Szerelem és csalódás egy csomagban
Szöveges ítélet
Az autó nagyon tetszik, az alaphelyzetben kicsi csomagtartó talán az egyetlen negatívum, amit rá tudok mondani. De tetszik a formája, a variálható utastere, a rengeteg pakolóhely. A motor nem erőművész ugyan, de nekem tökéletesen megfelel, tud dinamikus is lenni. Igyekszem takarékosan vezetni, így vegyesben 6 liter körüli átlagfogyasztás jön ki.
Sok benne az extra, az árán látszik is, de úgy voltam vele, inkább egy jól felszerelt kisautó, mint egy fapados nagy. Egyébként az utastere meglepően nagy, kényelmes.
Ezek alapján nagyon szeretem, de sajnos a felsorolt hibák nagyon bosszantóak, főleg a váltóé, az ember nem ezt várja el egy olyan márkától, amely maga a minőség szimbóluma. Még bőven garanciás, így nem kellett kifizetni a javításokat, amely elég borsos áron lennének egyébként. Azért bízom benne, hogy amikor újra szervizbe viszem, végleg orvosolják ezeket a hibákat.
Hibalista
- Hidegen akadozó váltó, a 2-es szinkronizálás hidegen szintén közel sem jó.
- A hideggel együtt a hátsó ajtó sem akar felnyílni, pont szemmagasságban megáll, garantált sérülés ha nem figyel rá az ember.
- A kuplungot néha ki kell taposni a padlón, hogy az önindító működni tudjon.
- Lassú gurulásnál és enyhe fékezésnél a betétek "sírnak".
- Az ülés oldaltartása lehetne több is, a széleinél már most gyűröttnek látszik a kárpit.
- Az anyósülés felőli oldalon az ablakmosó hatékonysága csekély, csíkos marad az üveg, a fúvókák nem állíthatók.
Ide hordtam szervizbe
Toyota-Twin
Először itt javították a váltót, kicserélték az összes szinkrongyűrűt, meg az olajat,de a váltó nem lett jobb. Még munkalapot sem írattak alá velem, a javításnak a központi rendszerükben sincs nyoma (én hibám is hogy így átvettem az autót). Legutóbb újra elvittem, hogy nem jó, kicsit lekezelően azt mondták hogy ez így jó ahogy van. Én meg szőke vagyok.
Értékelése: 3
Másik szerelő értékelése
Toyota Veszprém
Másodjára ide vittem váltót javíttatni, nagyon korrektek voltak, többen is kipróbálták, elismerték hogy tényleg nem jó. Kicseréltek a váltóban szinkront, csapágyakat, a komplett kuplungot, légtelenítették a hidraulikát. Utána egy darabig jó volt, de sajnos megint ott tartok ahol a legelején.
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2008 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 0 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 7000 |
Szerviztapasztalat | (3) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző autója? | Clio II | Következő autója? | Még nem tudom |
Ennyire szerette | (7) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.5/10) |
