Volvo suhanás
Szöveges ítélet
Nahát, hol is kezdjem. Mikor autót kerestem, csak használt került szóba, de a kényelemből, esztétikai élményből, teljesítményből és biztonságból a legjobbat akartam a pénzemért.
Az ok, amiért főleg a Volvókat keresgéltem a használtautók között, az főleg a hazai, vadkeleti használatutó-piac és az egyes autótípusok tulajdonosainak jellemző habitusaiból fakad:
1. A használtautó-értékesítéssel foglalkozó kereskedők mindenképp átvágnak. Az előző tulaj nemdohányzó nő lehet csak, az autót alig használták, garázsban állt. Elvileg. Közben pedig pl. a kilóméteróra tutira vissza lesz tekerve (az enyém 100e-rel volt, amit a Volvo-számítógépe mondott meg mert bizony 1992-ben svédek már ilyet is tettek a 850-be). Olyan autót kell tehát keresni, ahol nincs nagyon helye a rizsának, ne osszon-szorozzon 100e km (francia autók kiestek).
2. Használt BMW-t, Mercit venni orosz rulett: elég nagy eséllyel nyúlunk olyan autóba, ami kiválóan néz ki, de az előző tulajok között volt egy hiperaktív-komplexusos hülyegyerek, aki nem átallott szanaszét hajtani a kocsit.
3. Francia, amerikai autót nem veszünk. Előző nem tud autót csinálni, utóbbi anyacége a napokban megy tönkre.
4. Marketingszagú, kopogóműanyag Astrák, Focus-ok kiestek, a kényelembőn nem adok alább.
5. Túlelektronizált felsőkategóriás használtautók kiestek, őrüljön bele más a több kilóméternyi kábelköteg hibáival való küzdelemben.
A tipikus 50-60-as középosztálybeli Volvo tulajok viszont valahogy kimaradtak ebből a “húzzuk le a vevőt” játékból, legtöbbször minden apró sérüléséről beszélnek a kocsinak, nem árulnak zsákbamacskát. Maradt tehát az 1992-es, fullextrás, legendásan sikeres Volvo 850-es széria prominens metálfényes darabja, kétliteres benzines motorral, klímával, alufelnivel, fedélzeti számítógéppel (bizonyám, 1992-t írunk!), bőrüléssel, ülésfűtéssel, Volvo HIHHETETLEN kényelemmel és biztonsággal és vezetési élménnyel.
Alapvetően sosem szerettem a nagyon kockás formákat, de az ostorral hajtott autótervezők habcsók formáitól már megindul a nyelőcsövemben a fordított perisztaltika. A 850-es Volvo férfias darab, hatalmas, robosztus, ugyanakkor elegáns. A formáját imádom, mindig megbámulom mikor ki-beszállok belőle. A közlekedés meglehetősen egyszerű vele: mindenki kedvesen beenged ha közeledik a vasdarab.
Aki pedig úgy gondolja, hogy 1992 óta csak fejlődött az autóipar az most figyeljen:
Lökhárítók: hogy ma minden lökhárító egy macskafingtól deformálódik annak nem az az oka amit a marketingesek az agyunkba oltottak (a gyűrődés nyeli el az energiát...), hanem az, hogy egy lökhájítóért egy kisebb vagyont le lehet húzni a kedves tulajról. Szerintem a lökhárító legyen olyan beton vasdarab mint ezen a volvón, a gyűrődés legyen a kasztni dolga. Hogy ez miért jó? Kéttonnás volvóval parkolni csak akkor pokol, ha a lökhárító miatt kell pironkodni. Na ezzel nem kell. Egyszer – nem vagyok rá büszke, személyi sérülés sem történt, de - totálkárra törtem ezzel a Volvóval egy CLK kabrió mercit úgy, hogy a Volvómon a jobb indexbúra törésén kívül (3000Ft) szinte semmi nem történt (az indexlámpa épen maradt, csak a búra tört). A kiérkező rendőrök el sem akarták hinni hogy az oldalt parkoló kocsival (mert persze le sem fulladt) törtem rommá azt a szép Mercit. Szóval régimódi lökhárító rulez.
Elektronika: 1992-ben még nem bolondultak meg a mérnökök és nem lett televerve minden olyan elektronikai dologgal a kocsi ami egy napon biztosan elromlik. Van egyszerű fedélzeti számítógép, pillanatnyi fogyasztással, külső hőmérséklettel, ésatöbbivel. Pont amennyi kell. A motortérben tud a szerelő rákonnektolni a számítógépre ami megsúgja hogy hogyan szuperál a motor (ismétlem, 1992).
A beltér valami tökéletes, aki beleül egy ilyen volvóba, az nem fogja soha többé megérteni, miért nem így csinálják a többi autóhoz. Minden kézre áll, minden pont ott van ahol lennie kell és úgy, ahogy lennie kell. Minden szépen áttekinthető, a műszerfal kellemes fényeinek ereje már 1992-ben is állítható volt. A műanyagok persze már azért öregednek, de még mindig esztétikusak.
Az ülésekről nem is szeretnék sok szót ejteni, elég annyi hogy TÖKÉLETES. Aki ült már volvóban, az tudja miről beszélek, aki meg nem az meg úgysem tudja elképzelni, hogy hogy lehet egyseggel lehúzni 1000 km-t úgy, hogy teljesen friss marad az ember. Bőrfotel emberre tervezve.
A beltér jó nagy, szerintem ennyi kényelem jár az embernek. Akkoriban kategóriájának megfelelően felszerelték minden olyan dologgal, ami a mai trendi sokmilliós kiskocsiknak hiányzik pedig nagyon jók: világítás a kesztyűtartóba, tökéletesen elhelyezett kartámasz tárolórekesszel, hátul lehajtható kartámasz középen ésatöbbi.
Belülről az ajtónyitásra használt kallantyű szerintem korszakalkotó, teljesen szokatlan módon de nagyon praktikusan nyítható. Sajnos a következő szériákban már ez eltűnt. Újabb remek műszaki megoldás volt ez, ami a felhasználók hülyeségén vérzett el: kedves utasaim keresgélik a hagyományos kilincset és közben az arra lévő belső burkolati elemet feszegetik le. Mindenki ugyanazt, úgyhogy az már akkor megadta magát mikor megvettem a kocsit. Hát ilyen az ember.
Csomagtér
A csomagtérbe minden befér. Tényleg minden. Egyebet nem tudok elmondani.
Motor
A motor teljesítménye kielégítő, azért érződik rajta a kor, mert 200-at már csak alulról karcolja. A közel kéttonnás acéldarab meg a remek bőrülés azonban igazi volvós vezetési stílsra tanítja az embert: semmi pörgetés, semmi kapkodás, csak Volvo suhanás. A cikázás maradjon a hondás meg béemvés gyerekekre, a Volvós meg megteheti.
Persze ezt is lehet járatni piros tartományban, meg hajtani mint a szódás a lovát, de aki ilyet csinál az olyan, mint aki fröccsöt csinál egy díjnyertes 2003-as Késői szüret Tokajicum Cuvee-ből.
Persze hogy ne mondja senki hogy elfogult vagyok, vannak ennél jobb autók is, egy vadonatúj S Merci például persze hogy lényegesen jobb, node 60-szor annyiba is kerül. Mert ha jól tudom, manapság félmillió körül lehet kapni egy remekbeszabott 850-es Volvót.. Talán még Svédországból is megérné bebumlizni egy-egy jó állípotú 850-est ami aztán a földi élet végéig elfurikáz, de nem tudok nyilatkozni tapasztalat híján a magyar hatóságok utolsó fillérekig kicsontozó és idegekre menő hivatalnoki gépezetéről, úgyhogy ezen mindenki saját felelősségére gondolkodjon.
Csak ajánlani tudom.
Hibalista
- - váltó (ez volt a legsúlyosabb tétel, kb. 120e, dene feledjük hogy lassan félmillió a kilóméteróra állása...) - - motortartó bak - - tágulási tartálycsere - 12e - Amúgy úgy általában semmi baja. Egyszer hagyott cserben 3 év alatt. -
Ide hordtam szervizbe
Autó Expressz - a Duna Pláza mögött, Váci út százvalahány
Értékelése: 10
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 1992 |
| Kényelem | (10) | Használati időtartam | 3 év |
| Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 375000 |
| Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 80000 |
| Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 10 l |
| Előző autója? | Kadett | Következő autója? | akármi, csak 2000 előtti legyen |
| Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
| Verdikt | (7.8/10) | ||
Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan