Golf IV 16V - A szerelmem
Szöveges ítélet
Ez a kocsi szerintem n?nem?, olyan mint egy tipikus n?, lehet nagyon szeretni, rajongva szerelemmel, de megvannak a maga hibái, és körülülbelül annyit kell rá költeni mint egy n?re. De ez a szerelem beváltotta a hozzá f?zött reményeket amiket vele szemben támasztottam.
Egyedüli melep? dolog volt a fogyasztás. Ha az ember fia komótosan, szépen és szabályokat betartva nem nyúzva közlekedik vele akkor országúton a Pest Miskolc távolság 130as sebességgel klímával és tempomattal 7.0-es fogyasztással is megteget?, ugyanakkor ez 160-170 körül már 11.5. Városban a sok gyorsítás miatt 10 l alatt keveset van az átlagfogyasztás, ugyanakkor volt olyan alkalom amikor télen fullra pakolt csomatartóval is 6.3-fogyasztott a kis drága igaz nem is mertem vele jobban menni mert már úgy ment mint egy motorcsónak.
Ezt a fogyaztási problémát leszámítva amúgy telejesen beleszerelmesedtem ebbe az autóba, el?tte egy II-es golfot nyúztam amihez képes teljességgel más dimenziókat képvisel. Kényelem szempontjából az el?l ül?knek nem lehet panaszuk. Ebben a felszereltségben minden megvan ami kell az utazó számára. Én még ezt az élményt egy tempomattal fokoztam ami gyári extraként 52e ft. lett volna de utólagos beszereléssel mindennel együtt 28-30e ft-ból meguszható és autópályán való utazásnál nagyon kellemes, emellett a fogyasztást is csökkenti egy kicsivel. A hátul ül?knek ez már sajnos nem adatott meg mivel egy 1.70 feletti ember lába nem fér el kényelmesen az ülések között kivéve ha vigyázzban utazik végig. A csomagtér pedáns pakolással elégséges lehet, de mivel mostmár egy mélyláda is sz?kíti a teret így két személy részére éppenhogy elenend? teret hagy.
A motor számomra elegend? rugalmassággal bír bár a 8 szelepes változat mélyr?l feltör? erejét már nem tudja viszont fogyasztásban kezdvez?bb és nem kell szétforgatni hogy még gyorsulni is tudjon vele az ember. És még a futóm? is engedi néha a sportos vezetést bár azért f?leg kényelemre lett hangolva. A pesti utakon azért a kátyúkat eléggé nehezen viseli, és tud akkorákat szólni hogy azt hiszi az ember hogy ott törik ki az adott kerék.
De összességében a 105LE és a 148nm elegend? a közlekedéshez számomra - nem válnék meg t?le könnyen mert az els? hideg benyomások után h? szolgálatával nagyon a szívemhez n?tt.
Hibalista
- 1. A szalonból való távozás után éreztem a kormányon egy kis holt játékot, ami azért új autónál meglep? volt, és emellé kis akadást is. Visszamentem a márkakereskedésbe és megnézettem, a kormány teleszkópikus kialakításából fakadóan azok összeillesztése nem volt tökéletes, szóval azt garanciába kicserélték.
- 2. Menet közben kuplungolásnál 3-4 hetesen kattanás. Laikusként belepillantva a motortérben, a kuplunkbowden feletti takaró lemez heggesztése engedett el és hozzáért a karhoz, ezt egyszer?en lehetett orvosolni.
- 3. A mekis kóla belefolyt a klímába ami ett?l örökös f?tésre váltott, hát az az én hibám volt de a kezel? cseréjével orvsolható volt.
- 4. A kocsit Szlovákiában feltörték a zár elötérésvel így ezt cserélni kellett de 20.000 forintból megusztam ezt.
-
- Ezeket leszámítva aktív használat és terhelés mellett semmi baja nem volt de egy két éves Golfnak ne is legyen még vagy 5-6 évig.
Ide hordtam szervizbe
Autosol Kft. - Miskolc
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 2003 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 45 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 10 l |
Előző autója? | VW Golf II | Következő autója? | VW, Audi, Skoda - tehát egy család :) |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.3/10) |
