Wartburg 353-as, a "Megveszekedett Állat"!
Szöveges ítélet
2000-ben került hozzám az 1985-ös kiadásű 353-as Wartburg. A sors úgy rendelkezett, hogy a szépen felújított "szalon állapotú" négyütemű Wartburgomat eltulajdonították, nekem autóra volt szükségem, így átvettem a bátyám által akkor már nem használt 2T-t. Nem volt az álmom a kétütemű, elkötelezett 4T Wartburgos voltam. De ez volt a legegyszerűbb megoldás, hozzám került a kocsi, melyhez nem fűztem sok reményt. A kocsi működőképessé tétele után használatba vettem a gépet.
Furcsa volt, hogy nincs motorfék, gyenge a hidraulikus fék és jóval erősebb a hanghatása, mint az eddig megszokott négyüteműé. A gyorsulása meglepett engem is, hiszen nem nagyon ismertem a 2T képességeit. Hamar megszoktam és kitapasztaltam a kocsit. Elkönyveltem, kicsit nagyobb féktávolságot kell tartani vele, jól reagál a gázadásra, eszméletlen jó. A kormányváltót azóta egy igen zseniális dolognak tartom.
Feltűnő lett, hogy egyre többen le akarnak gyűrni az útról, le akarnak gyorsulni, meg akarnak előzni. Én sem hittem volna, hogy a márkásnak mondott nyugati "csodákat" simán állva hagyja a lámpánál, kenterbe veri őket. Ha meg akartak szivatni, akkor vettem a lapot, komoly arányban fordult visszájára a kezdeményezés és csak a viszapillantóból láttam, hogy szívják a büdös füstöt utánam. Bizonyára meglepődtek, hiszen nem mindenkinek volt Wartburgja. Sokan elkönyvelik a kétüteműeket bűzös-pöfögős csodabogárnak ami maximum a hulladéktelepre való, de közutakra semmiképpen. Na, ha egy ilyen 30.000 Ft-os viharvert "csodagép" megmutatja, valójában mire képes, akkor ámulatba ejti azokat akik pár milliós autójukkal még csak a nyomába se érnek...
Autópályán 150 km/h volt a maximum amit sikerült kihozni a gépből, azt szépen tartotta is. Szerinetem nem rossz egy huszonéves járgánytól 1 litres motorral. Csak úgy harapta az utat, ment mint egy "megveszekedett állat", öröm volt autózni vele.
A kétütemű autók karbantartásának egy részét képezi a kipufogó-rendszerben lerakódott olaj-zsír és kosz kiégetése. Erre tökéletesen alkalmas egy-egy balatoni kiruccanás autópályán.
Az autó megfelelő karbantartás és törődés mellett igen megbízható, az esetlegs problémák gyorsan és olcsón orvosolhatóak. Úgy gondolom nincs is sok felesleges alkatrész, elektronikai bizbasz ami gyakran csütörtököt mondana. A több mint 500 literes csomagtartóba a fél ház belefér, igazán nem lehet panasz a helyhiányra. A kocsi viszonylag kényelmes, bár ez is relatív, hiszen az ember igényeitől függ. Hátul jól elfér három fő, igazi ötszemélyes. Nagyon fordulékony, kis ívben is könnyű megfordulni vele, ez sem elhanyagolható szempont. Magas felépítésének köszönhetően a budapesti utakon jól veszi a kátyús-fekvőrendőrös akadályokat, járdára fel-és leállás nem okoz gondot, nem veri oda az autót.
A Wartburg vezetése igazi élményt jelent, érezni benne a mechanikus erőhatások által keltett rezgéseket, zajokat, mindent ami az útról átjön az utastérbe. Ha valaki tényleg vezetni akar, nem csak közlekedni, a Wartburg 353-as a legjobb választás.
Laci bácsi
Hibalista
- trafók, sebességváltó, gyújtás, lyukas fékhenger, apróságok.
Ide hordtam szervizbe
id. Birkner Gábor
Értékelése: 10
Másik szerelő értékelése
ifj. Birkner Gábor
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 1985 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 8 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (7) | Vezetett km | 0 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 10 l |
Előző autója? | Wartburg 1,3 | Következő autója? | Wartburg |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.9/10) |
