A méltó utód
Szöveges ítélet
Először az volt a terv, hogy ez egy + autó lesz a családban örömködés céljára. A feleségem azonban annyira megszerette, hogy az övét többé nemigen használta, egy idő után azt el is adtuk. Fehér színű, fekete lenyitható vászontetővel. Belül szürke-fekete apró kockás szövet huzat. Szerintem súlyosan jól néz ki. Érdekes, hogy nagyon hasonlít az előző beetle-höz mégis fényévekkel jobban néz ki, és sokkal kevésbé női autó. Újonnan vettük, de nem mi állítottuk össze a konfigurációt, mert akkor még egy fél évig kellett volna várni rá. Így használat közben nagyon megbarátkoztam mindennel amit kértek bele, lehet hogy most már én is pont így raknám össze. Van például benne középen három teljesen értelmetlen kiegészítő műszer (olajhőmérő, turbó nyomás mérő, és stopper!). Semmi értelme nincs ennek az extrának, de rohadt jól néz ki, különösen este. Meg amúgy is jó hangulatot csinál, hogy a németek el tudtak szakadni a mániákus prakticizmusuktól.
Elől nagyon kényelmes és ergonomikus, és ami még érdekesebb, hogy a kocsi kicsi mérete ellenére érdemi hátsó ülés is van. Keleti kényelemre azért itt ne számítsunk, de nem is kínmegoldás. A csomagtartó is egész jó, a cabrio tető nem ebbe nyílik bele hanem ráfekszik az autó hátsó részére, tehát lenyitva és becsukva egyforma nagy a hely. Van egy külön kis bőr fedő amit rá lehet húzni a lenyitott tetőre és akkor az autó még jobban néz ki, de ezzel szerintem senki nem fog kinlódni egynél többször. Utána a garázsban várja a következő tulajdonos ugyanilyen fuvarját. A tető állva, vagy alacsony sebességnél is lenyitható, kiemelkedően gyorsan, zajtalanul és flottul működik. A szélvédő nem nyúlik úgy be az utasok feje fölé, mint a Peugeot, vagy Renault cabriói-ban, amitől sokkal igazibb a szabadság érzés nyitott állapotban.
Menet közben minden várakozást felülmúlóan jól teljesít. Egyrészt a kicsi benzinmotor nagyon-nagyon csendes, másrészt meglepően dinamikusan képes mozgatni a relatíve nehéz kasztnit. A tető remekül szigetel, egy átlag középkategóriás autónál érdemben csendesebb az egész utastér, pedig vászon van fölöttünk. Lenyitva is halk. A hatsebességes kézi váltó, a kormány és a fék, és az az összes kezelőszerv nagyon precíz. Az egészben semmi játékautós érzésed nincs, nem csavarodik a karosszéria, nem zörög, nem nyikorog semmi. Ezt a csavarodás dolgot nem is tudom hogy tudták ilyen szinten megoldani. A futómű is remek: finoman nyeli el az úthibákat és "befekszik a kanyarban mint cica az ágyban". Közben a a fejed fölött a fekete tető, meg melletted a keret nélküli ablak sportkocsis hangulatot áraszt.
Egy két gyermekes családnak mint mi vagyunk nagyon sok öröme van benne, anélkül hogy a tipikus kabriós kényelmetlenségekből sokat kellene bevállalni. Nyaralni mindannyian nem indulunk el vele, de egy szép tavaszi, nyári hétvégére családdal is zseniális. Két fő meg kimehet vele a világból.
Hibalista
- Semmi
Ide hordtam szervizbe
-
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (6) | Évjárat | 2013 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 15000 |
Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | XC90 | Következő autója? | nem tudom |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.2/10) |
