Sportos dízelmozdony
Szöveges ítélet
Wilikémet, kb. 20 000 km vezetés után, egyszerűen csak a "tökéletes gépjárműként" emlegetem. Áprilisban vettem, nagyjából 4 hónap szívós keresgélés után (de ez inkább a saját bénaságomat bizonyítja), Budapesti márkakereskedésből, 2 évesen, 37 000 km-ben. Azelőtt összesen 3 tesztvezetésen voltam, 3 különböző diesel S60-ast próbáltam ki, Wilikém a második volt a sorban. Már az első körben észveszejtően tetszett. Ez pont úgy megy, mint egy mozdony! - mondtam. Nem mintha vezettem volna mozdonyt valaha életemben, csak éppen a menetdinamikáját semmi máshoz nem tudtam hasonlítani. 185LE/400Nm: Ettől a motortól más is "lehidalt" már, a terület nálam sokkal avatottabb és nagyobb tudású ismerői közül is egy-kettő (ld. Totalcar írások). A 164LE-s változat is meggyőző volt, de a 136kW-os motort első pillanattól imádni lehet.
Ez a motor olyan, mintha nem is diesel volna: magas fordulaton is szép a hangja, rugalmasan felpörög 5000-re és abszolút meggyőzően erős. Rafinált szerkezet és teljesen imádnivaló.
Legelőször, amikor beültem, úgy éreztem, hogy a belső tér mintha rám lenne szabva, mert olyan precízen körülölel. Oldalt pedig bentről még jó féltenyérnyi ajtó látszik az ablak alsó szélénél, annyira vastagok az ajtók. A jellegzetes vállas forma nagyon tetszik. Az ülések irdatlanul masszívak és nagyon komfortosak. Meggyőző reklámfilmben láttam a korbácsütés-hatás és gerincoszlop sérülés kivédésére szolgáló, sokkelnyelő ülés automatikát. A „félbőr” kárpitozás sokkal jobb, mint a komplett bőrös, mert nem ragad/fagy oda az ember az üléshez. Igaz, hogy ha melegben szállok be, akkor keményen izzasztja a hátam, de ez legyen a legnagyobb gond.
A kezelőszervek kifogástalanul vannak elhelyezve, hamar megszoktam a kezelésüket. A váltó simán, olajozottan és precízen mozgatható, az áttételek arányai megfelelőek. A kormánymű kezdetben izmosabbnak tűnt az átlagnál, de vélhetőleg ez is csak amolyan elpuhulási szindróma miatt volt részemről. Hamarosan megszerettem azt is, hogy nincs „túlszervózva”. A magyarul beszélő fedélzeti információs rendszer még barátságosabbá tette az autót, nem mintha amúgy nem lett volna teljesen zökkenőmentes az első találkozásunk. A műszerfal egyszerűen és gyorsan áttekinthető. Kezdetben nem nagyon tudtam mihez kezdeni a (fedélzeti mobiltelefon helyén lévő) elég szűk nyílással, amit beledobáltam azt többnyire csak elég nehezen tudtam kipiszkálni, de aztán megszoktam, hogy inkább ne rakjak bele semmit. A két első ülés között lévő tároló rekesz elegáns, ezüstös fémredőnnyel zárható, a benne lévő dupla pohártartó betétet gyorsan kiirtottam. Így kb. 3-szor annyi hely van benne a kulcsok, apró, rágó, füles és különböző egyéb hiábavalóságok tárolására, és a káoszra ugyanúgy rá lehet húzni az elegáns kis fémredőnyt. Mindmáig nem voltam képes megérteni, hogy a fejtámlák miért nem állíthatóak, de fel is hagytam a találgatással. Ez is olyan, mint a borotváló automata: igaz, hogy mindenkinek más a fejformája. Legalábbis kezdetben, az első használatig.
A belső kényelem és ráció viszont indulás után, menet közben szépen kihalványul, mert a vezetési élményhez képest semminek nincs, és nem is lehet jelentősége. Induláskor érezni véltem a 16 mázsás önsúlyt. Kezdetben egy kicsit túlsúlyosnak is tűnt, de ez az érzés pár másodperc alatt eltűnt és helyében egy nagyon magabiztos "mozdony"-feeling maradt. Főleg amikor 3-asból, 50-es tempónál meredek emelkedőn előzésbe kezdtem. Precízen kormányozható, a felfüggesztés ideálisan összedolgozik a ráható erőkkel, a motor pedig csak vonja maga után a jármű, a vezető és az utasok röpke súlyát, vidáman, acélosan, ahogy nem is remélné az ember. Tökéletesen teljes meglepetés, amikor a gép a gyorsulás örömmámorával jutalmazza a benne ülőket és teszi ezt olyan készségesen, nesztelen, hogy már-már az „eddig-hol-voltál?!”-szerű bosszankodásba torkollik az egész. Egyszerű az út az ember-gép barátsághoz, ha ilyen géppel van dolga az embernek.
A kezelési útmutatóban olvastam, hogy a D5 alacsony fordulatszámon is kellemesen üzemel, főleg ha a takarékosságra hajtunk. Ki is próbáltam a "mindig a lehető legmagasabb fokozatban" stílust és nem csalódtam. Az Árpád hídon délutáni dugóban berakom hármasba és ott is marad, így gurulunk szépen lassan át a hídon. Nincs fékezgetés, kapcsolgatás, csak egy kis kuplungolás néha-néha. Na jó, sajnos a forgalom ritmusa gyakran túlságosan lassú ehhez a mutatványhoz, de ugyanaz kettesben is hihetetlenül kényelmes. Gyakorlatilag majdnem alapjáraton közlekedik az emberfia a városban. Minden esetre megszoktam, hogy max. 2000 fordulatnál felváltok és csak akkor huzatom ki, ha nagyon nem férek már a bőrömbe és kell egy kis adrenalin a rendszerbe.
Relatíve sokat utazom külföldre autóval, hozzá vagyok szokva a hosszú utakhoz. Amióta Wilivel járok, egy egészen új fejezet kezdődött számomra a "távolsági autózás" témában. Az utazási komfortérzetről, a fantasztikus úttartásról, motorteljesítményről, a nulla zajról már sokan áradoztak előttem. Tanusíthatom, hogy minden szó igaz. A Volvo viszont nem az Audis, Mercedes-es "vajpuha" stílusban hozza mindezt, hanem valahogy összefogottabban, tömörebben. A különbség nem mérhető és nem jut jobb hasonlat eszembe, mint egy bajuszos-sörhasú- pirospozsgás-bajor-az-Oktoberfesten, ellenben egy szíjas-inas-svéd-sífutó-a-csillogó-januári-szűzhóban. Ami persze elég nagy túlzás, de az elfogultságomnak komoly emocionális alapja van.
A leghosszabb utam 1500km volt egy nap alatt és nem emlékszem, hogy különösebben nagy megrázkódtatást jelentett volna. Ezt a távot oda-vissza kétszer is megtettem, a visszaúton kb. 6 órát megállás nélkül szakadó esőben, ebből 3 órát jöttem éjszaka, kamionstopp utáni tumultusban. Úgy 2 percenként 1 előzés volt, amikor 5-6 másodpercig semmit nem láttam a kamion kerekei alól nagy robajjal a szélvédőre zúduló víztől. A legjobb az volt, hogy mindeközben mindhárom utasom édesen szundikált. Kell ennél finomabb Volvós kényelem?
A Németországi autópályákon egy olyan előnye is élvezhető az autónak, hogy a gyorsulása 140-ről 180-ra teljesen fenomenális, a tempomatot stabilan 160-ra állítva pedig kevésbé zsúfolt pályán maga a teljes kikapcsolódás számomra. Ha sikerül hosszú távon stabilan tartani a 160-at, akkor 6,9-7 körüli fogyasztást lehet elérni. Persze kell hozzá nem kis adag önfegyelem, ill. a megfelelően nyugodt lelkiállapot.
Itthon minden szempontból a 135-140km/h az ideális sebesség és ennél a tempónál már mentem 1100km-t közel egy (64,5 liter) tank üzemanyaggal.
2008. október 2.-án kipróbáltam a Megyeri hidat. A Volvós munkába- és hazajárás innentől kezdve totális élvezet.
Hibalista
- A kötelező 60 ekm-es szervíz okt. 10.-én megtörtént. Az előírásokon felül csak a hátsó fékbetéteket és az ablaktörlő lapátokat cseréltük. Az első fékbetétek állítólag még kb. 10 ekm-t fognak kibírni, tehát a 80 ekm-es kötelező előtt még vissza kell mennem egyszer.
Ide hordtam szervizbe
Volvo Ivanics Budapest.
Költségek:
60 ekm-es kötelező (125eFt) + hátsó fékbetétek (25eFt) + ablaktörlő lapátok (15eFt) = 165 eFt.
Visszaosztva a 4 hónap alatt megtett 20 ekm-re = 8,25 Ft/km.
Értékelése: 10
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2005 |
| Kényelem | (10) | Használati időtartam | 1 év |
| Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 37000 |
| Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 20000 |
| Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 7 l |
| Előző autója? | 525i | Következő autója? | Volvo S80 |
| Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
| Verdikt | (8.9/10) | ||
Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan