Élményautó
Szöveges ítélet
Adott volt egy 1.1es Trabant, a maga 40 lóerejével, amit első körben miután kicsit kevés lett a teljesítmény, egy IIIas Golf 1.4es motorra cseréltünk, ezzel már azért lehetett virítani a gyorsulási versenyeken.
De idővel minden kevés lesz, így történt ez most is, német találkozón láttunk egy 2.0-s Vw motoros Trabit. Na, ha neki siekrült belapátolni, nekünk is mennie kell. 2 hónap múlva már meg is volt a motor-váltó(115Le, 166NM), tartozékaival. 2-3 hét alatt sikerült is beerőszakolni a motortérbe, elég sok egyedi megoldást kellett eszközölni, nem is volt egy olcsó mulatság.(egyedi 4 leömlő pl)
Kapott Polo6N első futóművet, Golf II Gti belső hűtésű fékekkel, hogy azért meg is lehessen állni.
Hát az eredmény magáért beszél, már akkor 10.2-t ment 200 méteren, igaz a gumik nem nagyon látták el feladatukat, a tapadással volt némi gond. :)
Ez a leggyengébb pont, padlógázra 2-esben húzkodta az elejét jobbra-balra, erősen dolgozni kellett hogy egyenesen menjen ilyenkor.
De hát ugye a mezőny erősödött a Trabik között is, lépni kellett, jött a chiptuning,Schrick vezérműtengely,és a hengerfej gyalulás. Eredmény 136 Lóerő, 174 Nm.
Hibalista
- főtengelycsapágyazás, kuplunszett,motorvezérlő
Ide hordtam szervizbe
Magam csináltam mindent.
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 1990 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 30000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | 601 | Következő autója? | – |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.4/10) |
