Fenntartható családi járgány
Szöveges ítélet
Történt vala, hogy kellett egy megbízható családi autó. Ismerettségi körből vettem, az előélete egy részével tisztában voltam, így bátran lepacsiztam és elhoztam.
Alapvetően remek kis jármű, felszereltségéből adódóan sok extrával (ülésfűtés, fűthető szélvédő, tempomat stb. Ennek ellenére valamiért sosem szerettem meg. Ennek fő oka az lehet, hogy egy Volvo S60ból ültem át bele, így sajna ehhez méricskéltem a dolgokat. Ilyenek voltak a kényelem, ami mindenhol volt, csak a Focusban nem, a klímája bár automata volt, de folyamatásan állítgatni kellett. A vezérlőeszközök pedig maga a rettenet. Tempomat soha nem akart kézre állni a Volvo multikormánya után. Ha magamra álltottam az ülést és a kormányt, akkor nyújtózni kellett, hogy a középkonzolon elérjek bármit. Az ülést azt inkább hagyjuk is.
A fentieken kívül, ami még műszaki szempontból elborzasztott, az a rozsda. Az egyik sárvédőívet még az előző tulajdonos megcsináltatta, de kisvártatva az összes többi is elkezdett hólyagosodni. Az alja szinte teljes egészében barna volt. Az összes futóműelem és a nyúlványok. Nem volt szétrohadva, de a felület maga rettenet volt az előző autómhoz képest.
Amit kifejezetten pozitívumként éltem meg, hogy az alkatrészek fillérekbe kerülnek hozzá és szinte mindenből van jó minőségű utángyártott. Ráadásul szinte minden szervíz ismeri a típust. A fűthető szélvédő maga az áldás. Mivel kombi, így a csomagtartó végre értelmezhető méretű lett és nem utolsó sorban jól pakolható.
Komolyabb hibája nem volt. A jobb hátsó féknyereg kissé megszorult. Végül kapott egy gyári felújítottat fillérekért.
Összességében, a rozsdát leszámítva, egy jó autónak tartom, de kizárt, hogy még egyszer ilyen autó kerül a családi flottába.
Hibalista
- Megjelent némi rozsda, már ha ez elromlásnak számít. - Jobb hátsó féknyereg feladta a szolgálatot. - Klíma - valamilyen nyomásszelep feladta a szolgálatot, filléres tétel.
Ide hordtam szervizbe
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2005 |
Kényelem | (6) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 200000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 30000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | S60 2.4 | Következő autója? | V50 2.0D Momentum |
Ennyire szerette | (6) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (7.7/10) |
