Szerelem utolsó vérig
Szöveges ítélet
Anno apámmal együtt hoztuk el a Merkurtól 1990-ben, még abban az évben nekem is meglett a jogsim, így aztán gyakorlatilag rajta tanultam vezetni (a családi utak 99%-ában is én voltam a pilóta), majd 8 éves kora után már csak én használtam, amikor apám komolyabbra váltott. Kb. 3 év után nálam is második autó lett belõle, de mindezek ellenére nagyon szerettem, igazi családtag volt, mígnem 30. szülinapom után pár nappal egy rohadék megszabadított tõle. Maga az autó minden nyûgével és apró hibájával együtt egy rendkívül megbízható és fillérekbõl fenntartható gép, ha, _HA_ szakszerûen és gondosan van szervizelve. Na ez az, ami szinte lehetetlen Magyarországon. Mi eleinte a Dózsa GYörgy úti szervizbe jártunk, ahol jattmennyiségtõl és az aktuális szerelõ pillanatnyi pszichéjétõl függõen a csapnivaló és az kitûnõ munka között mindenfélével találkoztunk, de az autó egy sötét korszakában, amikor belõlük végképp kiábrándultunk, szarabbnál szarabb szervizek próbálták szarabbnál szarabb utángyártott alkatrészekkel és kevés hozzáértéssel a jelentkezõ problémákat megoldani, ill. a várhatóakat megelõzni. Sajnos ez egyre lejjebb vitte az autó élvezhetõségét és komfortját, mígnem a gép pályájának alkonyán rátaláltam egy szakira - paradox módon éppen a Dózsa György úti szervizbõl - aki nagyon komoly szaktudással (~30 év Wartburg-szerelõi tapasztalat) vette kezelésbe a gépet, kisujjból rázta a megoldásokat és pontosan tudta, hogy mibõl kell gyári alkatrész, mibõl jó (és melyik) utángyártott, de volt olyan darab is, amit saját maga készíttetett, mert a gyárinak a gyenge pontjait így ki tudta küszöbölni. Így az autó mûszakilag 2002 során teljesen megújult, 6-8 évet fiatalodott, rá sem lehetett ismerni (felújított féltengelyek, meghajtóházak, váltómechanika és még kismillió apróság). Sajnos a történetnek nincs happy endje: a szaki 2002 szeptemberében váratlanul eltávozott, a Wartburgot 2003 áprilisában váratlanul ellopta egy embertársam, így szeretett gépem másodvirágzása viharos gyorsasággal véget ért, pedig éppen elkezdõdött a kocsi második gondtalan korszaka, amikor csak benzin és olajcsere kellett neki, és ment, mint a schaffhauseni óra.
R.I.P.
Dióhéjban az autó: ha egy jó darabot kifog az ember (a ma árult használtakra gondolok), akkor fillérekbõl fenntartható és az árához képest kitûnõ autót lehet kapni a pénzünkért. A szervizhelyzetet ismerve sajnos erre az esély közel van a nullához. Mivel >13 éves darabok vannak a piacon, ezért az egyedek többsége már erõsen rohad (bár itt kisebb a jelentõsége, lévén alvázas a konstrukció), az elektromos rendszer is képes a meglepetésekre. A motorját imádtam, a kategóriájához mérten nyomatékos és pörgõs is volt, nagyon eltalált darab, 220 ezer km után alig mérhetõ olajfogyasztással üzemelt (15 ezres ciklusokkal cserélve nem kellett utántölteni két csere között). A fogyasztást 6 liter alá is le lehetett vinni (hosszú országút), persze városban az automata szívató miatt a sok rövid utat nem kedvelte. A "klasszikus" :-) forma miatt a nagy tempót nem szerette, olyan 100-110 volt a kellemes utazója, de végszükség esetén a 150-et elég jól lehetett tartani vele autópályán (de ez elég dolgos volt). Ilyenkor persze a kaszni formája érzõdött a fogyasztáson és a vezethetõségen is, mivel az alacsony tempónál jellemzõ enyhe alulkormányzottsága nagy tempónál közepes túlkormányzottságba csap át, ami eléggé küzdelmessé tette a helyzetet - pl. az erõs oldalszél hatalmas kihívás volt. Ezzel együtt a világ végére elvitt, ami nálam egészen komoly túrákat is jelentett: az autó egyszer eljutott az északi sarkkörön túlra is, egy másik évben pedig egészen a közelébe. A csomagtartó óriási volt, a foteles ülésmegoldás pedig szükség esetén egészen élvezhetõ hálóhellyé tette egy személy számára a skandináviai vadkempingezés azonos költségû alternatívájaként :-)
A szervizekrõl: katasztrofális a helyzet. Ami rossz volt, vagy elromlott az autón, annak minimum 95%-a a szervizeknek köszönhetõ. Az autó háromszor hagyott cserben: egyszer megugrott a vezérmûszíj (elõtte nem sokkal cserélték, de nem igazán jól sikerült összerakni a rendszert); egyszer elszakadt a kuplungbovden (egyértelmûen az én hibám, érezhetõen darabossá vált de ki akartam húzni a következõ esedékes szervizig - 2 nap híján összejött); egyszer pedig 3-ban ragadt a váltó, szintén nem sokkal azután hogy a kapcsolószerkezetet javították (de ezzel azért eljutottam a szervizig, meg aztán éppen a Balatonról hazaérkezve a lakás elõtt kb. 500 méterrel jelentkezett a hiba, vagyis a lehetõ legjobban jött ki a lépés, ha már egyszer a baj megvolt). Ezeken kívül jellemzõ hiba (elhasználódás) volt a féltengelyek lassú tönkremenetele, a fõfékhenger lassú halála, de ezek mind orvosolhatóak voltak, tulajdonképpen egy-egy cserét ért meg mindegyik 220 ezer km alatt, vagyis nem igazán lehet okom panaszra. Váratlan volt még egy testkábel-törés is egy skandináv túrán, de ez inkább bosszantó és ijedelmet okozó, mint komoly panasz volt, mert - miután a diagnózist felállítottam - egy szál 13-as kulccsal az eltört kábelsodronyt percek alatt át lehetett eszkábálni a motorblokkról a karosszériára, ami tökéletes megoldás volt, hibátlanul átvészeltük a maradék ~3.000 kilométert. Elõfordult még kettõ vagy három feszültségszabályzó-csere is, ez egy gyenge pontja a gépnek. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy kb. 11V-ot ezekben az esetekben is leadott a generátor, tehát az akkutöltés ugyan nem ment, de legalább az üzemelõ fogyasztókat ellátta, csak leállítani nem volt szabad a motort. A kaszni sajnos reménytelenül rohadt, de kizárólag ott, ahol az utólagos (TKD) alvázvédelem sérült valamilyen kasznijavítás miatt - borzasztóan balszerencsés módon két vétlen baleset miatt szinte az összes oldallemeze felületileg sérült legalább egyszer az autónak, a javítás pedig a szokásos b...k bele stílusban történt a "szak"mûhelyben. Így aztán a három javított sárvédõ reménytelenül rohadt - a negyediken egyetlen rozsdapötty sem volt.
Konkrét szerviztapasztalatok:
Dózsa György út (Suzuki): vegyes, ha egy jó szerelõnek jó napja volt, akkor ok, egyébként egészen hitvány végeredmény is elõfordult.
Kelemen (Budafok): jó szándék, kevés szakértelem: féltengely-felújítás címén olyan alkatrészt tettek bele, amirõl a fenti Wartburg-tudós nem tudta megmondani, hogy milyen autóba való, szét is verte a meghajtóházat. A csomagtartó-világítás kapcsolójának a hibája okán állandóan lemerülõ akkuról csípõbõl megmondták, hogy cellazárlatos (a kapcsolóhibát késõbb én találtam meg), szerencsére nem dõltem be nekik, a (nagyon buta rendszerû) csomagtérkapcsoló kiiktatása után az akku még vagy 4 évet elment. Nagyjából értették, hogy hogyan mûködik az autó, de sok aprósággal nem tudtak mit kezdeni.
Nagy Lajos (zugligeti út): voltak dolgok, amit jól megcsináltak, de volt olyan is, hogy a tökéletes gyújtást elállították, csináltak egy kb. 7-8 fokos __útó__gyújtást, mondván így a jó, így van leírva. Egyszer letörtek egy szellõzõkapcsolót, amit letagadtak, egyszer "megcsináltak" egy csak néha jelentkezõ, rejtett elektromos hibát, ami pontosan ugyanúgy jelentkezett utána is, egyszer olyan tré gyújtáselemeket építettek be, hogy kb. 2-300 km-t sem bírt ki a rotor (a gyári elõtte 180 ezret), szóval õket is hanyagolhatjuk.
Botos (Árpád fejedelem útja): nagy csalódás a hírük alapján, amikor elhoztam az autót tõlük, akkor látszólag szinte minden klappolt, de nagyon hamar az összes hiba újra elõjött, a váltós buli is az õ érdemük, önindítót is szereltek ("bendixes volt"), ami ugyanolyan szar lett pár ezer km alatt... Nem tudom igazából, hogy mi volt a gond, mert lelkiismeretesnek is tûntek és szimpatikus is volt a csapat, csak passzolni tudok, mivel utánuk következett a fenti szaki, aki minden hibát (ami lefedte a Botoséknál javított hibák közel 100%-át a többi mellett) úgy tudott orvosolni, hogy azok többé csak az emlékeimben jöttek elõ, vagyis a Botos-csapatnál valami hibádzott - pedig nem voltak annyira nagyon olcsók.
Budaörsi Mester: néhai mesterrõl lévén szó, a név említése sajnos már nem tudja megoldani a márkatársak gondjait. Mindig pontosan tudta, hogy mi a gond, persze elõfordult, hogy apró dolgokat elfelejtett, de mindent pótolt, ha valami pitiáner apróság nem tetszett nekem az autó viselkedésén, akkor nem mondta, hogy 12 éves autótól ne várjak többet, hanem - sokszor közösen végiggondolva - megtaláltuk a problémát, gyakorlatilag az összeset, ami zavart. Nagyon komoly munkát végzett: engem a legapróbb hiba is a sírba kerget az autón már akkor is, amikor más még azt sem hallja-érzi, hogy mirõl beszélek, de sikerült oda eljutnunk, hogy a teljes hajtásláncra azt lehetett mondani, hogy jobb, mint újkorában (a motor magától tudta ezt, ahhoz nem kellett nyúlni a vezérmûszíj-ugrást (~80 ekm) követõ szelepcseréket kivéve).
Összességében a 13 év alatt szinte összenõttem a géppel, és hiába csak második autóként használtam a végén, igazán ragaszkodtam hozzá és - igaz, jobbára csak a városban - még mindig egészen sokat használtam. A mostani és minden jövendõbeli autóm is biztosan sokkal jobb és kényelmesebb is lesz nála, de ennyire szeretni egyiket sem fogom, ebben biztos vagyok. A gép felett egy kicsit elmúlt az idõ, de ma, 2005-ben egy jó állapotú példány jó szervizháttérrel képes olcsó és nagyon megbízható alternatívát nyújtani még legalább a következõ évtizedre.
Hibalista
- lásd a szövegben
Ide hordtam szervizbe
Értékelése:
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (6) | Évjárat | 1990 |
| Kényelem | (3) | Használati időtartam | 13 év |
| Teljesítmény | (3) | Km vásárláskor | 0 |
| Megbízhatóság | (6) | Vezetett km | 215000 |
| Szerviztapasztalat | (1) | Átlagfogyasztás | 7 l |
| Előző autója? | – | Következő autója? | Octavia |
| Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
| Verdikt | (4.8/10) | ||
Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan