Egy kupac sz*r
Szöveges ítélet
Ez a kocsi az apámé, csak most én írnék róla egy rövid kis ítéletet.
Egy kis előtörténet: céges volt az autó, majd összetörték (biztosítónak), és csak nagyjából kikalapálták. Így vette meg a hülye apám 6 évesen 1,2M-ért.
Óra szerint 107E volt benne (ő meg túl naív, hogy higgyen ebben), sztem valójában 207-257E.
Ez igazából még nem is lett volna baj, de dízelként vettük, amitől a korábbi tapasztalatok (Renault 1.9D ~ 5,5-es fogyasztás) alapján azt hittük keveset eszik. Hát a nagy francokat. Bármilyen körülmények között képes volt 1 l-rel többet enni, mint a régi R19-em (ami még most is megvan, csak öcsém használja). Télen, nyáron, városban, úton. A legkevesebb, amit mértünk 6,5 volt.
Dinamikája meg totál nulla, összehasonlítva az R19 1.9D-vel. (Adatok szerint súlyra mindkettő 1120Kg, 1870Cm^3 és a corolla vagy 10 Le-vel erősebb (64 vs 76LE). Ja, és a kettő között 8 év van...
Szóval szerintem egy kalap kaka volt az egész, de fateromnak azóta is a pici szerelme.
Amúgy kiderült vagy 1,5 éve, hogy miért ilyen problémás a motorja (nagy fogyi, kevés erő, sok probléma), ugyanis - kapaszkodjatok meg - ez az 1.9D változat egy Peugeot szívó dízel motort tartalmaz gyárilag... Hát ez a nagy szopacs.
Szóval azt tudom mondani, hogy akinek Corollából 1.9D-t ajánlanak ebből az évjáratból, az meneküljön!!
Amit utáltam még benne:
- kegyetlen kemény ülések (100km már fárasztó)
- kisbaba szervó... úgy forgott mintha nem is lenne rajta semmi terhelés, amit utálok, mert így nem is érzem, hogy én vezetném azt a vackeráj kocsit...
- kuplung... nagyon hosszú úton fog, ami teljesen elveszi annak a lehetőségét, hogy normálisan tudjak váltani, meg csúsztatni
- nulla dinamika
- eddig nem említettem, de kombiról beszélünk, és hátra én konkrétan semmit nem látok, és zavaró az iszonyatosan vastag C oszlop
Egy kis pozitívum is azért:
- az ülések egyetlen kar meghúzásával dönthetőek - barátnőm ezt imádta
- a fent sorolt hibákon kívül csak olaj csere volt
- elég magas a vastartalma... Mikor lekoccoltam egy vidéki t*hót, csak a rendszámtáblájából tört le egy darab műanyag, a másik autóban 160E Ft-os kár lett...
Hibalista
- Egy csomó szarság... De tényleg. 1 hónappal a vétel után a riasztó. 3 év alatt legalább 3* volt az, hogy az autó komplett belső olaj és üzemanyagrendszere át lett mosva (és annyi dzsuva kijött belőle, mintha 30 éves autó lenne), mert füstölt, és elment az ereje.
-
- Volt még valami gond az indítással is télen, simán leette az akksit, mert nem kapott üzemanyagot (hiába pumpáltam indítózás közben).
-
- Toronycsapágy csere (valami 6000Ft volt).
Ide hordtam szervizbe
Autó Fókusz Debrecen
Csak apróbb munkákat bíznék rájuk most már. Olajcsere pl.
Értékelése: 6
Másik szerelő értékelése
Autóklub Debrecen, Kassai út
Jók nagyon, csak drágák annak, aki nem autóklub tag (mint pl. én).
Értékelése: 9
Képek az autómról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 2000 |
Kényelem | (5) | Használati időtartam | 3 év |
Teljesítmény | (3) | Km vásárláskor | 107000 |
Megbízhatóság | (7) | Vezetett km | 30000 |
Szerviztapasztalat | (6) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | 19 1.9D | Következő autója? | Toyota Celica |
Ennyire szerette | (4) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (4.4/10) |
