A család kedvence
Szöveges ítélet
Kezdetben kispolszkit akartunk venni, de mikor mondták, hogy arra lehet hogy éveket kell várni, akkor nem maradt más ehetőség, mint a Trabant. Befizettük, 1990 szeptemberében meg is jött. Keméy 165 000Ft volt ha jól emlékszem. Nem bántuk meg. Tipikus Trabant kék volt, és az akkori viszonyokban nem is volt elavult, hála a VW Polo motornak, és első futóműnek. Elöl tárcsafékek, így már az előd (Trabant 601) rossz féke is elfelejtődött.
Kívülről döntse el mindenki, hogy-hogy néz ki, legalább volt valami stílusa. A műanyag lökhárító sok mindent elnyel, sok koccanást elvisel, nem mint a mai fényezett bizbaszok...
Az autó belseje, puritán, funkcionális. A műszerfal műanyag, csak a legfontosabb dolgok vannak rajt. Az ülések kényelmesek, csak az a szörnyű fejtámla lenne jobb. Hátul a hely 2 embernek elég, és akkor még középen marad egy kis hely. A két nagy kerékdob hátul sokat elvesz a térből, pedig eltávolításukkor oríái hely marad alatta, mert kissé túlméretes darab. A lábtér elmegy, hátul el lehet férni, persze nem 190 cm-nek. A csomagtaró több mint 400 liter, ami óriási, még ma is ritkaság (a pótkerék helye, illetve a mögötte lévő hely nincs beleszámolva!!)... A tankot tehették volna jobb helyre is, mert a csomagtartó alatt van, és eléggé, hogy is mondjam kilátszik a kocsi alól,és sérülékeny... Legalább a csomagtartó padlójával egy szintbe hozhatták volna.
Motorikus szempontból nem rossz, 41 lóerő, 700kg-hoz. Autópályán elérhető a 130 km/h is. Tele pakolva négy emberrel 90-110 km/h változik a sebesség. A fogyasztás ekkor sem megy 7 liter felé. Egy direktszűrő, és egy jó kipuffogó rendszer csodát tesz, a kocsi jóval dinamikusabb, robanékonyabb lesz. A sebbeség váltó sajna csak 4 sebességes, de viszonylag könnyen jár. A kuplung puha. A kormány nem igényel szervót. A futómű, mint már említettem, VW, így nem rossz, nem dülöngél a kanyarokban, bár kis súlya miatt szélérzékeny. Rozsdára nem lehet panasz, maximum a kűszöbök rohadnak, de kis karbantartásssal ez is orvosolható. Nagyon a család szívéhez nőtt, így nehéz volt tőle megválni... De a szerelőnk vette, meg kemény 300´000Ft-ért, így biztos, szerető kezekbe került. Utóda egy Renault Megane 1,4 16V lett. (Népitélet-Az elnyűhetetlen francia), hát ég és föld...
A végén egy pár szó a tuningról: A motor tökéletesen kicserélhető a 4 ütemű Wartburg 1,3-as 58 Le-s motorjával, mivel majdnem minden passzol. A kocsi végsebessége 150 km/h felett lesz, de ezt is egy direktszűrővel, és egy sportkipuffogó rendszerrel megspékelve itt is lehet 60-65 LE, és még bele se nyúltak a motorba... Ültetés, keményítés pedig jóval stabilabb uttartást eredményez, bár megérezzük az úthibákat...
Ajánlom nyugdíjasoknak, diákoknak, kiscsaládosoknak, nagyon megbízható, szerethető autó, csak a megvásárlánál figyeljünk oda, és nem lehet baj!!!
Hibalista
- Gyakorlatilag csak az olajat, fékbetéteket, szűröket, kipuffogót, illetve a kopó alkatrészeket kellett cserélni -már ami 35000 km alatt elkopott:))-. Viszont amikor el akartuk adni, akkor elromlott a fék, a kézifék csak a jobb oldalt fogott, a váltó is rakoncátlankodott. Ez volt kicsi Trabink bosszúja a döntésünk miatt...
Ide hordtam szervizbe
Egy öreg bácsihoz hordtuk, aki csak és kizárólag keleti járművekkel foglakozott. Gyors,olcsó, precíz, mindig végig lehetett nézni hogy mi csinál. Egy küsöbcseréért 5000Ft-ot kért... Ilyen szerelők kellenének a márkaszervízekbe is...
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 1990 |
Kényelem | (6) | Használati időtartam | 12 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 35000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | 601 Limusine | Következő autója? | Renault Megane I. 1,4 16V Alizé |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (8.1/10) |
