Egy őszinte autó - hozza amit ígér.
Szöveges ítélet
Mivel nem akartam elhamarkodottan ítéletet írni, ezért 3 évet vártam ezzel, most már a tapasztalat nyomán kiforrott véleményt tudok átadni. Az első leszállított Audi e-tron autó volt Romániában, amikor átvettem a Porsche Románia egy üveg pezsgő kíséretében adta át, mint első behozott, illetve leszállított darabot. 2017-ben, január elején rendeltem, egyéni konfigurációval, a végösszeg 102.000 euróra rúgott. Eleinte a márkaképviseletnél csak elméleti szállítási határidőt tudtak mondani, aztán március végén értesítettek, hogy mehetek az autó után. A forgalomba helyezés egy kicsit soká tartott, mert az e-tron plug-in hibrid volta miatt nem rendelkezett típusengedéllyel Romániában, így újabb 1 hónapba telt, amíg végleges rendszám került rá.
Van az autónak presztízse, de ez nekem speciel nem volt fontos, inkább szerettem volna beleolvadni a forgalomba, ezért agyagbarna (Argus brown) színben kértem.
Biztos ami biztos alapon szinte minden hasznos tehnikai extrát kipipáltam a listán mikor rendeltem, az exkluzív varrott bőr és szőnyeg illetve a nagyobb kerékméret kimaradt, mert nem láttam értelmét. Nem bántam meg, főleg a kerekek 19" méretének örülök utólag, mert a légrugózás mellett így még jobban elnyeli az úthibákat.
A 3 literes dízelmotor kitűnően teszi a dolgát, a start-stop rendszer egyszerűen varázslatosan működik. Lehetetlen észrevenni, hogy mikor áll meg és mikor indul újra a motor, sem rezgés, sem hang nem árulkodik róla, csak a fordulatszámmérő mutatja. Amúgy állandóan meg-meg állítja a motort, eleinte tartottam tőle, hogy időnap előtt kinyírja az önindítót, vagy a motort, de eddig semmi baja nem volt. A városban többnyire elektromosan szereti tartani a hajtást, főleg ha nincs navigációs cél beállítva. Amióta megvan, a nagy átlagot tekintve kb. fele elektromos, fele dízel arányban működött. Ki van találva rendesen, összehangoltan működik az elektromos és a dízel hajtás, rövid idő alatt rájöttem arra, hogy jobb ha ráhagyom az autóra, hogy mikor milyen módon menjen, mert jobban tudja. Így az utóbbi időben hosszabb utakon állandóan hibrid módban megy, városban induláskor elektromosan indul, ezt is általában ráhagyom. Hibrid módban tud takarékosan is, de rettenetes dinamikusan is menni, minden a gázpedál állásától függ.
Amit ki szeretnék emelni, az a légies rugózás és a síri csend, a menetzaj szinte teljes hiánya, amitől kellemes lesz az utazás és kevésbé fárasztó.
Ha negatívumot kellene mondanom, akkor talán annyi, hogy a legdrágább ülésekkel rendeltem, ami a fűtés mellett szellőztetést is biztosít, de mégis hiányzik a fejtámla vízszintes állításának a lehetősége, csak függőlegesen lehet állítani, ami kicsit furcsa egy 2300 euró felárért kínált ülés esetében... de szerencsére pont jó úgy ahogy van, teljesen kényelmes. Hát valószínűleg ezért nem állítható... mert nincs rá szükség.
A fogyasztás szerintem egy ilyen autónál nem mérvadó, de azért ideírom, mert még engem is meglepett, holott nem szoktam a takarékosságra figyelni vezetés közben. A klíma nálam állandóan megy, ha kell fűt, ha kell hűt, teszi a dolgát. Ezzel együtt a hosszú távú fogyasztás 5-6 liter körül alakult, ezzel a fele-fele elektromos-dízel használattal. A gyári 56 km elektromos hatótáv nyáron, többnyire városi-elővárosi zónában normális közlekedés mellett hozható, klímával és bekapcsolt rádióval is. Nekem nyáron még a 60 km is belefért néha. Téli időszakban a 40 km a reálisabb, ebben van 5-10 perc bekapcsolt ülésfűtés és végig rádió.
Garázsban áll az autó, fali töltő van felszerelve, már megszoktam, hogy úgy használom, mint a mobiltelefonomat, minden este automatikusan dugom be a töltőbe. Rengeteg olyan nap van, amikor be sem indul a dízel...
Alapjában véve nem csalódtam az autóban, mindenben hozta amit ígért.
Hibalista
- Eddig semmi sem romlott el :-)
Ide hordtam szervizbe
AUTOWORLD AUDI - Kolozsvár
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 2017 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 3 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 50000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző autója? | Passat | Következő autója? | Model S - Plaid |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.2/10) |
