szótlan munkás
Szöveges ítélet
Harmadik Golf kombimat hajtom, sok-sok éve járok a típussal, így meglehetősen jól ismerem, bár nem vagyok egy szerelős fajta. Évi 35-40 ezret megyek, jó részét ezzel. Alapvetően igen megbízható típus, sose hagyott cserben. Nem vagyok egy száguldós fajta, ez az autó nem is arra való. Sokaknak az 1.6 8v motor a 102 lóerejével kevés lenne, nekem épp elég, bár klímásan, megpakolva azért vigyázni kell az előzésekkel, illetve városban, lámpától való kigyorsításkor se ez lesz a leggyorsabb nyilván. Új korában simán vitte a 160-as utazót klímával azért, manapság már nem hajtom 130 fölé.
A csomagtér nagyon nagy, jól pakolható, az ülések lehajtása, amit gyakran használok jól van megoldva. Volt hogy a vezető helyén kívül minden tele volt nehéz áruval tetőig, na azt nem szerette, de állta a sarat azért. Kellemes extra, hogy a kesztyűtartó hűtött.
A 188 cm-es magasságommal épp elférek elől, bár lehetne kicsit tágasabb. Lábtér bőven jó, hátul is kényelmes.
Összefoglalva, A-ból B-be autónak, mindennapi ingázásra, hosszabb utakra tökéletes, kevés meghibásodás, megbízható. Lassan azért megérett a cserére.
Hibalista
- -első futómű, valahogy 200 000 km körül valahogy kavics jutott a rendszerbe, meghibásodást nem okozott, csak a hangja volt szörnyű. - - -klímarendszer, jobb elöl a láb részen. Ment a fűtés és a klíma is ha kellett, de mellé valahol bejutott a hideg levegő kintről, ami főleg télen volt igen zavaró. Rövid szervíz vizit után elmúlt, de később vissza-visszajött a probléma. Az elmúlt egy évben eltűnt teljesen, lehet hogy sikerült a fiúknak egyszer rendesen összerakni. - - Ezen kívül meglepő módon csak kopó alkatrészek, na meg itt-ott egy-két műanyag elem a műszerfalból. Ezek elég könnyen orvosolhatók. A 30 ezres olajcsere periódust is simán bírja, persze mindig minőségi gyári olaj ment bele. - Megjegyzendő, hogy a kormány igen sebesen foszlott, már 150 000-nél erősen látszott a használat. Illetve egyre inkább eszi az olajat (kb. 2500km/l), ami Golfoknál gyakori, meg hát ennyi km-el nem is csoda. Lassan megérett a cserére.
Ide hordtam szervizbe
VW márkaszervíz Veszprém - ingadozó teljesítmény. Legtöbbször jó, de volt néhány furcsa eset, például a már említett klímás ügy.
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2008 |
Kényelem | (6) | Használati időtartam | 9 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 321000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | Golf IV 1.4 | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.2/10) |
