Kis tökház :)
Szöveges ítélet
A benzinzabáláshoz nagyon ért, azt meg kell hagyni. 8,5-9 liter simán, közepes tempóval. Volt pár apróbb hiba rajta, talán az egyik legidegesítőbb a lambdaszonda visszajelzőn kívül, hogy a klíma (manuál) állandóan megbolondul és orba-szájba fűt, utána meg nyomja a hideget. Voltam szervízben a lambdaszonda miatt. Elvileg hibátlan és mindig kikapcsolták a ledet 5 ezerért, aztán a következő sarkon már megint világított.. Most már eljutottak odáig, hogy közölték velem, hogy besz*rt, ki kéne cserélni. A szakszervízeket én nem ajánlom a lehúzás miatt, bár erre ellenpéldát is tudnék felhozni, mert voltak olyan hibák amiket ők megoldottak a magánszerelő meg nem..Egyszer egy jóakarom reggelre letördelte az ablaktörlőimet. 5500 volt /db előre a hátsó meg 6300... igen egy koszos ablaktörlő... Sőt utána egy télen ráfagyott az ablaktörlőlapát az ablakra és véletlenül bekapcsoltam az ablaktörlőt (elakadt a kezem a kapcsolóban). Azonnal le is állítóttam (kb 1x törölhetett volna) és máris leégett az egész.. 16 ezer volt a hátsó ablaktörlőmotor. Mindent összevetve olyan évi 100-150 ezer ráfordítással megvagyok vele, bár olyan igazi komolyabb hibáim, ahogy látjátok nem volt vele. Én nem bántam meg, hogy megvettem, vagyis megbántam de nem az autó miatt, hanem mert átvertek a hitellel, de ez egy másik sztori. 2008ban voltam olajcserén, és ott szóltak, hogy valami gáz van a kartellel, és hogy folyik a motorba az olaj. Nem igazán értek hozzá, és még nem nézettem meg. Eddig havonta elfolyt az olajam (pedig külsőleg nem láttam, nem csöpögött meg semmi), de valamit csinálhattak vele a legutóbbi olajcserén, mert azóta semmi gáz. Most Castrolt rakattam bele. 10w40. magnetic. (ez szupi, bár litere 3500). Mindent összevetve én nagyon megszerettem ezt a kis kocsit, és még sosem hagyott cserben, pedig tavaly sokat jártam vele külföldre, és nem csak a környező országokba. Hogy mennyire fapados, az megint csak nézet kérdése. Haverom audi a3-asa után (ami szintén ez az évjárat) mikor visszaültem a pólóba elszörnyülködtem. Sőt már a kilincs megfogása, és a műszerfal is gagyi műanyag érzetet keltett, de persze ez más kategória. 8 pontal zárom az értékelést! Remélem nem lesz komolyabb baj, amíg lejár az a retkes részlet... :D
Hibalista
- Lamdaszonda, lengéscsillapítók, ütközőgumik a felfüggesztésnél leszakadtak, első izzó 1db, jelenleg a kartellal van valami és folyik a motorba az olaj, hátsó féktárcsák kopottak, klíma megbolondult (manuál), leégett a hátsó ablaktörlő motor (önhibámból)
Ide hordtam szervizbe
Magánszaki.
Értékelése: 8
Másik szerelő értékelése
Szakszervíz
Értékelése: 3
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 2002 |
Kényelem | (6) | Használati időtartam | 3 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 116000 |
Megbízhatóság | (7) | Vezetett km | 30000 |
Szerviztapasztalat | (4) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | BMW 320 D |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (5.5/10) |
