Elegáns nyomaték király
Szöveges ítélet
Ez a nyolcadik autóm, két far motoros skoda, majd Ford Sierra, VW Golf II, Ford Orion, Honda Civic VTI, Honda Civic VSA (mind benzines) után ültem át az első dízel autómba és nem bántam meg! Sőt!
2007 nyarán vettem újonnan, 0 km-rel, 170 LE motorral, DSG váltóval. Azóta megtettünk vele 203000 km-t. Bejártuk vele a környező országokat és változatlanul élmény vele az utazás, a gyorsulás!
Emelkedőn nincs párja, nyomatékból felmegy mindenhová számottevő lassulás nélkül.
Na és a csúcs: a DSG váltó! Az maga az álom! Ha lepadlózom, akár 2 fokozatot is visszavált a mp. tört része alatt és csikorgó gyorsulásba kezdene, ha nem lépne közbe a kipörgés-gátló.(mely természetesen ki is kapcsolható) És akkor még nem is tettem át a váltókart D-ből S-be. (sport fokozatba) Persze, lehet kézzel is váltani, ha akarjuk, de minek??
Olyan ez, mint amikor a fekete-fehér TV után átültünk a színes elé!
Ki akarna újra fekete-fehéret nézni?
Azért, hogy ne csak dicsérjem a Passatomat, egy kritikát is megfogalmazok!
A komfort ülés nem túl kényelmes, persze ezt már az autó rendelésénél is sejtettem. A sport ülés kényelmesebb lett volna, de azt csak az ültetett "sport" futóművel, sportline felszereltséggel, vagy bőr üléssel highline felszereltséggel adták nálunk. A magyar utakra, úgy gondoltam jobb a nagyobb hasmagasság. A bőr ülés meg csak szép, de télen hideg, nyáron meg megizzaszt.
Hibalista
- Napfény tető kapcsolója,(garanciában cserélve) elektromos gerinctámasz motorja,(garancia lejárta után romlott el, cseréje 140 ezer ft. lett volna) 128000 km-nél szervízben hibakiolvasó 1 PD elem hibát jelez, összes elem cseréje garanciában!
Ide hordtam szervizbe
Gödöllői autócentrum, VW szalon és szerviz, amíg meg nem szűnt.Utána gödöllői Patócs autóház, Skoda szalon és szerviz.
Értékelése: 9
Másik szerelő értékelése
Krampek Nándor autószerelő, Bp. XVI. Budapesti út. Krampek Zoltán karosszériás, Csömör, Szőlő utca
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 2007 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 8 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 203000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | Honda Civic VSA | Következő autója? | Audi A4, de DSG váltós, az biztos! |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (7.9/10) |
