Áráért teljesen korrekt
Szöveges ítélet
2007. június 24-én gördültem ki a szalonból. Ez életem első önállóan összehozott autója, előtte szüleim jóindulatából 1.5 évig volt szerencsém egy kis 1.0-ás Yarist használni, amit imádtam, de mivel a feleségem a Dunántúlról származik, ezért kellett egy inkább hosszútávú utazásokra alkalmas jármű. Ugyan a kis Toyotával is nem egyszer megjártuk a nagy utazást, tudtuk, hogy ennél egy kicsit nagyobbacska autóra lesz szükségünk, mivel terveztük a család bővítését is- azóta már Emmával együtt hárman lettünk- tudtuk, valami másra lesz szükségünk.
Így amikor összejött a pénzmag, elkezdtünk keresgélni az alsó-közepek között. Rengeteg márkát végignéztünk, a végére három lehetséges jelölt maradt: Opel Astra H, akkortájt jött a képbe a Kia Cee´d, valamint egy autókkal foglakozó ismerősöm hatására a Focus. A Kia kiesett, mivel még semmilyen tapasztal nem volt róla, csak sejteni lehetett, hogy az átlagnál egy kicsit nagyobb értékvesztése lesz, na meg ez a hét év garancia sem feltétlen előny.....Az Opel a kereskedő hozzáállásán bukott meg, mivel egy kissé drágán akarta adni....Ekkor maradt a Focus, amit végül is Trend felszereltséggel, metál fénnyel, és az 1.6-os, 100 lovas motorral telibe 3.6 millióért + üzembehelyezés, ami 113 ezer környéke volt hoztam el. Az Opelnél kb 300 ezerrel lett volna több a játék.....Azóta sem bántam meg a döntésem.
Akkor először amik nem tetszenek:
-karosszéria műanyag elemei a tükrök környékén, hát ez valami katasztrófa......
-csomagtartó (5 ajtós) nagy melegben többszöri rábeszélésre csukódik teljesen
- vicces, de a hátfalon lévő Focus feliratokat az otthoni kis Karcher mosómmal leborotváltam......azóta visszaragasztottam
- erről nem az autó tehet, mivel sokat megyek városban, itt bizony lenyeli a 9-10 litert is 100 km-enként...akinek egy 1.6-os benzines ennél kevesebbet eszik, annak gratulálok, és küldök még a gázpedálja alá tojásokat....
Akkor amik tetszenek:
-ennek az autónak FUTÓMŰVE van, az úttartása még a gyári 195/65-ös gumikkal is fantasztikus
-városon kívül klímával, 4 személlyel is tartható a 6.5-es fogyasztás
-ugyan én is 188 cm-es vagyok, de én, mivel nem tolom koppanásig hátra az ülést, simán beférek magam mögé, nem úgy, mint az előttem szóló kedves kolléga....
-csomagtartó teljesen elfogadható, jól variálható
-nekem nem okoz problémát a deréktámasz sem, sőt, kifejezetten pihenten szállok ki egy 4 órás utazás után is
-szerintem teljesen elfogadható a menetteljesítménye is, tudom, nem 250 lőerős szörnyeteg, de lehet vele menni, meg amúgy is egyre több a trafif...sz, így nem biztos, hogy kell a 220-as végsebesség
-a szervízköltség is teljesen elfogadható volt, mert a 7500 ft-os első sárvédőszettel együtt is 40000 ft alatt hagytam ott
Összefoglalva aki Ford Focus megvásárlásán töri a fejét, annak nyugodt szívvel ajánlhatom, pláne most, hogy kapott egy kis facelift-et, no meg alapáron ESP-t is....Később még, ahogy gyűlnek a remélem pozitív tapasztalatok, folytatom. Addig is baleset és trafi mentes közlekedést minden autós társamnak.
2012.08.24. Akkor az elmúlt 2 év tapasztalatai:
Az autóban 42000 km van, megtanultam városban is használni, így 8 literrel eljárok, országúton egyszer összehoztam 4.9-et, én sem hittem, de összejött. Azért az átlag az inkább a 6.5 felé kacsintgat. Nem tudok semmi hibáról beszámolni, kivéve ezt az egyet: rejtélyes okból az egyik klímacsövem eleresztett (gyári új ára 26000 ft, egy kb 20 cm-es cső....), amelyet azonban felújítással, szereléssel, valamint az elszökött gáz feltöltéssel megúsztam 24000 ft-ból. Ezen kívül csak olaj, és egy szett gumicsere okozott megterhelést. Ja, meg a szokásos helyzetjelző izzó, amit már profin cserélek 10 perc alatt :-).
Hibalista
- Semmi
Ide hordtam szervizbe
Ford Romhányi Kft - Bercel
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2007 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 8300 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 9 l |
Előző autója? | Yaris | Következő autója? | Ford Mondeo Kombi |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (9.0/10) |
