Barnus, az elpusztíthatatlan családi mindenes
Szöveges ítélet
Barnus hosszas lázadozásom után került hozzánk. Fő tömegközlekedési útvonal mellett laktunk, mindenhova elvitt a busz, minek nekem autó?! De érkezőben volt az első gyerkőc, el kellett kezdeni telkeket nézni, hogy végre családi házba költözhessünk. Nem volt kecmec, mindenre a busz sem megoldás...
Egy családtagon keresztül ismerkedtem meg a tulajjal, aki már a második volt, németből hozta be. Neki kellett a pénz, nekem kellett egy rohangálós, plusz valami, amin a feleség megtanul vezetni, hát gyorsan megegyeztünk.
Innentől Barnus szükséges rosszból az életünk része, majd családtag lett. Mindent is lehetett vele csinálni. Voltunk két gyerekkel a Balatonon, agyig pakolva csomagokkal, bejártuk a fél Alföldet. Szállítottam vele építési anyagot, bútort, karácsonyfát, hat havert, kutyát, macskát, tehenet (na jó, utóbbit nem). Pedig a kis egyliteres motorjával olyannak éreztem magam, mint majom a köszörűkövön. Egy apró kis zsebcirkáló, amit minden autó kategóriájú jármű lehagy az autópályán. Mégis, nem volt olyan feladat, amit ne tudtunk volna megoldani vele!
De mint minden autó, amit friss sofőr vezet, ő is kapott rendesen. Lefejelt egy vonóhorgot, kanyarodott neki fának, ütött meg dzsindzsában megbújó betontuskót és parkoláskor figyelmetlenül kanyarodó másik autót. Ráadásul egy földúton lakunk, ami most épül be, hát egyfolytában tele volt tankcsapdákkal és kövekkel a dinoszauruszok kihalását okozó aszteroidától az apró, de a fényezés tönkretételére tökéletesen alkalmas kavicsokig.
Szóval nem kíméltük. Első autó volt, ráadásul pont egy olyan autópusztító időszakban, amikor pénzünk sem volt rendesen karbantartani. Csak a minimálisat költöttük rá. De Barnus ennek ellenére hűsgégesen, rendületlenül, hiba nélkül szolgált. Mikor végre lett volna pénzünk rendbe hozni, már arról győzködtek, hogy küldjem a roncstelepre. De azért mégis kiszolgált további négy évet, mint feleségem rohangálós autója, jobbára az óvoda-bevásárlás-otthon háromszögben mozogva, kisebb vargabetűkkel.
És Barnus ezt az utolsó négy évet is rendületlenül leszolgálta. A végére iszonyat pusztulatul nézett ki. Az évek alatt összeszedett sok sérülés miattn nem volt rajta egy ép burkolati elem, mindenén volt legalább egy kihúzott horpadás. Minden rozsdásodott, a kipufogótartó elkezdett szétrohadni, egy meglazult lemez úgy zörgött, hogy rossz volt hallgatni. Az ablakok körül a gumitömítés porlott. A fék a vége felé járt, már keményen kellett taposni. A belteret a gyerekek szanaszét pusztították. A kesztyűtartó ajtaját és a váltógombot letörték, a kárpit is elvált a ragasztótól. A felfüggesztés annyira szétkopott, hogy valahányszor egy szerelő meglátta, ez volt az első kérdése: "Ugye már nem sokáig használjátok?"
De motorikusan továbbra is rendben volt, olajat nem eresztette, nem kotyogott, nem füstölt, nem döcögött, pöccre indult. Nem akartam elhinni, hogy egy autó, ami ennyire pusztulatul néz ki kívül-belül, ennyire problémamentesen működjön!
Végül múlt héten, pár nappal a forgalmi lejárta előtt Barnus nyugdíjba vonult. Már esélytelen volt, hogy átmenjen a vizsgán. A gyerekek nagyonm megsiratták.
Szegény Barnustól akkor követeltük a legtöbbet, amikor nem tudtuk rákölteni, ami ahhoz kellett volna, hogy tovább húzza, utána meg már nem volt értelme, és csak az volt a kérdés, meddig bírja majd. Nos, két évvel tovább bírta, és most is csak azért vonult nyugalomba, mert a rozsdásodás miatt már nem engedték volna át a vizsgán.
Komolyabb javításon összesen háromszor volt. Egyszer a vonóhorgos kaland után, amikor az elejét kellett szerelni. Egyszer, amikor a trafó egy bevásárlóközpont parkolójában robbant fel. Egyszer pedig a váltórudazat kopott szét annyira, hogy lötyögött a kar, alig lehetett vele váltani, de a szaki egy filléres megoldással orvosolta a problémát, és onnantól még öt évig gond nélkül ment.
Egyetlen makacs problémája volt, az előző tulaj szerelője valami iszonyat kókány munkát végzett a vezetékezésnél, emiatt többször is zárlatos lett, és hiába töltött fölötte órákat a szerelő, képtelen volt megjavítani, mert ha sikerült, pár hónappal később valami újra előjött. Úgyhogy a végén már hagytuk. Egy darab fényszóróval és az elektromos lámpaemelőkkel teljesen lefele irányulva, szemlesütve stabilizálódott a helyzet, úgyhogy nem bolygattuk. És szerencsére a rendőrök sem.
Miért erről írok? Miért nema vezetési élményről, a zümmögő motorról, az ülésekről, a rozsdásodási hajlamról? Mert ezt már ezren leírták. De az, hogy ennyire strapabíró legyen egy autó, hogy évek alatt ennyire semmit ne kelljen rákölteni, a mai napig letaglóz. Minden emberi számítás szerint Barnusnak már rég be kellett volna adnia a kulcsot.
Úgyhogy ha valaki egy elnyűhetetlen, kis igényű, örökké hűséges társat keres, akkor bátran ajánlom neki a 3-as Polót!
Hibalista
- Akkumulátort rögtön cserélni kellett. - A kipufogót, mert szétrohadt. - Egyszer kellett rajta vezérművet cserélni nyolc év alatt. - A trafó miatt egyszer a parkolóban ragadt. - A váltórudazat elkopott, de filléres alkatrésszel javítható volt. - Egyedül az elektromos rendszer, az a fránya...
Ide hordtam szervizbe
Értékelése:
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 1995 |
| Kényelem | (7) | Használati időtartam | 8 év |
| Teljesítmény | (4) | Km vásárláskor | 85000 |
| Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 130000 |
| Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 6 l |
| Előző autója? | – | Következő autója? | Polo, csak újabb |
| Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
| Verdikt | (8.9/10) | ||
Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan