Piros Tojás Fights Back
Szöveges ítélet
Eldöntöttem, hogy egy éves évfordulónkra írok egy kiegészítést a korábbi ítélethez. A kis piros autóm továbbra is hihetetlen megbízhatóan működik, gyors, agilis, remekül kanyarodik, szóval öröm vele az élet. Nyáron a tetőablak rakoncátlankodott, egy műanyag határoló elem, ami egyben a tetőablak hátsó részének tető síkjába való emeléséért is felelős, eltörött. Sajnos a körbefutó bowden (ami apró golyókból áll, igen érdekes amúgy) egybe van építve ezzel, ezért a határoló elemet önállóan nem lehet cserélni. Műanyagosnál ragasztattam meg, ami három-négy nyitás után újra eltört :-( Ezt követően édesapámmal megdrótoztuk a makacs alkatrészt, azóta hibátlan. A hátsó részen lakmározó rozsda már a múlté, újak a doblemezek és a hátsó ívek. Sajnos sok más "rokon" betegsége minket sem kerül, ez pedig a csomagtartóba befolyó esővíz. Csak találgatok, de szerintem a lámpáknál juthat be, amúgy passz. Szerintem a gyár is tudhatott anno a problémáról, mert a pótkeréknél két kivehető gumidugót tettek a kaszniba - ha befolyna a víz, itt ki is mehet. Amikor észleltem néhány egész napos eső után, hogy a pótkeréktartóban 1-2 centi víz áll, kiszedtem az egyik dugót. Azóta csodás minden, a hátsó rész teljesen száraz.
A tetőablakhoz visszatérve: Bár sokaknak nem mondok újat, de egy tanácsot adnék a szereléshez (a nálam is bénábbaknak): nem kell leszerelni a teljes tetőkárpitot (én eltávolítottam a belső tükröt, napellenzőt, kapaszkodókat, lámpákat, stb. majd leszedtem). Bár a patentek 18 évesen sem törtek, repedtek, feleslegesen gyötörtem őket, ugyanis a tetőablak szereléséhez 1/ elég hátratolni a belső, tetőkárpit anyagával megegyező borítást - amit csak néhány rögzítőtüske tart a helyén 2/ 2x2 csavar kitekerésével egyből kivehető a tetőablak 3/ a teljes mechanika látható, javítható.
A Toyó olajfogyasztása: mije? Egy milligramm nem fogyott, pedig jó pár hónapja, hogy cseréltük. A zöldkártyán gyárihoz közeli adatokat hozott és ismétlem: a kocsim 18 éves!
A világ számos pontján megfordultam a közelmúltban és elmondhatom, hogy a Föld rengeteg országában (főleg a harmadik világban) még ma is ez az Toyota (leginkább a négyajtós változata) az etalon, embertelenül leharcolt, ezerszer átkent, elgyötört példányai suhannak füst nélkül, nem ritkán hat fővel, vagy taxiként. Szóval ez a Toyota megfelel a szervízháttér és szakszerű alkatészellátás nélküli afrikai, ázsiai országokban is, ha azoknál jobb elbánásban van része, tényleg örök darab lehet.
Annak idején Suzukit akartam venni - volt már korábban -, de nagyon örülök, hogy Corollánál maradtam. Megbízhatósága dettó, ára a fele (mert szerencsére sokakat riasztanak a drága alkatrészárak, pedig alig van rájuk szükség - és nem is drágák: pl. vezérműszíj: 1500 Ft stb.), a kaszni azonban nagyon erős (a majd´ egy évtizeddel frissebb Civicem is gyengébb volt).
Még egy dolog jutott eszembe: néha és általában ugyanott fellép egy érdekes hiba: lenyomom a gázt és az autó megtorpan, gondolkodik. Egy pumpálás után minden OK. Sok mindenre gondoltam (elkoszolódott injektor, benzinszűrő, stb.), aztán eszembe jutott valami. A hiba mindig közel azonos útszakaszon jött/jön elő, egy bizonyos villamossín közelében. Arra gondoltam, hogy talán az út alatt húzódó nagy feszültségű vezetékek + a felsővezeték okozhat zavart az elektronikusan vezérelt injektorban? Lehet röhögni, de tényleg mindig ugyanott jön elő a hiba (persze nem minden alkalommal, de tízből háromszor, párás időben gyakrabban). Mindegy, nem érdekel, mert amúgy minden patent, tényleg ilyen autót kívánok mindenkinek - egy új Suzuki/Fabia/Polo árának fennmaradó részét pedig inkább nyaralja el a család!
Fogyasztás: továbbra is 10 liter az átlag, de városon belül használom és dinamikusan. A zöld/sárga Econo lámpa sárgája nem zavar (amúgy az alacsonyra állított kormány éppen el is takarja - csak a zöld látszik :))
Autópályán, hosszú távon 6-8 literesre lehet szorítani a fogyasztást, 130-nál 3600 körül forog. Tud többet is (sőt!), de akkor már hangos a motor (szigetelés alig van körülötte, többek között az ilyen súlycsökkentő dolgok miatt ennyire dinamikus és könnyű az autó).
A síkos, nedves utak sem okvetlenül neki valók, a taknyos rakparton időnként elbizonytalanodik - esetleg lassabban kellenne mennem... Könnyű a kaszni, ez lehet a probléma oka.
Az alacsony építés szintén megkeseríti az életem, nagyon oda kell figyelni, hogy ne tegyem oda az alját időnként.
A felsorolt hibák azonban ne vegyék el senki kedvét, tényleg klassz kis autó, mindenkinek ajánlom, én már szívesebben járok vele, mint az s70-es Volvónkkal!
Hibalista
- Tetőablak, karosszéria rozsdásodott
Ide hordtam szervizbe
Értékelése:
Másik szerelő értékelése
több helyre is
Értékelése:
Képek az autómról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 1990 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 245000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 10000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 10 l |
Előző autója? | S70 | Következő autója? | CarinaE, Avensis, Camry (biztosan Toyota!) |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (8.7/10) |
