Junior
Szöveges ítélet
Egy német cég cégvezetőjétől vettük meg, akinek a céges autója volt Düsseldorf-Budapest viszonylatban. A vezető jó ismerősünk, úgyhogy a kocsi előéletével kapcsolatban nagyon is képben voltunk. Nem volt semmi sérülése, és csakis német márkaszervizbe hordták. A kocsit mi honosítottuk, cirka 50000 km volt benne és nem volt még három éves. Mivel szinte autópályán került bele ez a kilóméter, ezért majdnem gyári állapotban volt.
A motorja egy 1.8 Tsi, ami a mint teljesítményben, mint fogyasztásban jó választás volt részünkről, mivel a cégnél szintén akkor került eladósorba egy 2.0 pdtdi Passat, de a próba után a Tsi teljesítménye meggyőzőbb volt számomra.
Mivel azóta is szinte autópályán teszi a dolgát, ezért a 95000 km-es futás után is minden ugyanolyan feszes benne, mint újkorában. Mivel nagyszerviz után kaptuk meg az autót, ezért azóta csak az olajcserére, légszűrő és ablaktörlő lapát cserére kellett költenem.
Nagyon megbízható autó, soha nem hagyott az út szélén, egyedül a benzin minőségére kell odafigyelni, mert mivel közvetlen befecskendezéses üzemű a motor, ezért arra érzékeny lehet. Egyszer tankoltam egy falusi kútnál, és utána alapjáraton egy kicsit durrogott a gyújtás, de a következő tankolás után elmaradt, azóta sem jelentkezett. A motorba csakis Castrol 5w30-as, 504-507-es longlife olajat öntök, amit nem harmincezrenként, hanem tizenötezrenként cserélek "jobb a békesség" alapon.
Az erőforrása egy 1.8 literes közvetlen befecskendezéses, turbó és kompresszor feltöltésű benzines motor. Az ereje nagyon elégséges, 160 lóerő, ami minden szituációra elég. Autópályán hatodik sebességben 130 km/óránál 2900-at forog a motor, és onnan pillanatok alatt felgyorsítja a bódét akár a végsebességig.
A fogyasztása benzines létére és a teljesítményéhez mérten nagyon jó, az össz átlag amióta lejött a szalagról 7.9 liter. Nagyobb utakon ( 500-600km) nekem 7.3-7,5 literre jön a fogyasztás, persze mindez autópályás fogyasztás, 130-140 km/órás sebességnél, a városi fogyasztása 9 liter körül áll meg.
A futóműve nagyon feszes, a kormányzása szintén, bár egy kicsit steril, alig van visszajelzés az út felől, de gondolom ez minden modern autónál így van. A kényelem példás benne, bár az ülés ülőlapja lehetne egy kicsit szélesebb, mert a fenekemnek egy picit szűk, de erről én tehetek, 120 kg vagyok. A felszereltsége nagyon jó, bi-xenon, kanyarkövető, RNS510 nagy navi, multifunkciós bőr kormány, bluetooth telefon, elektromos ülés állítás, ülésfűtés, sötétedő belső-külső tükrök, dvd tár, kétzónás klíma, stb. Meg vannak az eredeti számlák amivel anno megrendelték az autót és az extrák két oldalt tesznek ki.
Szóval a lényegre visszatérve, nagyon örülök, hogy megvettük az autót, bár nem volt olcsó, de megérte az árát.
Amit eddig cserélni kellett rajta: Olaj, szűrők, ablaktörlő lapát.
Hibalista
- Eddig semmi!!
Ide hordtam szervizbe
Magam cserélem az olajt, diagnosztikára elviszem márkaszervizbe.
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (6) | Évjárat | 2009 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 3 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 50000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 40000 |
Szerviztapasztalat | (5) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | BMW525i | Következő autója? | Tuareg |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.0/10) |
