Egészen jó autó, nincs mit magyarázni ezen
Szöveges ítélet
Elöljáróban annyit, hogy ez már a nagyon sokadik autóm. Próbáltam már franciát, japánt és németet is bőven, ezért is esett a választásom ismét egy vw-re. A golf V. valahogy kevésbé karakteresebb, ráadásul a limuzinok mindig is közelebb álltak a szívemhez, ez az új jetta pedig valami egészen harmónikusra sikeredett szerintem! Kívülről jobban tetszik, mint a sokkal drágább passat (azzal az idióta krómcsíkkal az oldalán, ami a lökhárítón teljesen más szögben folytatódik, mint, ahogy az ajtókon elkezdődött. Röhej!), viszont olcsóbb a nála kisebb (felszereltségben is!) golfnál! Na ez is röhej, de a legkevésbé sem zavar!
Elég sokat megyek vele, de azon kívül, hogy tankolni kell bele néha-néha, az égvilágon semmi egyéb járulékos költsége nincs a használatának. Az 1.9-es TDI-nek ez nem a legkihegyezettebb verziója (sőt...), de azt hiszem pont elég a normális, néha dinamikus haladáshoz, ráadásul valószínűnek tartom, hogy ötszázezer kilóméterig nem is nagyon kell majd még csak belenézni sem a motorba.
Autópályán tempomatos 140 km/h-nál a fogyasztása 6 alatt van egy hangyányival, de várossal keverve is beéri 6,5 alatti mennyiséggel! A 250Nm-s nyomaték azért szépen meg tudja lendíteni a kasztnit, ráadásul egyáltalán nem igényli a 3000-es fordulat fölé pörgetést a motor (a 140 km/h például 2850-nél van), de azért a 180-at is viszi szó nélkül, ha éppen sietni kell.
Az olajfogyasztása 12ezer km-ként 1 liter, amit én betudok a nagyon sok autópálya tempónak. (Kiegészítés: Azóta már csak 30ezrenként 1 liter.)
A csomagtartó eszméletlenül nagy! Tényleg! Nekem speciel felnyílik magától az ajtaja, nincs vele gond.
Nem zörög, nem csörög az autóban semmi, pedig a magyar utak nem a legkiválóbbak.
Érdemes néhány extrát belerendelni már gyárilag, mint mondjuk a két oldali automata légkondit, a 8 hangszórót (ami egyébként 10), tempomatot, könyöklőt. Szerintem ez a minimum.
Ezen felül én még kértem multikormányt, nagy kijelzővel és ülésfűtést is. Ezekhez grátisz, csomagban jött még a fényszóró mosó, a tolatóradar (sosem gondoltam volna, hogy ennyire kiváló dolog ez, pedig eddig sem volt gondom a parkolással) és a guminyomás ellenőrző berendezés (ez is jópofa és hasznosnak is bizonyult egy szög alkalmával).
Azt hiszem a következő autóm is jetta lesz csak erősebb motorral. Ha a munkámból adódóan csak maximum feleennyit kell autóznom, akkor benzines TSI lesz, ha marad ez a meló, akkor pedig a 170 lovas TDI (2009. május: Közben rájöttem, hogy tök fölösleges az ekkora teljesítmény...).
Kiegészítés 2008.01.20.
Tegnap volt 11 hónapos a gépjármű és eddig valamivel több, mint 82000 km szaladt bele. Még mindig nem esett szét. Olyannyira nem, hogy a legapróbb zörgések, nyekergések sem jelentkeztek idáig még.
Ellenben a fogyasztása változott. Nem tudom mitől, de az ítélet augusztusi megírása óta, hónapról hónapra egyre kevesebbet fogyaszt. Momentán már csak 5,8 liter gázolajjal járkálok, és pont ugyanolyan vehemenciával, ahogy eddig is tettem. Nem széthajtva, de azért elég dinamikusan, mondjuk autópályán (majdnem) szigorúan betartva a limitet, 140-nel, országúton továbbra is előzgetve 100-110-zel, városban, meg ahogy lehet. Talán 50000 km kéne a motor rendes bejáratásához/összekopásához? Furcsának tűnik, de nem bánom. Pláne így a megszorítások idején... 8)
Mindenesetre lassan érik a csere, de azt már egészen biztosan tudom, hogy a következő is VW lesz.
2009. május
200e km fölött járunk, még mindig nincs baja.
Az utóbbi időben már-már perverz módon lassan megyek, például autópályán 100-zal (muszáj spórolni) és így 5 liter alatt fogyaszt simán!
Azt hiszem ez egy visszasírós autó lesz a későbbiekben! Mindenesetre egy jódarabig még használom, az árát már bőven visszahozta így is. (A tankolásokon, a 30ezrenkénti olajcseréken és a néhány hetenkénti kézimosásokon kívül, még másért nem kellett fizetnem.)
Messze az eddigi legmegbízhatóbb autóm, pedig volt már előtte is pár vw-m. Valószínűleg kifogtam.
Nem céges autó, nem gyepálom és nagyon úgy tűnik, hogy ezt meg is hálálja!
Hibalista
- Eddig még semmi! Bár még bőven garanciális rajta minden, de nem örülnék neki, ha a szervizben kéne ücsörögnöm...
-
- Azóta már nem garanciális, de továbbra sincs probléma. Úgy tűnik nem én tartom el a szervizeket.
Ide hordtam szervizbe
Eddig 1 olajcsere volt a Mozaikban.
Sok olajcsere volt már, sok helyen.
Értékelése: 7
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2007 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 0 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 200000 |
Szerviztapasztalat | (5) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | golf IV. | Következő autója? | Biztosan VW lesz, csak kár, hogy a megbízható 1,9-es dízel addigra kikopik teljesen a palettáról... |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.8/10) |
