Gördülök, gördülök, gördülök boldogan
Szöveges ítélet
Magyarázat a címhez: volvo3 volvi, volutum (lat) = gördül, hengerget, gurít
Mint minden "népítélet", ez is elfogult. Nagyon jó autónak tartom ezt az S40-est (és az összes Volvo-t), mert nagyon kényelmes, megbízható, szép, elegáns és nem övezi az a rossz "aura" itt Magyarországon, ami egyes nagyonismert és sok ember által egekig magasztalt, egy országból származó 4 autómárka tagjait nagyon is körülvesz.
Az autó nagyon kényelmes, több órányi autózás után is pihenten érkezünk. Az 1.8-as benzinmotor optimális, mert kedvező a fogyasztása (országúton, a szabályok pontos betartása mellett, tempomat használatával sokszor sikerült 5.9 l/100 km-es átlagfogyasztást elérni, de ha autópályás közlekedés is van benne, akkor 7.2-7.5-ös átlagfogyasztással beéri), s az ereje is elegendő az összes forgalmi szituáció biztonságos megoldásához. (Bejártam vele Nyugat-Európát, egészen Trondheimig, nem volt olyan szituáció, ahol gyenge lett volna.) Persze, gyorsulási versenyt nem lehet vele nyerni, de egy Volvo nem is erről szól.
A csomagtere nagyon tágas, az elülső ülések "zsebei" és a kesztyűtartó már kevésbé.
Eddig (92500 km) semmi hibája nem volt, egyedül annyi említhető, hogy nagyon rossz úton a vezetőülés alatt valami kattan (valószínűleg meglazulhatott egy rögítőcsavar a kátyúk miatt), de ez csak akkor hallható, ha nagyot "zökken" az alváz egy úthibán.
S az ára? Nagyon korrekt, mert megközelítőleg egy árban van a NépAutó térítőktől az Egyenlítő felé haladó, felszínközeli légáramról elnevezett modelljével, de annál sokkal-sokkal jobb.
Hibalista
- Semmi.
Ide hordtam szervizbe
Kaposvár, Autokont Kft.
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2008 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 3 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 91200 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | 307 1.6 HDI | Következő autója? | S40 D2 vagy D4 |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (8.5/10) |
