Szerénység! Ne tömjénezze magát!
Szöveges ítélet
Első autóm, még megvan, kicsit fapados, de szeretjük. Mióta a gyújtás meggyógyult, feltétel nélkül bízom benne. 4 ajtós sedan, fix hátsó üléssel, tehát nem túl jól pakolható, de azért a csomagtartó elég nagy. Minden manuális, nincs klíma és szervókormány. Pedálok, váltó, kormány kitűnő állapotban, mind könnyen, de szép határozottan jár. Az ülések hosszú távon is kényelmesek, jó az oldaltartásuk is. A hátsó ülésen utazók is elégedettek, hosszabb lábak számára is van elég hely. A motortól sokat nem várhatunk, nem az autópályák királya, de teszi a dolgát. Fenntartása olcsó, keveset eszik, ha alkatrész kell, van bőven bontott és utángyártott is kedvező áron.
A következő is Corolla lesz, egy kicsit azért fiatalabb.
Köszönet a Corolla Clubnak és Lalinak!
Hibalista
- A gyújtás-elektronika félig levált a hűtőbordáról, és a túlmelegedés miatt néha letiltott. Amikor lehűlt, lehetett indítani. Alattomos hiba volt, nehezen oldódott meg. Ezen kívül vízpumpa és termosztát csere volt. Feltehetőleg egész életét a szabadban töltötte, a rozsda miatt a karosszéria néhány elemét már cserélni kellett.
Ide hordtam szervizbe
Korrekt és ügyes szerelő, bár nem Toyota specialista.
http://kunauto.hu/
Kun Attila
Értékelése: 10
Képek az autómról
Fenntartási költség | (3) | Évjárat | 1991 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 155000 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 20000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző autója? | – | Következő autója? | Toyota Corolla |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (5.9/10) |
