A szerethető kompromisszum
Szöveges ítélet
Korábbi munkámnak köszönhetően nagyon sok autót kipróbálhattam, tesztelhettem is néhány órára őket, vagy használhattam hetekig. Akkoriban nem volt szükségem saját autóra aztán amikor úgy adta a sors, hogy vásárolnom kellett, (a plafon az alsó-középkategória volt) meg sem fordult más a fejemben. Nem tudtam mellétenni jobb menettulajdonságokkal bíró autót, és a formája is megragadott. Van is stílusa (ellenpéldák-Astra, Golf), de nem is túl bohóckodott kasztni (lásd c4, megane, nagyszájú 307)
Viszonylag sokat megyek, évi 30-40 e km-t, de ebbe majd mindennap örömmel szállok be, aztán annyira biztonságérzetet ad nagy sebességnél is, hogy már majdnem unalmas. Tényleg jó érzés. A VCT-i motor (115 Le) egyébként szerintem a minimális erőforrás az autóba, ez alatt nem érdemes, mert nehéz. 1,4-est semmiképp se!
Ami rossz, de már megszoktam, ha bal kezem a ablak peremén pihentetem, és onnan fogom a kormányt, pont az egyik küllőbe akadok. Tempomat nagyon nagy dolog, gyári cd szépen szól.
A fűthető szélvédőt "érdekes" volt megszokni (a mikro fűtőszálak éjjel zavaróak, mert szétszórja a szembejövő fényt, mintha valami a szemembe ment volna, és pislognom kellene) de így utólag megérte.
Mivel az autó jó tulajdonságait a megjelenést követő egy évvel a piac is kezdte megérezni, rengeteg fogy belőle Mo.-n. Ami azt is jelenti, hogy az autó tényleg jó lehet (szemben az összverdikttel-ami ha jól emlékszem 7,2) és azt is hogy lassacskán el kell adni, mert ha valamiből túl sok van a használtpiacon, annak az ára is lentebb van. Pláne ha sok a km stb....
Szerintem egyébként túl nagy erővel számít bele a totalcaros értékelésbe a szervízháttér. Idétlenenek a szervízek, képzetlenek a szerelők, soha nincs pénz arra, hogy az alkatrészben álljon és raktáron legyen. Dehát, könyörgöm nem megszoktuk??? Ezektől az autó még lehet jó!
És az is.
Hibalista
- Alapjárat-ingadozás
Ide hordtam szervizbe
Nesztor Kft-Szolnok
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 33000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | Astra Classic | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (8.5/10) |
