Megbízható pajtás
Szöveges ítélet
A vasat eredetileg apám vette magának egy programozó sráctól, mert egyszerre kapott el minket a szenvedély és amíg én meg nem értem rá, hogy jogsit csináljak, egy simsont vett nekem és hajtottam pár évig. Utána 2010 nyarán ünnepélyesen nekem adta a motort és magának másikat vett egy sokkal komolyabb banditot.
Innentől kezdve mindig együtt motoroztunk kötelékben. Túra motoros vagyok alapvetően, a száguldozás, vagy a városi cikázás nem élvezetes számomra.
Viszont minden körülmények között kipróbáltam ezt a motort és szépen helyt állt.
Eleinte sokat jártam vele Pestre suliba reggelente a csúcsforgalomban. Szépen elcsorogtam a dugóban álló autók mellett és stílusosan érkeztem az egyetemista lányok tekintetében fürödve :)
Simán felpattant mögém az akkori barátnőm, vagy az öcsém és mentünk minden fele, nem éreztem különbséget, hogy erőlködne, vagy gyengébb lenne.
Teljesítmény:
Ment 170-el is, igaz autópálya kellett hozzá és viszonylag sok idő míg felgyorsult, de ment és nem rossz teljesítmény egy durván 50 lovas motortól, még ha az már nagyon is a vége.
Egyszer letoltam 160-nál egy hármas bömöst az érdi emelkedőn. Simán kitért előlem, pedig, ha tudta volna, hogy simán otthagyhatna :)viszont jó érzés volt.
Ebből is látszik, hogy nem autópályára, vagy sebességrekordok döntögetésére van tervezve, de ha arról volt szó akkor szépen tartotta a 130-at, a többi már csak rajtad múlt, hogy meddig bírod szusszal, mert légvédelem az E-s változaton egyenlő a nullával. De aki naked bike-ra ül az ezt választotta :)(plexi se segít sokat)
A kényelmes utazótempója 110 km/h alatti tartományba esik, ami nem is baj, mert aki túrázik annak ez bőven elég és ahogy mondani szokás 110 felett elvész a motorozás élménye...már akinek :)
Természetesen nem lehet összehasonlítani a teljesítményét egy komolyabb négyhengeres ezres motoréval, de nem is egy kategória a kettő.
A hangja is egész tisztességes, de egy sportdob még nagyobbat dob rajta. Én nem tettem rá, mert el kellett volna fűrészelni az összekötő csonkot ami gyárilag egyben van. Ehhez nem volt szívem. Viszont egyes szakik át tudják alakítani a gyári dobot és egész sokat ki lehet hozni belőle :) egy húszasból megvan.
Fékek:
Az enyémen fém fékcsövek voltak, de a gs 500 nem a harapós fékjeiről híres, viszont én mindig meg tudtam állni. És egy kezdő kezében a túl harapós fék veszélyes lehet. Ez megtanít arra, hogyan használd. Még így is sikerült néha megcsúsztatnom.
Váltó:
Pontos és könnyű váltója van, mást nem is fűznék hozzá. Talán annyit, hogy a kuplung elég izmos és a rövid áttétek miatt sűrűn kell váltogatni, ami miatt nagyon tud fájni az ember csuklója, de amióta megtapasztaltam, hogy van keményebb kuplung, mint pl a mostani fazeren amit hajtok, nem panaszkodom :) Hidraulikus rásegítés nincs.
Kényelem:
A motor nem egy gold wing. Hosszú távon bizony fáj itt, zsibbad ott. Ez attól is függ milyenek a testi adottságaid és neked mi kényelmes, mi nem. Én a nem egészen 180 centimmel 150 km-enként meg kellett álljak és utána egyre gyakrabban. Attól is függ te mit bírsz.
A blokk
Röviden annyit, hogy a nyolcvanas évek óta ugyan az a konstrukció. Kéthengeres, ikerkarburátoros soros motor. Kiforrott, egyszerű, igénytelen. Mégis a motorért komoly árakat lehet kérni főleg a viszonylag újabbakért, pedig ugyan az egy 2008-as példány vagy egy 98-as.
Gumik:
Én elég kemény keverékkel motoroztam (Dunlop) és bizony-bizony csúszkál is, ha nem figyelsz, vagy bátrabb vagy, de annyi az előnye, hogy nem kopik és bírja a sok-sok km-t.
Ugye egy motoros gumi szett jóval drágább mint az autós és aki gs 500-ast vesz az tudja, hogy olcsón fenntartható motort vett és ebben nem akar csalódni.
Fogyasztás:
Verhetetlen. 3-3,5 literrel elmegy. Ha négy fölé megy akkor már rángattad a szarvát rendesen.
Egyes túrákon csodálkoztak, hogy én hátradőlve nyugodtan rágcsáltam a szendvicsemet a kúton és még mindig nem kellett tankolnom, míg ők "verekedtek" a szabad kútért.
Amit ne keress rajta:
Fényszóró világítás kapcsoló: A legtöbb motoron nincs és ezen sincs. Ahogy beindítottad világít, de be lehet kötni, egyszer láttam rá példát.
Üzemanyag szintmérő: Ne is keresd mert nincs. Nézd a km óra állást és ha gond van kapcsold át tartalékra ;)
Elakadásjelző: Nincs...
Összegzés
A motor egy faék, de egy nagyon kiforrott és megbízható faék. Nincs rajta semmi felesleges ami elromolhatna, csak a legszükségesebbek. Fék, gáz stb.
Keveset eszik, nem romlik el és kezesbárány ha tudod mit csinálsz. Nagy motor, tisztességes és egész vagány a külseje, de persze nem egy kawasaki ninja, bár senki se azért veszi, hogy arra hajazzon vele.
Kezdő motor, de ha nem tiszteled ugyan úgy pórul járhatsz mint egy 1000-es gixerrel. Megtanít motorozni és ajánlani tudom mindenkinek.
Ezt is meg kell tanulni kimotorozni és inkább ennek, vagy valami hasonlónak (cb 500) a megszelídítésével kezd, mint valami kétkerekű rakétáéval. Hosszabb életű leszel te is és a motorod is...
Széles utat, biztos féket!
Hibalista
- semmi
- minden vizsgán átment gond nélkül
- egyszer cseréltem benne gyertyát, de ami benne volt még annak se volt baja
Ide hordtam szervizbe
Értékelése:
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2003 |
Kényelem | (5) | Használati időtartam | 4 év |
Teljesítmény | (5) | Km vásárláskor | 2300 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 6000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 3 l |
Előző motorja? | S 51 B2-4 | Következő motorja? | FZ6 S |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.6/10) |