Teljesített elvárások
Szöveges ítélet
Már két éve nagy megelégedéssel használom. Ez a második Passatom, az előző az ezt közvetlenül megelőző széria volt.
Sportline felszereltséggel vettem, aminek utólag is nagyo örülök, főként a sportülések miatt. 186 cm és 120 Kg vagyok, tehát nem a pálcika típusba, de az ülések így is rendkívül kényelmesek, az oldaltartásuk erős, mégsem zavaró.
Kényelem szempontjából szinte semmi rosszat nem tudok elmondani az autóról, egyedül talán a középkonzol túlzott szélessége jelenthet problémát, de még nekem sem vészesen zavaró.
Az autó külseje nekem tetszik, belül szerintem rendkívül precíz, a legtöbb sallangot mellőző dizájnja elismerésre méltó. Teszem hozzá ez szubjektív vélemény.
Megbízhatósága elismerésre méltó, két év alatt a már említett aprótartón kivül semmilyen meghibásodást nem produkált.
Egyetlen hibája is csak rossz döntésemnek köszönhető: 1,6 FSI 115 LE- s motorja nem ebbe az autóba való! A motor amúgy méretéhez képest erős, nyomatékos, de az 1,4 t súlyhoz nem elég. Jópárszor át kell gondolnom, ha előzésbe kezdenék vele. A másik sarkalatos pont a sportfutómű. Egyrészt kiváló darab, a kanyarstabilitása remek az autónak. Azonban nem a Magyar utakra való. A legkisebb úthibát is pontosan érzem vele.
A fent említett két dolgon kívül azonban nem találni fogást rajta. Erősebb motorral és sportfutómű nélkül jószívvel ajánlom, nehéz csalódni benne. Kényelmes Megbízható utazóautó.
Jövő hónapban érkezik meg az új autóm, ami szintén egy passat, csak 2,0 tdi DPF motorral, sportfutómű nélkül.
Hibalista
- A középkonzolo lévő bal oldali aprópénztartó kiakadt, a szervízben 5.000 Ft munkadíjért javították.
Ide hordtam szervizbe
Porsche Győr
Értékelése: 7
Képek az autómról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2005 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (4) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 45000 |
Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | Passat | Következő autója? | Passat |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.7/10) |
