, TV, szekrény.
Az autót csak ajánlani tudom. Több helyen olvastam, hogy ennyi pénzért ez a legjobb autó. Engem meggyőzött. Az már más kérdés, hogy kinek mi tetszik.
2008.01.12.
Érdekes mások véleményét olvasni, amit én nem tapasztaltam: nekem nem eszi az olajat egy cseppnyit sem. A belső tér sehol nem zörög, tökéletesen csendes. A fogyasztás meg egyre jobban alakul. Olyan 7,5 litert eszik így télen nyugodt tempóban.(90Km/h) Továbbra is nagyon elégedett vagyok a Fókával. És ami még nagyon tetszik, rengeteg olyan kanyart be tudok venni fék nélkül, amit eddíg nem tudtam. Gumi:195/65/R15 (Mások csak pillognak, hogy kanyarokban nem fékezek.) Ehez hozzá tartozik, hogy nagyon jó a motorféke (3-ban), merev a kaszni és a futómű. A fékrendszer is szerintem nagyon megfelelő, bár nekem csak dobfék van hátul, de pillanatok alatt megáll mindenhol. Nagyon rövid féku
útakat tudok vele venni. :-) Igaz kicsit magas a gumik oldalfala, de így mintha megjavultak volna a magyar utak! Úthibákkal nem nagyon kell foglalkozni. :)
2008.09.01.
Meg tudom erősíteni én is, hogy a futómű kopog rossz úton, de azt mondják, hogy mind ilyen. (De ez csak akkor jön elő, ha a gyári előírt keréknyomást magasabbra állítjuk. A váltó hidegen és hidegben nehezen jár, de nincs vele gond szerencsére ha felmelegszik. Hátramenet kapcsoláskor célszerű a kuplung benyomása után picit várni, aztán könnyebben beveszi. A fogyasztásom beállt 7,2-7,7 közé, szinte mindíg ennyire jön ki. Igaz ebben vannak rövid utak, főúton ahol lehet ott meg 120-al is megyek.
Ha valaki vásárolni szeretne, akkor 1.4-est nehogy vegyen! Ez a 100LE-s úgy jó, ha egyedül megyek, de még elkellene 20-30LE. Ha már 3-an ülünk benne, nagyon pörgetni kell és már nem akar menni. Igazából egy 2000-es motor lenne hozzá megfelelő.
Egy újabb fogyasztási adat: Nyáron klímával átlag 110-el enyhén megpakolva: 7,2L/ 100Km
Viszont enyhe nagatívum, hogy a klíma levesz vagy 20LE-t. mintha csak 1.4-esbe ülnék.
Ha választhatnék, újra ezt az autót vásárolnám meg, csak erősebb motorral.
Mindenkinek csak ajánlani tudom!
2008.12.20.
Továbbra is nagyon elégedett vagyok az autóval, tökéletesen működik és megy. Az ülések hosszabb úton is kényelmesek. Csak meg kell találni hozzá a megfelelő pozíciót, alacsony szintre kell állítani. A deréktámasz nagyon jó ötlet, tartja az ember hátát. Fogyasztásban nemigen tudok 7,6L fölé menni, pedig nem 90-el szoktam döcögni és sokat előzök. 140-el kényelmesen lehet menni, ilyenkor 4000-et pörög. A 160-at is szereti, de akkor már elég hangos, inkább kikapcsolom a rádiót. A váltó szinte magától ugrik a helyére, pontos, soha nem recseg. Az áttételezést nagyon eltalálták: itt nem az van, mint pl. egy Suzukinál, hogy 100-ig megy, aztán semmi. Egyenletesen gyorsul 3-4-5-be. És itt már nem az a fontos, hogy mennyi idő alatt gyorsul 100-ra (11,9s - nem sportautó), hanem ha pl. 130-nál akarok előzni akkor is úgy gyorsul, mint pl. 70-nél.
A helykínálat szerintem nagyon jó. A beltér 5cm-el szélesebb, mint az előző Focusé és csak 1cm-el keskenyebb, mint a Mondeóban.
2009.05.12.
Ami igazából nem tetszik, hogy ezt az autót szerintem 180cm-nél kisebb emberekre tervezték. Teljesen kihúzott kormánynál is kicsit messze van a volán és a váltó is. Eléggé fel kell állítani az üléstámlát, hogy 5.-be jól be tudjam tenni, tehát nem lehet kényelmesen, kicsit hátradőlve vezetni.
A féket nagyon eltalálták, jól adagolható. Volt szerencsém vezetni több Skoda Fábiát. Ha kicsit nyomtam nem fogott semmit, ha jobban benyomtam, besatult az egész. Vicces :)
És hogy még fikázzak egy-két autót: pl. Renault Megane-ban nem fértem úgy el, meg nagyon puritán a műszerfala. Valaki írta, hogy a Skoda Octavia is kisebb belül. Hát igen, a Fordokban mindíg nagy hely van. :) Most olvastam, hogy az új Honda Civicnek milyen gyenge a futóműve, az is csalódás. Úgyhogy még mindíg azt vallom, nagyon jól tettem, hogy ezt vettem meg. :)
2010.04.10.
Nem dícsérgetem az autót, a kisebb hibákat veszem előtérbe:
Már érezhetően gyengül a fékhatás 30.000 után. A motor elég érzékeny a gyenge minőségű benzinre, akkor rángat, megtorpan. A futómű lehetne feszesebb, bizonyos kanyarokban érzem, hogy dől a kasztni, de nem sodródik.
Zörgés csak a B oszloptól, a biztonsági öv magasságállítójától jön, valami rugó lehet. Ha odanyúlok és megfogom, már nem zörög.
...
Hibalista
- 30.000-nél H7 izzó csere előszőr
Ide hordtam szervizbe
Ford Autó-Nexus, Veszprém
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 2007 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 0 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 34000 |
Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | Suzuki Swift | Következő autója? | Focus |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.7/10) |
