Tényleg a világ legjobb autója
Szöveges ítélet
Igaza lehet Stump Andrásnak: valószínűleg a világ legjobb autója...
http://totalcar.hu/tesztek/2012/10/28/valoszinuleg_a_vilag_legjobb_autoja/
Én 16 évi Omegázás után ültem át Jettába, a cégnél ezek voltak "rendszeresítve" egy időben. Hajdani kedvenceim, az Omegák után (lásd bejegyzésemet "Ohm Sweet Ohm" címen), kissé szűkösebb volt eleinte, de a nagyon hosszú utak ideje már lejárt, a főleg hazai napi utazásokra teljesen megfelel a Jetta.
Egy korban és kivitelben a tesztelt modellhez hasonlóval jártam 5 évig és mindenben meg tudom erősíteni Stump mester megfigyeléseit - talán annyiban kételkedem, hogy az általa vizsgált autóban tényleg csak 87 ezer km volt - az enyém kétszer ennyinél volt hasonlóan kopottas vagy éppen jobb állapotban...
8 év alatt két kocsit hajtottam, összesen 240 ezret tettem beléjük, gyakorlatilag hiba nélkül. A szervízeken és kopóalkatrészek cseréjén kívül az elsőben 110 ezer környékén a bal övcsatot kellett cserélni, mert elromlott benne az érzékelő és akkor is csipogott, ha be volt dugva az öv (érdekes, hogy kollégám azonos korú és futásteljesítményű kocsiján ugyanakkor jelentkezett ugyanez a hiba - a későbbi gyártású modelleken már nem), a második kocsin egyszer 120 ezer körül kellett egy ventilátort cserélni, amely friss levegőt fúj a katalizátor felé hidegindítás alkalmával (gondolom, ez is az emissziós trükkök fegyvertárába tartozik, mert egyéb értelme nemigen van).
A második kocsi 2010-es, kifutó modell volt, érdekes módon az átlagfogyasztása durván fél literrel volt kevesebb, mint a 2006-osénak.
Én nagyon megkedveltem ezt a típust, viszonylag gyenge motorja ellenére, olyannyira, hogy amikor lehetőségem lett volna átülni a 2011-es modellbe, inkább passzoltam, két okból is: egyrészt nem tetszettek az új típus lebutított részmegoldásai a motorházfedél és a csomagtartófedél táján - a régi pneumatikus automata motorházfedél-kitámasztót lecserélték egy vékony kis hajladozó vaspálcára, a csomagtartófedél igényes külső rugós szerkezetét meg egy primitív, íves zsanérra cserélték, amitől nem lehet telerakni az egyébként hatalmas csomagteret, mert nem lehet lecsukni a fedelet - továbbá nem bíztam a frissen beépített láncos TSI-motorban, mint kiderült, teljes joggal, két ilyen kocsink volt, mindkettőnél igen hamar költséges vezérmű-javítások jelentkeztek.
Meg aztán amúgy is újra kombi vagy ötajtós kocsit szerettem volna - ez meg is történt, búcsút mondtam tavaly az öreg Jettának és most egy Sportsvannal ápolok meleg barátságot.
Összefoglalásul: aki szerény, de megbízható - a nyolcszelepes motor elnyűhetetlen - mindennapi használatra alkalmas, nagy csomagterű négyajtóst szeretne, az nagyon nem lőhet mellé egy ismert előéletű Jettával.
Hibalista
- Vezetőülés biztonsági övcsat elektromos érzékelő - Trükkös ventilátor
Ide hordtam szervizbe
Lukács és Tamás
Értékelése: 8
Másik szerelő értékelése
Maszek szerelő, flottánk idősebb járműveinek ápolója
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2006 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 8 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 7000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 240000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | Omega | Következő autója? | Golf Sportsvan |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.9/10) |
