Nagyon és sajnos olasz
Szöveges ítélet
Teljesen beleszerelmesedtem az új 500-as formájába, és miután előző két autómmal megjártam, szerettem volna egy meghibásodásra kevésbé hajlamos ( = újabb ) autót venni, így esett a választás egy fehér FIAT 500-ra. Első tulajdonos, valós kilométer, utcán tárolt de ez nem nagyon látszott rajta, belül makulátlan állapotú 1.3-as diesel.
Az első három évünk nagyon harmonikusan, boldogan, idillikusan telt. Gyönyörű volt,az all-in-one kilométeróra telitalálat, az autó tökéletesen tette a dolgát, nem volt nagyon alkalmas a száguldásra ( de azért az M0-án háromszor is lefényképeztek 95-el a 80-as táblánál ), iszonyú takarékos ( városban 4-4.5, autópályán 5-6 között evett stabilan ), állati jó hangcucc volt benne gyárilag, egy élmény volt vele minden kilométer. Utazni két embernek teljesen jó volt, két nagy hátrányát éreztem három év után : kicsi volt a tank, csak 500 km-t tudott elmenni egy töltéssel, illetve autópályán nagyon hiányzott belőle a tempomat.
Elektronikai hibák két év után kezdtek előjönni, cserélni kellett a hátsó ablaktörlő végálláskapcsoló-kábelét, lámpákkal volt gond, illetve random hibaüzeneteket és villogást tolt mindig a kilométeróra, ez teljesen normális egy olasz autónál sajnos.
Még ma is meglenne ha 77000-nél nem szakadt volna a vezérműlánc. 80-nal pár ezres fordulaton haladva egyszer csak minden leállt és minden kivillant. Gondoltam hogy biztos valami elektronikai hiba de nem. Szerencsére viszonylag közel voltam szüleimhez, bátyám el tudott vontatni egy szervizig. Kiderült hogy vezérműláncsszakadás, kiderült hogy típushiba az első generációs multijeteknél, kiderült hogy bicikliláncnál is vékonyabb a vezérműlánc ezeknél a motoroknál, szóval basszák meg az olaszok, egy szinte új motorról beszélünk.
Szóval kiderült hogy a harmadik választásom is szopás volt megbízhatósági szempontból, eldöntöttem hogy egy Toyota lesz a következő autóm.
Hibalista
- vezérműlánc - hátsó ablaktörlő végállás kapcsoló kábel - lámpák - hibajelzések
Ide hordtam szervizbe
Pappas Szeged
Értékelése: 7
Képek az autómról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2008 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 4 év |
Teljesítmény | (5) | Km vásárláskor | 57000 |
Megbízhatóság | (5) | Vezetett km | 30000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | Prius |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (7.8/10) |
