Rémálom
Szöveges ítélet
Kezdetben minden rendben volt, majd az első pd elem meghibásodása után jött a fekete leves...
Ez nagyjából 80.000 Km.nél következett be, országút, autó megáll, tréler, elem csere, a VW által biztosított FELÚJJÍTOTT (???) alkatrésszel, márkaszervízben.
Érthetetlen, ha tud a gyártó a hibáról, miért nem cseréli egyszerre mind a 4 elemet mint tőlünk nyugatabbra???
Majd ugyanez még háromszor eddig, egyszer igazán kellemetlenül egy hosszabb út során Németországban, szerencsére egy márkaszervíz közelében.
Telefon a VW Assistance-nak, ami feláras, majd hajnalba nyúló 7 órás várakozás és folyamatos telefonálás az út szélén üldögélve, amíg megérkezik végre valaki egy autóval, az előzetes ígéretek és félretájékoztatások után. A kocsiért egy hét után kellett újra kivezetnem,mintegy 1200 km-re.
Az assistance ügyintézése kritikán aluli volt és jelentős anyagi kárt okozott számomra, egyszer sem mondták még eddig, hogy elnézést, de ebből is tanultam.
Az utolsó leállást követően már nem garanciában cserélték a PD elemet, ami elég szokatlan hozzáállás, ha a hiba köztudottan a gyártó alkatrész konstrukciós hibája.
A motorblokk úg 150.000 kmnél repedt meg, bár már javították, de megcsinálni nem tudták, azóta is eszi a hűtővizet.
A legutóbbi szervíz által elkövetett hiba ezek után már komikus volt, de nyílván más autóban sem maradna olaj, ha nem húznák meg rendesen az olajszűrőt, 2 héttel az éves szervíz után, szerencsére városban történt, pillanatok alatt elfolyt 3 liter olaj, de meg tudtam állni időben. Ha az autópályán jön ez a meglepi, akkor most valószínű, hogy a motorcseréről tárgyalnék a szervízzel, amit magam kellene hogy finanszírozzak, a mulasztásukat amiből ez a jelenség adódott, igyekeztek így is elsunnnyogni.
Még kb egy hónapot kell kibírnom ( vagy inkább a kocsinak ) és megérkezik a másik autó, ami természeteen nem Volkswagen.
A többi népítélet hasonló tapasztalatai alapján úgy vélem nem a márkában kell keresnünk az okokat, hanem magunkban, mert elhittük egy alsó-közép minőségű márkanévről, hogy prémiumautó ( legalábbis az ára alapján ).
Itthon, a régi emlékek alapján magasabb mínőségi kívánalmakkal élünk a Volkswagen felé, mint kellene, pedig ez már rég nem az a minőség, hanem ahogy a neve is mondja, csak egy közepes népautó.
Hiába árazzák itthon a csillagos egekbe...
Nekem a harmadik Volkswagenem volt amit megtapasztaltam jópár év alatt, és az utolsó.
A családba, még korábban az én sugallatomra szintén került 3 új autó, ezek sem problémamentesek, le is fogjuk cserélni őket a közeljövőben más márkára ( ezekből 2 autó csak 2 éves )
A Volkswagen "Örülj neki, hogy tőlünk vehetsz autót!" hozzáállását pedig a márka minőségével együtt át kellene gondolni, mert ez így mára már csak egy szappanbuborék.
Megemlíteném még az irreálisan magas 30.000 km-es szervízköltségeket széljegyzetben, ugyebár, ha valaki tényleges várható költségekkel akar kalkulálni, erre még jócskán ráhagyhat.
Érdemes volt továbbá megtapasztalnom, azt, hogy amikor az egyik szervíz vezetője általam "vélt hibaként" határozta meg azt a tényt, amikor az autómat trélerezni kellett külföldön, amit a külföldi szervíz típushibának
ismert el.
Még egyszer sem volt ennyire megbízhatatlan autóm, beleszámítva a használtakat is, amivel soha nem voltam biztos, hogy meg is érkezem oda, ahová elindultam.
Nagy csalódás volt.
Hibalista
- Mind a 4 PD elem ( tréleresdi...) kb 80 ezer km-nél, majd 115 e km.nél, majd 140 e km-nél és 170 e kmnél, repedés a blokkon ( eszi a hűtővizet ), - a szervíz hanyagsága ( Óbudai Autójavító ) miatt olaj elfolyik ( hanyagul rögzített olajszűrő )
Ide hordtam szervizbe
Seat Valent Nyíregyháza
Értékelése: 9
Másik szerelő értékelése
Óbudai Autójavító VW márkaszervíz
Értékelése: 3
Képek az autómról
Fenntartási költség | (1) | Évjárat | 2007 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 4 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (1) | Vezetett km | 200000 |
Szerviztapasztalat | (2) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | S80 |
Ennyire szerette | (5) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (3.7/10) |
