Soha rosszabbat!
Szöveges ítélet
Röviden összefoglalva nagyon király!
Élmeny vezetni. Talán ez is a legfőbb baja, ilyen üzemanyagárak mellet. Sosem gondoltam volna, hogy a vásárlástól 7 hónap után is alig tudok kiszállni belőle. Hétvégén sokszor gondolok egyet, aztán kinézek egy útvonalat, aztán belenyomok úgy 300-500Km-t.
Az elején kicsit szoknom kellet, hogy zöldnél miután elindultam és ugyanolyan ütemben váltva a sebességeket mint az előző autómnál (1.4-es, 82LE Polo), tükörbe nézve az út üres, majd úgy 100-200 méter után jönnek a többiek. A 200Nm ütős!
Bár ebben nincs kompresszor, turbólyuk gyakorlatilag nincs. Már 1300-tól erezhető a turbó és 1700-nál az erő mar velem van.
A fogyasztás vegyes használatban 6.3 és 6.7 között van, azt hiszem jobbat nem is várhat az ember egy 1300Kg-os autótól.
Méretei nekem tökéletesek, városban határeset, ennél nagyobb már zavaró lenne, hosszú utazásnál meg kényelmes, nem lehet elfáradni benne és a család is belefér, csomaggal meg mindennel együtt. A csomagtartója gyakorlatilag bármit elnyel. Még egyszer sem sikerült úgy elindulni családdal, hogy valami nem fért volna be és a láb mellé kellet volna betuszkolni.
Városban is autópályán is egyaránt pont elég ez a motor ami benne van. Versenyre nem.
Egyedül a DSG váltót sajnálom, hogy kimaradt belőle. A következőnél biztos benne lesz! :)
Hogy írjak valami rosszat is: egy picit túl kemény a futóműve a mi utainknak, de meg lehet szokni.
Update 2012.02.03:
Bár nem kellet volna, az első lengőkar szilentjeit lecseréltettem poliuretán szilentekre. Nagyon sokat dobott az autó úttartásán, pláne rossz úton fékezésnél. Nem lett hangosabb és nem is ráz jobban tőle. Megérte!
Amúgy még mindig alig tudok kiszállni belőle. Lehetőleg a leghosszabb utat választom még most is ha valahova elindulok.
Update 2013.05.09:
A vezérműlánc egy kicsit elkeserített, ettől eltekintve ez a TSI motor fantasztikus. Van benne tártatlék, amit ki is használok, keveset fogyaszt, csendes, nyomatékos, nem cserélnem dízelre. Volt alkalmam a konkurencia hasonló kategóriájú típusait teszt vezetni, osszeségukben nem győztek meg.
A Golf/Jetta futóművet nehezen lehet überelni ebben a kategóriában.
200-al menni vele (Nemet autópályán! :)) nagy élmény. A szervó bekeményít, a fordulat 4000 és marad csak a "ssshhshshsshshshhh". Ha még nyomok egyet a gázpedálon még van ereje tolni rajta ennél a tempónál is!
Update 2014.07.03:
A poliuretan szilent, bar örök életűre terveztek, megadta magát. Egyszer cserélték garanciálisan, ingyen, második alkalommal visszatértem gumiszilentekre, valami jobb márkára. A tünet elég hátborzongató volt, nagyobb sebességeknél az első kerekek beremegtek. A szilentcsere után a jelenség megszűnt.
Futóműve továbbra is kitűnő, nincs lógás, lötyögés, a kormány feszes, precíz, jó a visszajelzés, 100K után nem gondoltam volna hogy még mindig ilyen és még semmi sem zörög benne.
Update 2015.01.12:
Eljott a pillanat mikor elbucsuztunk egymastol. Igen, eladtam 1140000Km-el. A kezdeti nehezsegeket leszamitva, szerintem egy kivalo, mindennapos hasznalatra valo auto, alacsony fenntartasi koltsegekkel. Negyszemelyes csalad siman elfer benne. Keveset fogyaszt, de ha kell van benne nemi ero. Hosszu utak alatt sem faradtam el benne, elvezet volt vezetni. Nem nagyon igenyel kulonosebb torodest, de ha vigyaz ra az ember nagyon meghalalja, semmi sem zorog meg benne, semmi sem log meg ennyi kilometer utan sem, futomuve preciz es feszes, mint ujkoraban. Szerintem 100K meg belemegy kulonosebb javitas nelkul. Par kepet feltoltottem rola.
Hibalista
- Átvételkor volt egy pár apró hiba: csomagtartó nehezen csukódott, napi számláló nullázó gombja nem működött. Mindent korrektül orvosoltak. - Körülbelül 10000Km-nel egy idegesítő zörgő zajt kezdtem hallani a műszerfal felől. Két napi eredménytelen googlizás után, rájöttem, hogy talán nem is bentről származik a zaj és így is volt. Az első szélvédő alatti műanyag vízelvezető volt: remegett, hozzáért a kasznihoz, rávezette a rezgést a szélvédőre és ez sugározta befele a zörgést. Kis igazítás és megoldódott. - Update 2012.02.03: - 40000-nél a vezérműlánc feszítője megadta magát, hidegindításnál néha csörgött. Típushiba. A garanciálisan cserélt változaton javítottak, ezzel talán nem lesz gond. - Update 2013.05.09: - 60000-nél a klímakompresszor kuplungja megadta magát, garanciálisan cseréltek. - 74000-nél a vezérműlánc megint be-be szólogatott hidegindításnál, az előző javítás nem sikerült. Ezúttal kicseréltek a komplett vezérműrendszert. Ugyanakkor a stabilizátor bekötőket is cseréltek. - Update 2014.07.03: - 105000-nél az előzőkhöz képest semmi (szilentet leszámítva, de az nem ide tartozik). - Update 2015.01.12: semmi.
Ide hordtam szervizbe
Porsche Pest.A nullázó gombbal kicsit meggyűlt a bajuk, de végül orvosolták és nagyon korrektül "ügyfél-politikai szempontokat" figyelemebe véve kárpótolták azt a pár órát ami kiesett az életemből emiatt. Mondhatnám azt is, hogy megérte. :)Le a kalappal előttük!Update 2012.02.03:Ismét kellemesen megleptek, sokkal gyorsabban végezték el a bevállalt munkát mint amit ígértek.Update 2013.05.09:Mindent megtettek, hogy elégedett legyek, utolsó szervíz után úgy ereztem jobb volt az autó mint új korábban, mikor visszakaptam. 11-est is adnék nekik ha lehetne!
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2010 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 4 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 114000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | Polo 1.4 Comfortline | Következő autója? | A5 V6 TDI S-Tronic Quattro |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.8/10) |
