Golf IV.-rendőrautó a népnek
Szöveges ítélet
Alapvetően nem értek egyett az új autó vásárlásával.Kevés gazdaságtalanabb pénzkiadás van az ésszerűség határain belül.De családom unszolására megvettem 2002 januárjában életem első és talán utolsó 0 Km-es autóját.A Nyíregyházi-i Platán Autóháztól vettem,illetve rendeltem.A szabolcsi megyeszékhelyen egyébként meglepően rendesen viselkedtek,segítettek,kiszolgáltak.Ennél a márkaképviseletnél nem is volt semmi gond,elégedett voltam velük.Legalább is remélem hogy ha ugyanezt az autót a fővárosban vettem volna meg akkor sem kaptam volna hozzá szőnyeget,pohártartót stb-t.
Igen!Igazából Golfommal közös életünk már az első perctől balsorsot selytetett.Mikor itthon,Pesten pohártartót akartam venni bele több helyről is azt hallottam hogy nem létezik IV.-es Golf pohártartó nélkül??!!
Valamint igen meglepő volt hogy az általam rendelt elektromos ablakok gombjai nem az ajtón voltak elhelyezve mint minden rendes Golfon hanem a középkonzolon!
Aztán amikor közös életünk második napján kb.2 óra eltérésével elölről és hátulról is megnyomták a lökhárítókat,egyiket sem az én hibámból,igazán kezdett gyanús lenni a gépezet.
Az az autó el volt átkozva!
Bár műszakilag csak egyszer szúrt ki velem,mégis két év alatt 9 betétlapot kaptam.Pedig se nem vezettem állat módon,se nem voltam az átlagosnál figyelmetlenebb,és megélhetésem sem kártérítésekből származott.
A Golf bár többször csattant kissebb-nagyobbat,mégis azt kell hogy mondjam hogy MEGBÍZHATÓ autó volt.Nem hiszem el hogy ezt leírtam!Na nem mintha nem lenne igaz csak furcsán hangzik mivel tényleg nem szerettem.
De egy kicsit azért hadd dícsérjem is!
Az 1.6-os motor szerintem hozta a tőle elvárhatót.Nem szólt rosszúl,100 Km/h-ig nem is húzott olyan rosszúl,a 205/55-ös 16"-os kerekekkel egész szépen űlt az úton,de persze azért megőrülésre nem alkalmas.Akinek arra kell autó az vegyen GTI-t.
Autópályán 160 km/h sebesség még kényelmes utazó volt,de azért mikor kiszabadúltam vele látszólagos hazájába és odaléptem neki az Autobahn-on ,na mit tud alapon,meglepődve tapasztaltam hogy 210 km/h-nál fogyott ki belőle a szufla végérvényesen.Azért lehetett érezni az autón hogy bírna még jobban is menni bikább motorral.
A telet viszont az elsőkerékhajtás kifelyezetten imádta,no azért csak csínnyával.
Fogyasztása átlagos,gyorsasága is átlagos,kezelhetősége még átlagosabb,és úgy az egész autó a lehető legátlagosabb.
A Golf legérdekesebb pontja talán a középső visszapillantó és a szélvédő felső éle közötti sávot beárnyékolni hivatott,a tetőkárpiton elhelyezett kb.3 cm széles lehajtható miniatűr napellenző volt,kifelyezetten hunyorgó kínaiaknak tervezve.
Tehát ,igazán semmi érdekes nem volt a Golfban,és ráadásúl a balszerencse is folyton ott űlt mellettem benne így esélyem sem volt megszeretni.
Szerintem a Golf olyanoknak való akik nem igazán szeretnek vezetni,így nem is tudnak jól,de még nem érik el a Suzuki kategóriát.
A Golf egy príma autó a ha olyannak vesszük akinél nem érdekel hogy szeretni fogja-e,igazi flottaautó.
A Golfot tényleg csak azoknak ajánlom akik egy Swiften gondolkodnak,mivel ugyanolyan semmilyen,de legalább európaiasan semmilyen.És lehet hogy nem feltétlenűl német anyagból,de azért anyagból volt.Szánt szándékkal nem írtam hogy németesen,mert én is úgy gondolom hogy a kis hazánkban eladott IV-es Golfok közül csak az volt német amit magánszemély hozott használtan!
Az én újonnan márkaképviselettől vásárolt Golfom ugyanis:Made in Poland vagy Ceska volt.
A kényelméről annyit írnék hogy bő két év alatt sem tudtam magamnak úgy beállítani az vezetőűlést hogy igazán jó legyen.(Mostani E46-os 3-as BMW-mben ez kb. 2 perc alatt sikerűlt.)
De talán a legnagyobb baj az első űlésekkel az volt hogy rövid volt a comb alatti támaszrész.
Viszont hátul két embernek elég magas,széles,kényelemes.
De összegezve:kevés idő alatt sok km,sok km 100 km/h felett,
több csattanás,több helyről kis nyekegés,de mégis magabiztosan működött tehát szerintem a Golf egy igazi:rendőrautó!
Egy szóval a IV.-es Golf egy jó autó azoknak akik nem szeretnek vezetni,és nem szeretik az autókat de azért valamellyest minőséget akarnak!
Dougles
Hibalista
- -okozóját nem tudom de kb. 1 évesen az egyik henger leállt?????!!!!!!!!!-garanciálisan kicserélték
Ide hordtam szervizbe
először Porsche M5-de nagyon gáz volt
Értékelése: 1
Másik szerelő értékelése
szakszervízekből kiábrándúltan találtam a Nyíri Dízel Szervízt Bp.-en a Budenz úton,nagyon meg voltam és a mai napig is megvagyok velük elégedve,ma 320 D BMW-met hordom hozzájuk ha kell
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (4) | Évjárat | 2001 |
Kényelem | (3) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (5) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 123000 |
Szerviztapasztalat | (2) | Átlagfogyasztás | 9 l |
Előző autója? | Frontera | Következő autója? | Mercedes-Benz C-Klasse |
Ennyire szerette | (2) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (3.5/10) |
