Öreg barna füstölő
Szöveges ítélet
A jó öreg Wartyogóra nem tudok elérzékenyülés nélkül emlékezni…….
1988-ban vettem. Már akkor 9 évesen, km óra szerint 72000 km volt benne.
Kihaltak belőle, az özvegyétől vettem meg, 70000 jó Forintért, amit a család dobott össze.
Az előző autót, a másik kelet csodáját a trabit, kinőtte a család.
A trabant után, maga volt a csatahajó. A rugózása, a méretei, na meg a csomagtartója.
Nem vagyok ámokfutó, de amikor már sokadik alkalommal próbáltam vele felborulni, panaszkodtam az egyik autómentős barátomnak…… aki „nagy” Wartburgos volt.
Találtunk a borulási hajlamra megoldást. A Jász utcában az akkor még működő rugókészítőtől vettünk, ültetett erősebb rugókat, és a barátomtól kaptam keményített lengéscsillapítókat.
4 db új Michlein gumival teljesen megváltozott az autó menetstabilitása. Előnyére.
Az igaz, utána már meg kellett gondolni, milyen magas útpadkára merjek felhajtani.
Minden nap jártam az autóval, különösebb gond nélkül. Simán ment akár 140-et is.
1 év múlva sikerült vennem egy hozzávaló eredeti NDK elektronikus gyujtást.
Nem is volt vele gondom soha többet.
Kb 35000 km-es használat után, a MOL jóvoltából sikerült keverékszegény üzemanyagot tankolni. A főtengely megadta magát.
Megfúrattam a motort, gyári dugókkal, gyári főtengellyel, saját magam raktam össze.
A motor annyira jól sikerült, hogy a bejáratás után, minden tuning nélkül lepörögte a 6500-at.
A 160km/h végsebesség sem volt akadály, habár ezzel a sebességgel nem igen használtam, csak esetleg előzésnél, meg egy két "villantásnál"..... Na és ha kiakartam égetni a kipufogót. Egyébként 150 körül mintha valami megemelte volna az orrát, elfogyott minden biztonság érzetem, na és hát a gyengusz fékek visszatartottak azért az ilyen futásoktól.
91000 km ment a motor, amikor eltört a 2-es henger hajtókarcsapja.
Akkor szükségből vettem bontásból egy használt motort, ami annyira ramaty volt, hogy állandóan köpködte az 1-es henger gyertyáját. Még két évet használtam, aztán 1997-ben beadtam egy bontóba mert nem volt érdemes lakatolni sem, mivel az alváz is annyira rohadt, hogy nem lehetett vele mit kezdeni.
Amit szerettem benne:
Szerettem a szép emlékek miatt, az igénytelensége miatt, a házilag egy kis odafigyeléssel elvégezhető karbantarthatósága miatt, a kényelme miatt. A gyerekeim imádták. Jó nagyokadt aludtak benne az anyjukkal egeyütt.
Szerettem a hatalmas csomagtartóját.
Szerettem benne, hogy kiszámítható volt.
Az együtt töltött közel 140000 km. alatt nem hagyott cserben, pedig kapott hideget-meleget.
Olcsó és beszerezető volt hozzá minden, még a gyári alkatrész is, ha kellően kitartó voltam.
7-12 liter üzemanyagot tudtam vele megitatni, a menetdinamika és az időjárás függvényében.
Amit nem szerettem benne:
A leszakadó váltó gumibakokat, az érzékeny sebváltó mechanikát, valamint a silányminőségű
Kisipari alkatrészeket. A fogyasztását télen.
Nem szerettem ahogy zörgött, nyekergett.
A korrózió hajlamát.
Haragosom lett miatta minden karosszéria lakatos ismerősöm.
Hibalista
- Motor, féltengelyek, gömbfejek, generátor, önindító, főfékhenger, fékcsövek, gumiharangok, váltótartó gumibak, féktárcsák, fékdobok, komplett kipufogó, AC membrán tucatszor, karosszéria..........
Ide hordtam szervizbe
S. Gyuri barátom ha jókedve volt és ráért.
Értékelése: 10
Másik szerelő értékelése
Jómagam, ha nem értem rá akkor is
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 1979 |
Kényelem | (5) | Használati időtartam | 9 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 72000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 150000 |
Szerviztapasztalat | (1) | Átlagfogyasztás | 9 l |
Előző autója? | Trabant 601 | Következő autója? | Ford Escort 1300 |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.7/10) |
