A megbízható, Ez az igazság
Szöveges ítélet
Nah, hát megpróbáltam valami vázlatszerűt összeállítani, hogy minél kevesebb minden maradjon ki. 56000-km-rel vettük, Győr Weltautó. Sztem korrektek, egy év garancia a fő darabokra, természetesen nem volt rá szükség. :) Egy hölgy járt vele Németországba dolgozni, gondloltam ez csak marketing duma, de megtaláltuk a zöldkártyáját, és láss csodát valósan állították. Bár még csak 21 vagyok, már vezettem pár autót, nekem is volt pár, hát az elsőhöz, a Kadetthez ne hasonlítsuk mert nem illik, már csak a kora miatt sem (de azért szerettem azt is). Utána jött egy erősebb, biztonságosabb Astra, szintén 1.6 16v-s motorral. Rá is térnék ezzel a menettulajdonságokra: az Astra 102 ló a Golf 105, de az Astra jobban ment, betudható ez annak hogy 300 kilóval, ami kb 5 ember súlya, könnyebb volt. A Golf alacsony fordulatszámon nem igen húz 2000 alatt szinte semmi. Ennek egyik oka az elektromos gázpedál, ami kicsit késve reagál, valamint az 1300 kiló az 1300 kiló. De 2500-3000 körül elkapja a fordulatot, nagyon szépen húz akár egészen a szabályozásig, sőt 5000 előtt valamivel kap még egy kis plusz lendületet. Nem jellemző, hogy engem nagyon előzgessenek, hacsak nem vagyok utánfutóval:) A 194 km/h-ás gyári végsebesség csak kamu. Valahol 200 felett van a vége, bár még nem próbáltam. A fogyasztás eléggé jól pörgetve 95-ből vagy V-powerből 10 körül. Most lehet hinni vagy nem V-power Racingból max 8.3 (kb utolsó 20-25 tankolás)és még jobban is megy. Nem kell meglepődni, hogy csörög a motor alacsony fordulaton, sokat zabál, erőtlen meg ilyen baromságok, hanem olvassátok el a használati útmutatót. Lévén hogy 16 szelepes kell bele a 98-as oktánszám. A 95 helyett sem tettünk bele annak idelyén 91-et. Lehet mérlegelni, számolni, drágább benzin, kissebb fogyasztás, motor élettartam stb... A váltó, néha valóban kicsit akad, de ez mint olvastam és éreztem is nem egyedi hiba és csak nagyon gyors váltásnál jelentkezik, de kérem nem sport-váltó. Azt mondják a motor eszi az olajat? Hát ez úgy egy nagyhatár baromság ahogy van. Egy cseppet sem, pedig nincs nagyon kímélve. Ennyi.
Futómű: Kicsit feszes, de ez nagyobb sebességnél, kanyarokban sokszorossan megtérül, nagyon stabil, a 160-170 nem probléma neki. Csak zárojelben jegyezném meg hogy az opelben 130nál már kapaszkodtam a kormányba, pedig az is kívánta hogy nyomja neki az ember, és ment is:), viszont az városban finomabb volt, de ez természetes.
A világítás. Hát addig nem is tulajdonítottam nagyobb jelentősséget az utasaim erre irányuló dícséretének, amíg nem ültem a múlkor egy másik F, majd G astrában. Hát az 20 km egy halál volt. Sokszor vakon mentünk. Nekem mindkét autómban nagyobb teljesítményű izzók voltak, talán eddig azért nem tűnt fel. Szintén valóban említésre méltó a két teljesértékű hátsó tolatólámpa, zsír vele tolatni.
Felszereltség:
Sikerült egy Jubileum kiadást kifognom ami a Pacific és az Ocean felett van, a Highline-hoz(full) képest csak a digit klíma és a függönylégzsák hiányzik belőle.
+ami a Jubileum: Három küllős bőr sportkormány( mindegyikbe ilyen kéne), Bőr váltó és kézifékkar, és elől valami hihetetlenül kurva jó sportülések. Olvastam olyat is hogy Gyári sport futómű, lehet ezért érzem olyan feszesnek. Valamint a lökhárítón és az oldalán futó díszlécek is színrefújtak. a felnik 16" könnyüfém, a képen látszik. Gumi 205/55, ami szintén hozzájárul a kitűnő úttartáshoz.
Apróságok:
Jobb oldali tükör tényleg fura egy kicsit de teljesen megszokható. a gyári rádió és hangfalszett tényleg györnyörűen szólt, de azért manapság(2 éve) már illet kicserélni egy cd-s fejre, Pioneer Mosfet-et bele, kimondottan VWbe való, kék és piros világítással, szintén szép hanggal, és jól is néz ki, mintha gyári lenne. A hely hátul fele akkora mint Apu Jettájában de normál méretű embereknek bőven elég. Én 178 cm vagyok, és magam mögött simán elférek. És könyörgöm az a kényelem ami a hátsó üléseken van, ma már nem létezik az új autókban. Hátul olyan kagylós az ülés hogy más autóba elöl is épp megfelelne.:) Horvátországig (kb 800 km) egyhuzamban lemehettünk volna ha nem lett volna két csaj akik miatt néha be kellett iktatni azt a kétbetűst...:) a csomagtartó, lévén hogy kombi bőven megfelelő, 5en haza jövünk vele pénteken koliból, igaz hogy megtelik, de fejenként 1 utazó, + szatyi+laptop táska+kabátok. Szóval hely van.
És amiben több mint a mai autók egy része: Hát hogy lehet még manapság 2 db légzsákkal autót eladni.Már ebben is 4 volt (6 éve!!!). Vagy 4 csillagosnál rosszabb töréstesztel. Mit csinálnak a biztonságért felelős mérnökök mostanában? Van egy két elszomorító eredmény, fél, 1 és másfél csillaggal. de a 2 sem jobb. Ugyanígy, hátul elekt.ablak, elöl két, vagy legalább egy valóban használható pohártartó, állítható mag. utasülés, teleszkópos gépház fedél, nélkül.
Kárpitok, műanygok nagyon finomak, puhák, jó minőségűek, bárki aki mást állít szívesen megvitatom vele az email címem a cikk végén. 110 000 km felett járok, állapota egy 2000-Ftba kerülő teljes külső-belső takarítás után VADONAT ÚJ. Olvastam egy előttem hozzászóló véleményét (Tibitocsi) és legtöbb dologban egyetértek vele, főleg a Golfot fikázó vélemények tekintetében. ÜZENEM BARÁTAIM NEKEM SEM KOPIK FEL AZ ÁLLAM, és sznob sem vagyok. Viszont a Golffal valóban meg lehet jelenni egy üzleti tárgyaláson is akár, megvető pillantások nélkül, és komolyan veszik az embert.
Hm.. Az intgrált ködlámpa előnye hogy ha kicsit párásabb az idő főleg sötétben, vagy vizes az út, felnyomhatom én jobban látok tőle, a többiek viszont nem villogtatják szét a szemem, hogy "hülye mazsola minek a ködlámpa", csak azért mert nekik nincs:) Látjátok mindennek meg van a maga előnye;)
Hiba: 110 000 alatt egy db féklámpa kapcsoló, + köt szervizek, ennyi.
Majd még írok ha eszembe jut valami. Üdv
ja és a Mail címem: vocman@freemail.hu
(mert vállalom a véleményem)
ide szívesen várok véleményeket, kérdéseket, anyázásokat, meg hogy milyen szar a golf, és milyen jó a dacia, meg a suzuki, szívesen megvitatom, az utóbbihoz van szerencsém a családban kettő is(nem vagyok róla negatív véleménnyel).
Hibalista
- Féklámpa kapcsoló CSAK
- kb 4000 Ft-cserével együtt
Ide hordtam szervizbe
Egyszer vittem vissza Győrbe a Weltautóhoz, hát mit mondjak szíj-görgő csere stb. 230 000
Értékelése: 3
Másik szerelő értékelése
Most Celldömölki Skoda szalon, hivatalos VW, Audi stb szervíz, korrekt megbízható gyors, hát az alkatrész itt is eredeti és nem olcso de mihez az a gyári?
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (6) | Évjárat | 2002 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 4 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 56000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 55000 |
Szerviztapasztalat | (6) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző autója? | Astra 1.6 16v | Következő autója? | VW, de Tetszenek a Fordok is:) |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.9/10) |
