A szomjas szerető.
Szöveges ítélet
2005 októberében vettem, mint első "igazi" autót. Sok-sok gondolkodás után. Mivel a márka válsztás eldöntött tény volt (csak Ford lehet) a méretet kellett eldönteni. Na meg, hogy 4,5 millába beleférjen. Mivel önerőként egy lestrapált Renault-ot beszámítottak, megállt 4-nél. Fő szempont volt, hogy 5-en vagyunk. Itt mindjárt akad egy kis bibi. Hosszú útra 5 főre nehéz helyet találni acsomagoknak. De erre van a tetőbox (már akinek). Aztán egyszer egy kb. 18 százalékos emelkedőn meg állt előttem egy balfék. Elindult - megállt Kb5X. S mivel a kocsiban teltház volt (csomagokkal együtt) nem tudtam elindulni. Kuplung csúszott és büdös volt. Autó megállt. Szerencsére 20 méterre mögöttem volt egy pihenő. Oda visszatolattam és vártam 10-15 percet. Majd lendületből felmentem az emelkedőn. Az út többi részét is hegyek között tettem meg, de gond nélkül.
Az 1,6-os motor (90 LE) szerintem kevés. Főleg előzésnél, gyorsításnál erezhető. Mindez persze öreguras vezetési stílussal nem feltünő.
Kárpótol viszont a fogyasztása. Városban 5,6 liter, Országúton szigorúan max. 90-nél 4,2 liter, autópályán 130-nál 5,5. Elég sokszor kiszámoltam. Egyszer mentem vele városban 6,4 litert, havas jeges úton. Érdekesség (lehet természetes hogy ha prémium benzint tankolok, akkor az átlagok 0,3 literrel kevesebbek lehetnek.
Egyszóval nekem bevált, a család szereti, a világ végéig elvisz. A dizájnja is tetszik. Szervízt csak hírből ismeri.
Hibalista
- Jobb első égő kiégett 25000 km-nél. A fékrásegítőben lévő membrán kilukadt 34800 km-nél. Addig semmi
Ide hordtam szervizbe
Ford Hovány. Kecskemét, Szent László krt.
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2007 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 35000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | Sierra | Következő autója? | Ford Focus |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (8.5/10) |
