Megbízható lomha auto
Szöveges ítélet
Az autót 2003 tavaszán vásároltam, akkoriban a jó "összerakottságával" tűnt ki a mezőnyből. Az alapfelszerelés is meglehetősen jó volt: elektromos ablakok tükrök, ködlámpa, klía, 16"-os kerekek, 4 légzsák, Abs és egyéb apróságok. Az egyetlen dolog, amin utólag változtattam volna az a motor 1400cm3 és 55kw.(aki most gondolkozik rajta csak 1,6-at vegyen vagy TDIt) Ez a teljesítmény nem túl sok, egy-egy előzés előtt igencsak ki kell mérni a távolságot és persze nem árt visszaváltani. Ha már itt tartunk: váltás, a csoldálatos váltóról csak annyit hogy sz.r. Ok ez kissé túlzás de az 1-es és 2-es kapcsolásánál akad, nem lehet szépen gyorsan áthúzni. A többi fokozat már rendben van. A kocsiban szerintem a legelképesztőbb az úttartása, főleg nagyobb sebességnél, elől kényelmes nem pattog, hátul ezt nem mondhatom el. Ami elfogadható érv az autó mellett hogy jó az értéktartása,( csak ne lopnák annyira)
A kis motorhoz és motorerőhöz képest a fogyaszása elég magyas (7-8liter)
Hibalista
- A gyertyák 50000-nél elkoszolódtak, ezért gázelvételnél néha leállt az auto, ami kanyarodás közben eléggé szívás, ekkor ugyanís nincs szervo.
Ide hordtam szervizbe
Postauto Tisza Rt. Békéscsaba (nagyon korrekt)
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2003 |
Kényelem | (6) | Használati időtartam | 4 év |
Teljesítmény | (4) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 55000 |
Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | Hiace | Következő autója? | Mercedes C 220CDI |
Ennyire szerette | (7) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.5/10) |
