Golf II, egy autó az örökké valóságnak! (feltéve ha rendesen karban volt tartva)
Szöveges ítélet
Az autó egy évvel ezelőtt került a családba, második autóként, nekem viszont ez az első autóm :-)
Nem kereskedésből vettük, a motorja sem volt kiglancolva szilikonnal, de nem is úszott (és a mai napig sem úszik) az olajban, látszott, hogy a festése sem eredeti, de rendben volt.
Eddig ilyen "öreg" gépet még nem vezettem, furcsa volt megszokni, hogy nincs szervókormány, de egy pár száz kilométer után ez már fel sem tűnt.
Menetteljesítményei nagyon jók, 1.8-as, 90 lóerős az autó, mindehhez társul a 850kg-os önsúly. 2000-es fordulattól elkezd élni az autó, nyomatékos, normálisan közlekedve elég 2500-3000-ig húzatni, simán lehet vele mindenhol tartani a forgalom ritmusát. Fogyasztása 7 liter körül alakul, általában kis távokon (10-15km), és csak elenyésző városi használat mellett, úgy gondolom, hogy ez nem sok.
Olajfogyasztása nem vészes, 5 ezer km alatt kb. 2,5 decit kellett utána tölteni.
Mint a használt autók nagy része, ez sem tökéletes, volt egy időszak, amikor gázadásra az autó csak úgy volt hajlandó menni, hogy rántott egy nagyot (főleg nedves, párás időben állt fenn ez a probléma). Először raktam bele injektortisztítót, majd üzemanyagszűrőt cseréltem, és végül a gyújtás elosztófedél cseréje hozta meg a várva várt javulást. Golfoknál típus hiba a szinkrongyűrű kopása, sajnos az enyémben is elvan kopva, nekem a kettes fokozat szokott néha reccsenni (főleg hidegen), nem nagy gond de zavaró. A belterében is zörög egy-két dolog, de hát nem mai gyerek.
Illik neki megadni a minőségi üzemanyagot és olajat, akkor nem fog sohasem cserben hagyni. Sok múlik egyébként az előző tulajdonosokon is, ha azok hanyagok voltak, nem kell csodálkozni, ha esetleg rossz az autó..
Mindent összegezve ajánlom mindenkinek a Golf II-t, mindenhol megállja a helyét, olcsó, megbízható, elnyűhetetlen szerkezet!
2010.július 18.
A kilométeróra tutira vissza lett benne tekerve (jómagyar szokás szerint). Nem a sok kilométerrel van a gond, hanem azzal, hogy drágán adták (380-ért, 250-et még megért volna, ez 2008. februárjában volt). Az előző gazdája csak hajtotta, nemigazán törődött vele. Egyébként törve volt a hátulja, nem szakszerűen lett kijavítva és most rozsdásodik a lelkem, meg a csomagtartója nem csukódik le rendesen:S Ennek ellenére nem hagyott cserben:D:D Szeretem, de azt ajánlom annak, aki ilyen autót akar venni, hogy csak akkor vegye, ha szereti bütykölni. Nehéz jót találni, mivel ami olcsó, az általában sz@r, ami jó, az meg irreálisan drága. Sajnos nem éri meg megtartani, ezt 2 szerelő is mondta egymástól függetlenül. Valami bosszantó probléma mindig van vele.
Hibalista
- Nedves időben rángatott az autó, ez a probléma megoldódott az elosztófedél cseréjével, szinkrongyűrű (csere érett). Kuplungcsere, csöpögött az olaj, rángatás ismételten előjött, egymás után 3x is, először egy csatlakozót kellett kicserélni, utána a gyújtókábel cseréje volt a megoldás. - Az előző szerelő átb@szott, sz@r lengéscsillapítót tett be, így kikellett azokat is cserélni. Olyan jól beállították a futóművemet, hogy 4 ezer km alatt megette az első gumikat. - Kipufogó leszakadt, megkellett heggeszteni, jelenleg kezdődő hengerfejproblémái vannak:S
Ide hordtam szervizbe
Kisebb dolgokat én magam szerelgettem, ha esetleg valamivel nem boldogultam, ismerősök segítségét kértem, végső esetben szerelő..
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (6) | Évjárat | 1991 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 174000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 14000 |
Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | V40, S60 |
Ennyire szerette | (7) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (7.7/10) |
