Úgysem hiszed el az értékelésemet.... hacsak nincs ilyen járgányod
Szöveges ítélet
Szerettem, szeretem. Szerelem?
Még mindig megvan, hajtom. Csodás forma, remek kényelem, mindent tud, amit egy autónak tudnia kell.
A pozitívumok:
Full extra: automata klíma, hihetetlenül jó gyári hifi (a fejegységet lecseréltem korszerűbbre, ami érintőképernyős GPS-es, csillivili, de a gyári 400 wattos erősítőt és a hangszórórendszert érintetlenül hagytam, annál jobbat senki nem tud beleépíteni), fűtött, motoros ülések remek első térkínálattal, nagy csomagtartó, fantasztikus teljesítmény (nem sportkocsi, hanem túrakupé, de ha odalépek neki, akkor felgyűri az aszfaltot, a számszerű gyorsulásánál (6.8s 0-100) jóval erősebbnek tűnik, pedig vas az van benne: velem együtt bőven 1.8 tonnát kell a motornak mozgatnia. Végsebességre tudja a gyári értéket: 250-nél leszabályoz, persze nem is menne gyorsabban, ez is kész csoda.
Korróziónak nyoma sincs, a fogyasztása nevetségesen alacsony. Amikor megvettem a kompjuter 10.5-öt mutatott, én többnyire budapesten belül használom a kocsit, de nekem inkább 9 liter körüli értékre áll be (kb 20 ezer kilométer alatt), pedig nincs tojás a pedál alatt, de persze ésszel vezetek. Még egyszer: 9 literes átlagfogyasztás egy majd két tonnás, több mint 200 lóerős túrakupétól! Nem csalás, nem ámítás. Magamat se csapom be, ez nekem tényleg ennyi. Ja, igen: ezt 98-as benzinből fogyasztja, ezt tankolok bele. Nem azért, mert a kocsi megérdemli (ez egy marhaság), és nem azért mert a kutas rádumál, és nem a virtuális lóerők miatt, hanem mert a gépkönyve ezt írja elő (elmegy 95-össel is, de akkor nem az optimális üzemállapotban van nyilván, szerintem picivel a fogyasztás is magasabb, és nyilván gyengébb is, de ezt ki nem mértem, viszont a lényeg a gépkönyvi előírás.
A negatívumok:
- hátulra nehéz beszállni. Megszületett a kislányom, és a kétajtós kupénak néhány hátrányát is sikerült ugye ezzel előhozni. Az eladás nem érik, bár az asszony jelezte, hogy neki jobban tetszene egy négy ajtós járgány, csakhogy a konkrét volvo típusok átnézésekor nem találtunk még megfelelőt. (Ja igen: a következő autónk is volvo lesz. Alighanem márkabuzik lettünk, ha ez jelent valamit)
- Az ajtó megereszkedik. Marha nehéz, nagy, keret nélküli ablakos ajtók, időnként után kell állíttatni.
- A keret nélküli ablak szép, de ha a tömítés elöregszik, besüvít mellette a szél.
- Nagy a fordulókör, ez súlyosítva a majd öt méteres hosszal eléggé kényelmetlen parkolási szempontból.
- Nincs a gyerekülésnek ISOFIX csatlakozó, biztonsági övvel kell rögzíteni (ez az ülés berakásakor ugyan csak kb 10 másodperc, de az én életemből fogy el, és lehet, hogy a végén nagyon jól jönne majd).
Konklúzió: nagyon elégedett vagyok vele, persze nem új autó, de ültem eleget új autókban, és boldogan szállok vissza a saját öreg vasamba: saccra nehéz olyan autót találni, amely bármely tetszőleges 10 paraméterből 1-2-nél több olyan lenne, amiben megverné. (ilyenekre gondolok: fogyasztás, megbízhatóság, fenntartási költség, kényelem, amortizáció, teljesítmény, design és szépség, vezetési élmény, biztonság, stb).
Talán kicsit elvakultnak tűnik az értékelésem, de én tényleg úgy gondolom, hogy életem legjobb vételét csináltam az öreg vassal.
Hibalista
- Kiégett izzók (visszajelzi a műszerfalon - többnyire! nem minden izzót jelez vissza!) - Fényszórótörlő lapátok (nevetségesnek tűnik, de marha drága cserélni, munkadíjjal együtt 6k felett van) - Futóműalkatrészek, mindenféle apróság - A tetőszerkezetben valami csúszkál éles kanyarban! nem javíttattam ki, a napfénytető minden irányban mozog (hibátlanul nyílik, el is tűnik, be is zárul), viszont néhány élesebb kanyarban mintha valami vas csúszkálna a karosszérián belül. - A klíma vásárláskor ki volt kötve a bordásszíj köréből (brrr... ezt a kókányolást...) a bordásszíjat kicseréltük rendes hosszúságúra, az egyik csapágyat (ami csörgött) szintén cseréltük, azóta - klíma feltöltés után - tökéletes. - Csöpögött a hűtővíz: egy bilincset meg kellett húzni - Csöpögött picit az olaj: ez is valami bagatel dolog volt, már nem emlékszem. Amikor egyszer valami egyéb javítás alatt volt a kocsi, a szerelő meghúzott valami biszbaszt, azóta nem csöpög. - Az elektromos állítású ülések közül az egyik nem mozgott minden irányba. - Az ABS és a kipörgésgátló elektronikája megmakkant. Ezt én magam kókányoltam meg. (nem kell megijedni, neten utánaolvastam :) de komolyan, annyi a baja, hogy a csatlakozónál eltörik a forrasztás egy idő után, újra kell forrasztani, és a víz-tömítettséget helyreállítani. Nem ügy. - - A problémák többsége vásárláskor fennállt, mert valami borzalmas lelakott állapotban vettem meg a járgányt. A legdurvább hiba az egyik szelep elégése volt valamiféle gyújtási rendellenesség miatt, ennek hengerfej-javító gépműhelyben javítása cirka 300 ezer forint volt. - - Ami hibák utólag jöttek ki: - Motoros antenna szorul. Nem jön ki teljesen, hanem csak félig. - Akkumulátor megadta magát. - A bal oldali Fűtött tükör leesett a ragasztásról, persze össze is tört. Ügyesen rendeltem tükörlapot, amit a szaki méretre vágott, felragasztott, mindössze 7000 jó magyar forintért. Sajnos a műtét után két nappal találtam 4ezerért gyári (vagy utángyártott, mittudomén) rendes domború tükröt fűtőszálastól, csatlakozóstól, 4000-ért. Bosszantó. - - Az utólag kijött hibák mind bagatel dolgok voltak. Talán csak szerencsém volt, de én nem hiszem: szerintem nagyon megbízható szerkezetről van szó, és ami még jobb, nagyon olcsón javítható.
Ide hordtam szervizbe
Bob Tibi. Szerintem autószerelő zseni, talán kicsit szétszórt de nem találtam még jobbat.
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 1998 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 3 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 220000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 40000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 9 l |
Előző autója? | MX3 V6 24V | Következő autója? | Talán XC60? C30? nem tudom... |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.3/10) |
