Összességében jó kis egyterű, pár apró hülyeséggel
Szöveges ítélet
Csak használt autóban gondolkodom, mert az igényem általában nagy, de a pénzrászánási hajlandóság kisebb. A korábbi autó egy Zafira volt, de az új Zafirák akkoriban még nagyon újak voltak, nem volt esély megfizethető használtra, plusz én automatát szerettem volna, arra meg még kevesebb esély lett volna.
Így jött a képbe a Verso, szép is, nem nagy, és épp volt a neten egy meghirdetett 1 éves MMT.
Nosza ki a kereskedőhöz (Mayer) kicsit meg volt húzva az autó, de mondták, hogy mindent kijavítanak rajta, mindez benne van az árban.
Üzlet megköttetett (a Zafirát mondjuk elég olcsón vették be :-((()
Futása nagyon kellemes, MMT nagyon takarékos próbál lenni, utastér nagyon jól variálható, sokkal jobb, mint a régi Zafira volt, bár a csomagtartó jelentősen kisebb, de azért ritka, hogy dugig pakolja az ember. Szélzaj sokkal kisebb, mint a Zafirában, erősebb sokkal a motor (Zafi is 1.8 volt, de csak 115 LE), sokkal kisebb a fogyasztás (Zafi 10-11 volt), utastér kényelmesebb, nagyobb és főleg szélesebb. Ez mondjuk a garázsbaállást-kitolatást nehezíti, de hát valamit valamiért.
Nagyon jó a besötétedő visszapillantó, az esőérzékelős ablaktörlő.
Ami nem annyira jó, apró hülyeségek: műszerfal-világítás fényerejének állítása kormányküllők mögött, kis pöcök nyomogatásával-nyomvatartásával 5 fokozatban, nehéz elkapni a "digitálisan" állított megfelelő fokozatot. Menet közben életveszélyes állítani.
Ülés emelés kallantyújának a műanyag borítása könnyen lecsúszik.
Kicsit képlékeny a kaszni, hepe-hupán nyeklik-nyaklik az egész, az ajtótömítéseken hallani a nyekergést.
Elég nagy a fordulókör sugara, szűk kanyaros parkolóházakban mindig tolatgatni kell a kanyarok bevételéhez.
MMT néha pont a leghülyébb pillanatokban akar váltani, azaz rátaposnék a gázra, de ő épp kuplungolós fázisban van, így kb. 1 mp után lehet csak kilőni. Hegymenetben az MMT alapprogramja nem jó, nem akar időben visszaváltani, az ES fokozatot kell bekapcsolni.
CD MP3-at nem lehet lejátszani.
Én a rövid kartámaszt megszoktam, már nem zavar. Viszont a halovány ledek a bekapcsolt világítás mellet egy nagy baromság, tényleg.
Mindent összevetve nem bántam meg, bár lehet, hogy legközelebb egy "igazi" automatát veszek, mert az MMT kuplungolásai nem mindig a legbiztonságosabb pillanatokban jönnek.
Hibalista
- Nem romlott el semmi eddig.
Ide hordtam szervizbe
Toyota Mayer Pilisszentlászló
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2005 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 30000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 13000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 9 l |
Előző autója? | Zafira 1.8 | Következő autója? | Valami egyterű automata, lehet, hogy dízel. |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.5/10) |
