Ez kell a magyarnak, nem a szutyuki
Szöveges ítélet
Márciusban nyugdíjas ősöm jelezte, hogy autót akar venni magának, nézegettünk mindenfélét, de az volt a szempont, hogy kicsi motor, jó kaszni amolyan nagymamis, unokaszállító gépecske legyen. Persze Férfi szemmel alig láttam meg amúgy kellőképpen (ronda) pisztáciazöld autót. Meg is vettük. Jól van ezzel majd jól el lesz. Persze a kíváncsiság furdalt, milyen is ez a kis ződcség, Beültem és rögtön rá is indítottam, majd hangos kergéssel jelezte, a motor jár… Nem lakom zajos helyen, de a motort nem halottam… Elindultam vele és láss csodát, megy a ződcség
Az előző autómat el kellet adnom és hát nem maradt más, elkoboztam az ősöm autóját. Most is azzal közlekedek.
Az egy literes motor 16 szeleppel, számítógép vezérlésével, lenyűgöző. Teljesítményét tekintve városinak mondanám, de az autópályán is megállja a helyét. Városban sok meglepetést tud okozni a többi autósnak, mert ha kell lenyomja a bömös, mergás, négykarikás járgányokat, persze ezt a sofőr nem hagyja és a 250-300LE motornak odalép megelőz, majd nagyon gyorsan megáll - mert hát piros a lámpa. Én nevetek rajta, mert ezzel a mutatványával annyi üzemanyagot égetett el, és fogyasztott fékbetéteket, amivel én még haza megyek. Kopasz autóstársaim: amiben ülsz, a sluszkulcs mellé nem adnak észt.
Fogyasztás: erre semmi panasz nem lehet, az 5,5 l/100 km fogyasztást tarja, pedig nincs tojás a pedál alatt. Az araszolgatástól a 140-ig bármennyivel közlekedek, napi min 100 km-t.
Az úttartása kiváló teljesen semleges, csak szél érzékeny, ami a magas felépítéséből adódik.
Csomagtartóra nincsen panasz, egy családi nagybevásárlást simán bepakolok, igaz a kedvenc játékom a LEGO. A hosszirányban mozgatható üléssor nagy találmány, aki ezt kitalálta, kapjon egy nagydíjat és egy Yarist:-)
Olyannyira megkedveltem ezt a kis autót, hogy én is ilyet fogok venni magamnak, csak dízelt.
Már nem ződcségnek hívom, hanem kis zöld tojásnak, minősége a francia összeszerelés ellenére nagyon korrekt.
A belseje a kopogós műanyag kifejezetten praktikus. Próbálta már valaki a beszáradt gyerek kaját a plüss huzatból kivakarni? Belül semmi gond egy rongy és némi tisztítószer és nyoma sincsen. Ami nagyon tetszett, hogy ez a nagy műanyag műszerfal csak a Thököly úton „szólal” meg
Hibalista
- Az ablakötlő lapáton kivül csak a Wunderbum-ot kellett cserélni
Ide hordtam szervizbe
Reálszisztéma Budaörsi út
Értékelése: 8
Képek az autómról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2000 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 69500 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 12000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző autója? | Escort Kombi | Következő autója? | Yaris Yaris Yaris Yaris Yaris Yaris Yaris Yaris Yaris Yaris |
Ennyire szerette | (5) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (6.8/10) |
